Ha úgy tetszik, a kör bezárult, elérkeztünk sorozatunkban ahhoz az elszakított területhez, melyről még nem ejtettünk szót. És talán sokan úgy is gondolják, erről lehet a legkevésbé írni, hiszen itt a legjobb a helyzet, illetve azok a problémák nem állnak fent, melyek többé-kevésbé a többi területen igen. Ez pedig az Őrvidék, más néven Burgenland.
 Forrás: Wikipédia |
De azért lássuk csak, valóban így van-e.
Azt azért mindenképpen említsük meg, hogy a maga nemében a legszégyenletesebb fejezete volt a trianoni békediktátumnak, hogy még a velünk egy szövetségi rendszerben lévő Ausztria is területeket szakíthatott le hazánk testéből az első világháború után. Sőt, hogy Sopron ma magyar város, az főként a Rongyos Gárdának és az 1921. évi népszavazáson – egyébként német többségű – a lakosok döntésének köszönhető.
Burgenlandban 1910-ben a népszámlálás adatai szerint 26 ezer 500 magyar élt a körülbelül 4 ezer négyzetkilométeren, tehát az összlakosság 9%-a. Számuk 1981-re 4200-ra apadt. A rendszerváltás után némileg meglepő módon emelkedni kezdett, 1991-ben már 6800 volt ez a szám. Viszont nem lehet elválasztani a témakörtől azt, hogy 1956-ban is számos magyar menekült érkezett az országba, igaz, ők kissé még nyugatabbra tették székhelyüket, nagyrészt Bécsbe, így az ausztriai magyarok összlétszáma 19 ezer fő. Ennél is jóval magasabb a szám, ha azt vesszük tekintetbe, hogy EU-s tagságunk óta rengetegen mentek ki dolgozni, így országban tartózkodó magyarok száma 40-50 ezer is lehet valójában.
De kanyarodjunk vissza az Őrvidékre. Az 1955-ös osztrák államszerződés a burgenlandi kisebbségek jogairól nem rendelkezett, a magyarokat meg sem említették. Változást az hozott, hogy a ’60-as években egyre inkább előtérbe került Dél-Tirol, és ez megváltoztatta a teljes osztrák kisebbségpolitikát. 1976-ban elfogadtak egy népcsoporttörvényt, mely először szabályozta a kisebbségek helyzetét. Viszont a konkrét és részletes kidolgozást a központi és a tartományi kormányokra bízta. Fontos állomás, hogy 1979-ben jött létre a Magyar Népcsoporttanács, amelynek azonban csak tanácsadói joga van, így sajnos magyarokat érintő döntéseket nem hozhat.
A hiányosságok miatt az elmúlt évtizedekben sokan sürgették a reformokat. 2009-ben az akkori kormány bejelentette az 1976. évi törvény módosítását, sőt, kilátásba helyezte még akár az autonómiát is. Ezért felkérték a népcsoportok tanácsait közreműködésre. A Magyar Népcsoporttanács az önrendelkezési jogot kulturális és anyagi téren is elvárja, illetve az anyanyelv használatának jogát hivatalos ügyintézésekben. Ennek ellenére a kormány nemhogy autonómiát nem adott, de a népcsoportok alapvető jogait sem építette be a törvénytervezetbe.
 Rongyos Gárda-emlékmű (forrás: Indafotó) |
Rá kell mutatnunk egy ellentmondásra az ausztriai magyarok tekintetében, melyben elüt a többi nemzetrészekhez képest. Ez az egyetlen terület, ahol nem volt kommunista diktatúra, az állampolgárok szabadabban élhettek, nem üldözték őket, közvetlen asszimilációs nyomás sem volt, ugyanakkor nem adták meg nekik a kulturális autonómiát sem, és azt kell látnunk, Dél-Tirolhoz képest egyfajta kettős mércét alkalmaznak.
Nem szabad tehát ezt a célt szem elől tévesztenünk. Mondhatnánk, ez volt a befejező rész, de nem érezhetnénk kereknek a történetet, ha nem foglalnánk mintegy keretbe az előzőeket, ne próbálnánk levonni a tanulságokat, így a jövő hét folyamán jelentkezni fogunk még egy összegzéssel.
Lantos János – Kuruc.info
Korábbi részek:
