Beismerte a pénteki stockholmi gázolásos támadás fő gyanúsítottja, hogy ő követte el a négy halálos áldozattal járó terrorcselekményt – ezt a 39 éves üzbég bevándorló kirendelt védője közölte. Kedden kezdődött Rakhmat Akilov bírósági tárgyalása. /Bővített hír./
Zoom
A négy ember haláláért felelős üzbég bevándorló múlt hét pénteken ellopott egy kamiont, amivel gyalogosok közé hajtott a svéd főváros egyik népszerű bevásárlóutcájában. Kiderült, hogy a férfi rokonszenvezett az Iszlám Állammal, és a terrortámadás előtt egy nappal az interneten már bejelentette, hogy mire készül.
Akilov nyilatkozott a stockholmi merénylet indítékairól is. Az mondta, hogy Szíria bombázása miatt cselekedett, és hozzátette azt is, "sajnálom, hogy csak ennyit tudtam likvidálni, (…) és a lopott teherautót nem tudtam igazán odavinni, ahová kellett volna, illetve a házi készítésű bomba sem robbant fel". A bombakészítést muszlim szimpatizánsoktól az interneten tanulta meg – idézte fel a közmédia helyszíni tudósítója.
A férfi a rendőrség előtt sem volt ismeretlen: a menedékkérelmét még tavaly elutasították, és decemberben el kellett volna hagynia az országot, de nem ment el. A hatóságok pedig nem találták, mert hamis címet adott meg...
A tudósító elmondta: Svédországban 12 ezer olyan ember lehet, akit kiutasítottak, de nem távozott, és a rendőrség sem találja őket sehol. 2021-re ez a szám mintegy 50 ezerre nőhet.
Akilov valószínűleg "életfogytiglani" büntetést kap, ami Svédországban mindössze 10 évet jelent.
(Híradó nyomán)