„A közlekedés biztonságával szöges ellentétben van a szögekkel teletűzdelt gumiabroncs” – írta a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség a Facebookon, miután a Miskolci Rendőrkapitányság lefülelt egy olyan autóst, aki szögekkel tűzdelte tele a kocsija gumiabroncsát, és így próbált meg haladni a hóban.
Zoom
„Már a menethangja is felettébb érdekes volt annak az autónak, amelyik a hollóstetői üdülőtelepnél szántotta a havat. Az autó kerekeinek futófelülete szögekkel volt kirakva.” A sofőr azt mondta a rendőröknek, hogy csak ki akarta próbálni.
Zoom
Zoom
„A szabálysértési eljárás megindítása mellett a rendőrök a helyszínen elvették az autó forgalmi engedélyét, illetve felfüggesztették a jármű forgalomban való további részvételét; azaz egy időre szögre akasztottuk a kocsit” – írta a rendőrség, hozzátéve, hogy a szabályok betartása „négy évszakos”.
(Telex)