Végül kivételesen egy kis szünetet beiktatva, két hét után ismét jelentkezik a Heti progresszió legújabb része. Az olvasói leveleket ezúttal is köszönöm, a hetiprogresszio@kuruc.info továbbra is várja őket!
Úgy látom, a múltkori medencés szösszenet elérte a hatását, hiszen ismét kaptunk ilyeneket, illetve a reklámújságból is hasonló paraméterek mentén keletkezett reklámokat. Viszont, ha már itt a nyár, akkor vessük is bele magunkat ezekbe. Medence és hűsítő jégrémek!
3. Olvasónk gondolta, hogy belenéz a Lidl-akciókat rejtő újságba, de saját elmondása szerint bár ne tette volna.
Ez a puha falú medence víztisztítóval ugyanis szintén nem az európaiság mellett tette le a voksát, hasonló elveket követ, mint korábban bemutatott társai. Valamiért ez a multikulti medencetémában különösen szembetűnő.
Zoom
Nagyon pörög idén a fekete medencézés
2. Van annak egy diszkrét bája, hogy a fehér csokisat eszik, a csoki meg fehéret eszik – írta kedves olvasónk az alábbi reklámra, és meg kell hagyni, nagyon igaza van.
A helyszín még mindig a Lidl újságja, a szokásos felosztás (fehér nő/lány, fekete férfi/fiú) pedig gyerekek esetében sem változik. De az is lehet, hogy csak megfogta egy kicsit a Nap.
Zoom
Színcsere
1. Végül egy másik olvasónknak köszönhetően ismét visszaúszunk a medencék világába, ezúttal némi érdekes plusz töltetet adva a jelenséghez.
Kedves olvasónk egy igazán érdekes anyaggal kedveskedett nekünk, ugyanis a két képen ugyanannak a Bestway-medencének a csomagolását láthatjuk, csak 4 év különbséggel. A fotón ugyanaz a termék látható, és nem valószínű, hogy felcserélték az európai és az afrikai szállítmányokat, főleg, mert utóbbi esetében nem biztos, hogy annyira örülnének a tévedésnek.
Zoom
Kiváló szemléltetőeszközök
A nyilvánvaló érzékenyítés magáért beszél, de olvasónk arra is felhívta a figyelmet, hogy a befeketített verzión is vannak fehér emberek, nevezetesen az összeszerelésnél. Először arra gondolt, hogy ez azért van így, mert amíg a fehér dolgozik, ők szórakoznak, de aztán egy sokkal érthetőbb és valószínűbb forgatókönyv is eszébe jutott.
Azért a fehérek szerelik össze a medencét, mert ők tudják elolvasni az összeszerelési útmutatót.
Zoom
Innen is köszönöm az anyagot kedves olvasónknak, na és persze a találó megjegyzéseket is. Azért volt mindez különösen értékes, mert a rovat történetében először tudtuk szemléltetni ugyanazon a terméken az idő múlását – az érzékenyítés frontjáról.
Akinek van hasonló anyaga, ne tartsa magában, mint ahogy más, a rovatba illő hírt, képet, videót, akármit sem.
Innentől visszaállunk újra a rendes kerékvágásba, addig is kellemes hetet mindenkinek!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info