De, ki ismeri az izombutákat, a tüntetőket lebénító sugarakat, a gyanús elemeket lehallgató kisrádiót, a luxusvillában élő élproletárokat? Igen, sajnos MA már őket is mindenki ismeri, azonban van egy olyan méltatlanul elfeledett irodalmi személyiségünk, aki mindezeket már jóval korábban, a 20. század elején leírta, megelőzve ezzel Orwellt is – Szathmáry Sándor, írói nevén Szathmári, akit nyugodtan nevezhetnénk a magyar Orwellnek is, azaz bocsánat, Orwellt kéne az angol Szathmárinak neveznünk.

Szathmáry Sándor 1897-ben született Gyulán, Szathmáry Sándor tisztviselő és Losonczy-Szijjártó Margit gyermekeként. A 11 gyermekből csak heten érték meg a felnőttkort. Apja tisztsége miatt gyakran kényszerültek költözni: Szombathely, Alsókubin, Sepsiszentgyörgy, majd Lugos voltak a fiatal Szathmáry gyermekkorának színhelyei. Sokat betegeskedett. Állandó torokgyulladással, arcüreggyulladással küszködött, tífusza is volt. Éleselméjű gyerek volt, különösen matematikából jeleskedett. Elemiben az első héten magától megoldotta tankönyve összes feladatát. Nagyon jó volt fizikából és kémiából is. Több mechanikai játékát maga készítette, sőt, képzeletében matematikai alapműveleteket elvégző számológépet is kitalált. Mindezt a XX. század első évtizedében. Irodalomtanára Vajthó László volt. Szathmáry Lugoson érettségizett, 1915-ben. Ekkor jelentkezett a Műegyetem gépészmérnöki karára. 1917-ben ismerte meg Karinthy Frigyes műveit, majd – hívőként – a keresztény-szocialista eszmékért lelkesedett. 1919-ben a Tanácsköztársaság kitörése után el akarta hagyni Budapestet; visszatért Lugosra, amit ekkor már elcsatoltak a Magyar Királyságtól.

Mivel két idősebb testvére halála után őrá hárult a család eltartásának kötelessége, munkát vállal a MÁVAG-nál, mérnökként. Irodalmi ambícióit azonban nem törte le nehéz élete. Saját bevallása szerint Karinthy hatására kezdett el írni.

Szathmáry 1932-ben kezdte el élete főművét, a Hiába trilógiát. Múlt, Jelen és Jövő lett a három rész címe, amiket 1935-ben fejezett be. A trilógiából csak a Hiába, és az is csak hat évtized után jelenhetett meg. Az utópiában pontosan megjövendöli a II. világháború kitörésének évét, a szocializmus diktatúráját, és a XXI. század elejét, ahol „élproletárok” minden luxussal felszerelt villái állnak. Olyan találmányokat írt meg előre, mint a gyanús elemeket lehallgató miniatűr rádióadó; bénító sugár, melyekkel tüntetőket hatástalanítanak; hangírógép. A könyv jóval Orwell Állatfarmja és 1984 regényei előtt keletkezett, sőt, Szathmáry Aldous Huxley Szép új világát sem ismerhette még akkor. Valószínűleg Szathmáry alkalmazta először az „izombuta” kifejezést a ma már sajnos jól ismert embertípusra. A mű kétségkívül világirodalmi jelentőségű lehetne, ha... És itt jön közbe az az átkozott, ha:

 - ha nem Magyarországon születik és alkot
 - ha nem a kultúra iránt érzéketlen és neves irodalmárainkat elhallgattató Horthy-korszakban kényszerül írni

Végtelenségig lehetne sorolni, mindenesetre véssük jól az eszünkbe még egyszer: Orwell ekkor még ismeretlen az irodalombarátok számára, Huxley Szép új világa pedig abban az évben jelenik meg, amikor Szathmáry nekilát a Hiába megírásának. Azaz, nemcsak a magyar, hanem a világirodalmat is jócskán megelőzte disztópikus regényével.

Hívő magyarként Jézust sem kerülte meg alkotásaiban, a Látván nem látnak című műve a Megváltóról íródott, amelynek sok gondolata aforizmaként is megállja a helyét.

A Kazohinia 1941-ben erősen cenzúrázott változatban jelent meg, Gulliver utazásai Kazohiniában címmel. A második 1946-os kiadás tartalmazza a háborús cenzúra miatt kimaradt részeket, s egy új fejezetet: A szegény csepűrágó dalát, melyet a későbbi kiadásokból már kihagytak. A harmadik, 1957-es kiadáson is módosított. Az 1972-es és az 1980-as kiadás a harmadikkal azonos. A Kazohinia megjelent eszperantó és angol nyelven is. 1958-ban Tamkó Sirató Károly (kollégiumi társa és barátja) pert indított Szathmáry ellen, avval, hogy ő, mármint Tamkó írta volna a Kazohinia egy részét. Ennek előzménye az volt, hogy Szathmáry még 1936-ban kérte barátját hogy az adassa ki művét. Tamkó a pert elvesztette.

A döntő bizonyíték egyébként – végszükség esetén – a Hiába kézirata lehetett volna, ám avval nem lett volna okos dolog előhozakodni, mivel a mű rendkívüli veszélyt jelenthetett volna a diktatúra „tekintélyére”. A szocialista kultúrpolitika azt terjesztette, hogy az író maga semmisítette meg „gyenge” művének mindhárom kötetét. Ugyanezekben az években – a Hiába lappangása idején – Orwell legnagyobb sikereit aratta említett műveivel… Így van ez, ha felnőne felénk is valaki, mindig akadnak „jóakarói”, akik visszahúzzák.

A Hiába cselekménye 2028-ban játszódik Magyarországon, egy képzeletbeli kisvárosban és Budapesten, ahol a Gellért-hegy új neve Lenin-hegy, tetején az ijesztő méretű forradalmi emlékművel, a Rókus Kórház még mindig létezik a sok lebontási javaslat ellenére, s a Thököly út végén, Zuglóban az „élproletárok” minden luxussal felszerelt palotanegyede látható. Megdöbbentő pontossággal határozza meg (1932-ben!) a második világháború kitörésének évét, megjósolva, mely országok háborúznak egymással. A háború után egy világforradalom következtében hatalmas szovjet köztársaságok (önkényuralmak) alakulnak ki, hogy aztán az 1980-as években lezajlott újabb forradalmakban kivívott „népjogokat” az új hatalom visszavonja, s – ismét a marxizmus nevében – kialakítsa saját önkényuralmát.

Az egyetlen és mindenható filozófia itt a marxizmus, és Marx „látnok, mert előre megjósolta a proletariátus győzelmét. Az élproletariátust, a termelés vezetőségét Marx alapította.” A luxuséletet élő élproletárok mellett csak két társadalmi csoport van: a fejmunkásoké (szellemi dolgozók, a hatalom kizárólagos szolgálatában) és a gépészek (a társadalom páriái, az anyagi javak termelői). Ebben a társadalomban az élet minden jelensége kísértetiesen a közelmúlt szocializmusához hasonló, s innen próbál kimenekülni Hajós, a regény főhőse, amikor – a szovjet engedélyével – megalapít egy független „önellátási telepet”, egy más élet megteremtésének reményében…

Szathmári Sándor, ember - állt a naivnak tűnő, ám provokatív önmeghatározás annak az írónak a névjegyén, akinek hányatott sorsú életművére mi sem jellemzőbb, mint 1974-es halála után több mint 25 évvel előkerült és nemrégiben azonosított kéziratának története. Az élmunkás tragédiája című - Madách Imre Az ember tragédiáját parafrazeáló - anonim szöveg szerzőjeként ugyanis csak a múlt hónapban azonosította Szathmárit Margócsy István irodalomtörténész, a 2000 című folyóirat szerkesztője. A néhány oldalas kéziratra egyébként nem irodalmár, hanem Standeisky Éva történész bukkant a Történeti Hivatalban, az 1990-es évek végén. Az 1956-os forradalmat követő megtorlások peranyagait átnéző kutató az 1962-ben letartóztatott Püski Sándor házkutatása során lefoglalt iratok között bukkant a különös, névtelen kéziratra. A "Zsigmond Gyula, Püski Sándor és társaik pereként" futott koncepciós ügy anyagaiból az is kikövetkeztethető, hogy a fent említett műből végül nem lett "terhelő bizonyíték", mivel a Belügyminisztérium illetékes nyomozói eredménytelenül kutakodtak annak szerzője után, mondta el a HVG-nek Standeisky. Ami nem is csoda - állítja most Tófalvi Éva irodalomtörténész, Szathmári Sándor életművének kutatója -, mert a szerző legtöbbször nem írta alá a kéziratait.

A sokak szerint méltatlanul elfeledett, 1897-ben született írónak ez a már túlzottnak tűnő elővigyázatossága is hozzájárulhatott egy napjainkig fennmaradt irodalmi pletyka keletkezéséhez. A Szathmári által is terjesztett legenda szerint ugyanis korai művei - három regény és számos novella - erőtlenek voltak, ezért nem adatta ki őket, mígnem egy paranoiás rohamában megsemmisítette minden kéziratát. Egy közel hat évtizeddel elkészülte után, 1991-ben hosszas lappangást követően Tófalvi által megtalált, majd megjelentetett - ám máig visszhangtalan maradt - regénye, a Hiába-trilógia Jövő alcímű zárókötete azonban mind az erőtlenség, mind a kéziratégetés legendáját cáfolta. A regénytrilógia további részei (Múlt, Jelen) azóta is kéziratban vannak ugyan, ám az eladdig elfogadott egykönyves Szathmári-kép visszavonhatatlanul megdőlt.

A Jövő egyébként negatív utópia, s mint ilyen, George Orwell Állatfarmjával s még inkább a kultikussá vált 1984-gyel mutat műfaji és főként tematikai rokonságot. Jelentőségét az adja, hogy míg Orwell művei megírásakor, az 1940-es években már rendelkezett ismeretekkel a működő kommunizmus, azaz a Szovjetunió világáról, addig Szathmári 1932-ben kizárólag fantáziájára és írói-gondolkodói leleményére alapozhatta a marxista "hangulatú", élproletárok lakta világban játszódó Hiába - Jövőt. A kézirat tanúsága szerint regénye mindkét Orwell-írásnál évtizeddel korábban keletkezett. "Amikor tehát Szathmárit a »magyar Orwellnek« fogják mondani, sietve korrigálni kellene: Orwell volt az »angol Szathmári«" - fogalmazott a jókora késéssel kiadott regény utószavában Tófalvi. A nyomdába kerülés elmaradását magyarázza, hogy mire elkészült a Hiába-trilógia, a szerző állítólag már meghaladottnak érezte.

Ezért rögtön, még 1935-ben belefogott élete fő műve, a Kazohinia című regény megírásába. A két részből álló gulliveriáda első fele a hineknek nevezett emberek lélek- és érzelemmentes, tökéletesen racionalizált társadalmát írja le, melyben a központi fogalom a kazo, azaz a tiszta értelem. A másodikban a hinektől elkülönített telepen élő bolondok, vagyis behinek lélekkel, önálló gondolatokkal "megvert", anarchikus és rögeszméktől eltorzult közösségét mutatja be. Az ember társadalmi berendezkedése vagy racionális, és akkor élhetelenül rideg, vagy lelkes, amitől őrült lesz - sugallta Szathmári a könyvében, nem kevés szatirikus és nyelvi humorral enyhítve az olvasók pesszimista érzéseit. Sőt hátborzongató a hinek világa, amelyben a halottakat az utolsó hajszálig feldolgozzák és újrahasznosítják, pazarlásnak tartva a temetést. Persze korántsem biztos, hogy elviselhetőbb a behineknél az élet, akiknek társadalmi etikettje szerint a tagok hangos »pricc-prucc«-cal köszönnek, miközben megvakarják egymás fenekét. Szathmári szerint az ember és az emberiség menthetetlen; "a forradalmak egyik álomból fognak átébreszteni bennünket a másikba, és mindig hinni fogjuk, hogy most jön a végleges, a valóságos ébrenlét, de fel nem ébredünk soha, mert behinek vagyunk, akik a kazót éppúgy nem élhetik és nem érthetik meg, mint Gulliver" - fejtette ki Szathmári, a Magyar Út című jobboldali hetilap hasábjain 1941 nyarán, hozzátéve, hogy "amit Swift megérzett, Madách kimondott, azt akarja a Kazohinia megmagyarázni".

A regény fogadtatását megkönnyíthette, hogy hazai előképei között olyan jeles művek találhatók, mint Babits Mihály Elza pilótája vagy Karinthy Figyes Utazás Faremidóba és Capillária című regényei. Az 1938-ban befejezett szatirikus hangú utópia talán ezért is kapott többnyire kedvező kritikai visszajelzést, bár több értékelés is kiemelte Aldous Huxley Szép új világ című utópiájával mutatkozó szemléletbeli rokonságát. "Tekintve, hogy a Kazohiniát a Szép új világ megjelenése előtt két évvel írtam, nem is tudtam tökéletesebben utánozni" - adott szarkasztikus választ az eredetiséget firtatóknak Szathmári regénye megjelenése után, 1941-ben. A szakma egyébként azonnal Baumgarten-díjjal kívánta elismerni a művet, amit még Babits Mihály, a kuratórium elnöke is támogatott. A jelentős pénzjutalommal járó irodalmi díjat végül mégsem kapta meg. Az akkor már halálos beteg Babits beszélgető-füzeteinek feljegyzéseiből kikövetkeztethető, hogy a költőt utóbb azzal beszélhették le Szathmári megjutalmazásáról, hogy kommunista hírében áll.

Más szempontból is változatos a Kazohinia utóélete. A regény végleges formáját csak az 1957-es harmadik kiadásban nyerte el. Ekkor azonban mindjárt "kabátlopási ügybe" keveredett a visszahúzódva élő Szathmári, mert egykori barátja, Tamkó Sirató Károly sajtóperben próbálta elvitatni tőle a szerzőséget. A kínos pert rövid idő alatt megnyerte ugyan Szathmári, de írói hitelét csak a Hiába - Jövő kéziratának bemutatásával állíthatta volna helyre minden kétséget kizáróan. Erre azonban annak tartalma miatt az 1956-os megtorló perek időszakában nem kerülhetett sor. Csupán halála előtt két évvel, az 1972-ben megjelenő, Gépvilág című novelláskötetbe rendezett írások oszlatták el maradéktalanul a Kazohiniával kapcsolatos gyanút.

A kalandos életmű mellett nem kevésbé tűnik ellentmondásosnak az író életútja sem. "Szathmári a gondolkodásban rendkívül bátor, az élet valóságában rendkívül félénk ember volt, (...) a politikai taktikákhoz [pedig] hatökör" - jegyezte meg Keresztury Dezső irodalomtörténész egy 1988-ban megjelent tanulmányában. Ennek ellenére meglehetősen sok irányban folytatta a szellemi útkeresést: a szélsőjobbról indulva, a Habsburg-ellenes Ligán, majd a keresztényszocialista eszméken át a radikális baloldali nézetekig, illetve egészen az illegális kommunista párti tagságig sok mindenbe belekóstolt. Ez utóbbihoz a második világháború évei alatt azért juthatott el, mert eszperantista kapcsolatait felhasználva többek életét megmentette - magyarázta a HVG-nek Tófalvi. Egy, a politikai pályafutásának, magánéletének konfliktusait jellemző anekdota szerint, amikor az 1920-as években a szállásadónője arról értesült, hogy Szathmári a Habsburg-ellenes Liga főtitkára lett, azonnal felmondott neki. Mint utóbb kiderült, a legitimista házmester felbujtására.

A háború után fokozatosan szorult a közélet peremére: eleinte tudományos-ismeretterjesztő jegyzeteket és szatirikus cikkeket olvasott fel a rádióban, a fordulat évében azonban - az addigra a kommunizmusból is kiábrándult Szathmárit is - elhallgattatták. Az író számára - a Mávagnál betöltött gépészmérnöki állása mellett - a már az 1930-as évek végétől gyakorolt eszperantó nyelv művelése kínálta az egyetlen kitörési lehetőséget. Minden írását átültette e mesterséges nyelvre, az 1950-es évektől pedig az eszperantó folyóiratok jelentették számára a megjelenés egyetlen formáját. Talán erre vezethető vissza az a Kazohiniáig ható tévhit is, hogy műveit eredetileg eszperantóul írta, s a magyar változatok csupán fordítások. Szathmári ezzel szemben - állítja Tófalvi Éva - minden munkáját, miután lefordította, Kalocsay Kálmán eszperantista költő és műfordító segítségével öntötte végső formába.

Halála előtt két évvel, 1972-ben negyedszer is kiadták a sokáig egyetlen regényeként számon tartott Kazohiniát, amiért életében semmilyen kitüntetésben nem részesült.

Nos, mivel is fejezhetnénk be? Ideje lenne Szathmárit olvasni, nem?

Összeállította: Alex Strauss

(Kuruc.info)

- Wikipédia

 - Kolozsvári Grandpierre Emil: GULLIVER UTAZÁSA KAZOHINIÁBAN (Nyugat, 1941. 6. szám)

 - Egy utópista utóélete (HVG, 2006. 04. 05.)