2021. június 13., vasárnap, Antal, Anett napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
09:25 Ha gyilkolnak a cigányok, az nem érdekes, de ha felvonulnak a hazafiak, máris fokozott a rendőri és a momentumos készültség09:19 Csaknem 175,7 millióra nőtt a világ regisztrált covidosainak száma08:57 A rendőri erőszak ellen tüntettek Tuniszban08:39 Családlátogatás közben kilőtték az egyik riói milíciavezért08:20 Cihanouszkaja: Lukasenka csak a szankciók nyelvét érti07:59 Brit tudósok szerint az oltásrettegők többsége végül mégiscsak beoltatja magát07:42 A változó elszámolás ellenére sem rossz befektetés a napelem07:24 Bolsonaro megint büntetést kapott, mert nem viselt maszkot06:53 Már a 7. században járhattak az Antarktiszon a maorik22:25 Brit tudósok összefüggést találtak a hosszú orr és a bütykök között22:05 Foci-Eb: egy dán játékos összeesett a pályán - újra kellett éleszteni21:59 Nem kis teljesítmény: egy nap alatt két DK-s és egy párbeszédes mögé állt be Jákob21:36 Biden-Putyin-találkozóra időzítve: 150 millió dolláros amerikai segélycsomag az ukrán hadseregnek21:10 Már akciós edénykészlettel sem hagyják nyugodtan házalni az embert20:42 Alternatívák filmgyártásra
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok :: :: Hozzászólások

Történetek a kórságokról, oltásokról stb. (XIV.) - A gyógyszerek kockázati mutatóiról (1.)

Reklám

Az előző részek:
XIV. rész: a gyógyszerek kockázati mutatóiról
Figyelmeztetés. Ez a cikk értelmes, épeszű, gondolkodni kész és tájékozódni szándékozó (laikus) embereknek íródott, akárcsak előzmény cikkei és folytatásai. Az Egységes Magyarországi Ortodox Harpci- Chemtrail- Gyíkember- Laposföld- Ötgé- Nemisléteznekvírusok Hitközség fundamentalistái, fanatikusai, tisztségviselői és egyéb, sajátságos és sajnálatos tudatállapotú agresszív rajzfilmfigurák számára elolvasása nagykorú felügyelete mellett sem ajánlott, haloperidolt pedig kérjenek kezelőorvosuktól.
Régen, mikor még szex előtt a férfiak borotválkoztak, és az államok élén pl. Árpád-háziak, és nem szarháziak álltak, a gyógyszerbiztonsági felügyelet és a farmakovigilancia is meglehetősen leegyszerűsítve működött. Ha vajákos Biri néne kotyvalékától Pista bácsi kifeküdt, akkor vagy Pista bácsi fiai és unokái kérték számon Biri nénét, vagy rosszabb esetben felnyomták az ispánnál vagy a községi bírónál panaszra, még rosszabb esetben – Biri nénére nézve – pedig bejelentették a járási, pardon vármegyei kormányhivatal inkvizíciós főosztályán mint boszorkányt, és Biri néne jó esetben égő arcbőrrel távozott. Mármint, minden más mellett az is égett neki, úgy értem, a máglyán. Azóta a világ jelentősen megváltozott, bürokratikusabb és lassabb ügymenetű lett.
Ilyen gyorsan nem szoktam offolni, de máris hadd szúrjak közbe egy apróságot. Megjegyzendő, hogy a köztudatban élő „tipikus” boszorkány képe nem a javasasszonyé, hanem – a sörfőző asszonyé. A széles karimájú „boszorkánykalap”, a sötét színű köpeny, a seprő, az rézüst, a malátaárpát dézsmáló egerek elleni védekezést szolgáló macskesz, a rovarkártevők elleni védekezésképpen az árpatárolóban megtűrt denevér ténylegesen a középkori serfőző képét mutatja, más kérdés, hogy a gyógyfüves és a sörkészítő gyakran ugyanaz a nőszemély volt – és nem véletlenül. A XIV. századig Európa-szerte ugyanis főleg nők voltak a sörfőzők, akik a vásárokon, piacokon hegyes, csúcsos kalapot hordtak, egyfajta szakmai jelképként. A középkori - és ókori - sörök sokban eltértek a ma ismertektől, persze, akkor is készültek gyümölcsös sörök – csak nem éppen meggyel, citrommal meg grapefruit-tal, hanem beléndekkel, nadragulyával, farkasbogyóval, csikófarkkal …jó, az áfonya és a bodza akkor is bevett alapanyag volt. Miért?
A sör csekély alkoholtartalma miatt önmagában nem ütött eléggé, azt megfelelő drogokkal fokozták. A „pilseni”, a közhiedelemmel ellenben, nem egy helyiségnév, hanem a német Bilsen-ből ered, amely a szászoknál a beléndeket jelentette. Valószínű, hogy az eredeti kozel sem azért kecskeemblémás sör, amiért a reklámban nyomják hanem mert a koselskyről, kozalekről, azaz a „kecskés” szegény emberről kapta a nevét, aki a községi legelőkről a szarvasmarhák számára ártalmas mérges növényeket kivágta, miközben cserében a kecskéivel lelegeltethette azokat a keserű vagy tüskés növényeket, amit a ló vagy a tehén nem eszik meg. Ezek az emberek gyűjtötték be legeltetés közben azokat a maszlagnövényeket, melyek csaptak, de egyébként a komlótobozt is (amely nedves erdőszéleken nő, és persze, nem toboz, csak úgy néz ki), és adták el a sörfőzőknek, kvázi jövedelem-kiegészítésként. Mondani sem kell, hogy a hallucinogéneket tartalmazó és erősen függőséget okozó veszedelmes itókák népnek való árusítását se az egyház, se a világi hatalom nem nézte jó szemmel, hiszen az emberek egészségét tönkretették… és akkor ki fog adót fizetni?
A sörfőző asszonyokat már a XIV. században Európa-szerte szorgosan üldözni kezdték, mivel ezek a nők kvázi kábítószert árultak, azokat az ördög szolgáinak, gonosznak mutatva be – és a sörfőzést „az ördögtől” – azaz bódító növényi főzetektől megtisztítani igyekeztek. A XIV-XV. század során jelentek meg a sörgyártók által a reklámokban ma is oly gyakran meghivatkozott klasszikus, „több száz éves német tisztasági törvények”, amelyek lényegében a sört árpára (vagy búzára) és komlóra egyszerűsítették (a komlónak is van egyébként nyugtató, bódító hatása, humulon-, és lupulon-tartalma miatt), és ezen sörök gyártására a hűbérurak – természetesen megfelelő jutalék, adó fejében – hűséges (férfi) sörfőzőmestereiket jogosították fel, a bódító szerekkel felturbózott „boszorkánysört” egyszer és mindenkorra száműzve. Sokat segített ebben, hogy az „ördögtől megtisztított” sört sokszor maguk a férfiszerzetesrendek, bencések, ciszterciek, a nemcsak a sajtot kedvelő trappisták, premontreiek is főzték. A sört vedelő szerzetes képe ma is (pl. smädny mních) ezért sörcímke.
Zoom
A csúcsos kalapú sörfőző asszonyok ördögökkel táncolnak egy középkori metszeten. A mai szemmel leginkább drogfőzet-kotyvaléknak számító sör készítését akkor is igyekezett a hatalom visszaszorítani, főleg úgy, hogy a gyógyfüves asszonyokat máglyára küldték
A gyógyszerbiztonsági rendszerről
Miért van szükség gyógyszerfelügyeletre? Mesélek egy történetet.
1982 júliusában a kaliforniai Standford Egyetem klinikáján négy igen súlyos állapotú Parkinson-kóros beteget diagnosztizáltak, akik családi előzmény nélkül, igen gyorsan kifejlődő betegségben szenvedtek, ráadásul szokatlanul fiatalon: egyik beteg sem volt még negyvenéves, holott a Parkinson-kór rendszerint az ötvenedik, hatvanadik életévüket betöltött egyének betegsége. Szembetűnő volt állapotuk súlyossága is: egyikük már kizárólag csak a szemét tudta mozgatni, még a nyelés is nehezére esett. Az összes tünetek: izomrigiditás, tremor, nyálfolyás, fokozott faggyútermelés, beszédképtelenség stb. megfigyelhetőek voltak, és pár nap alatt kialakultak. Hamarosan kiderült: az állapot nem természetes megbetegedés, hanem mérgezés következménye.
Zoom
Agyi aktivitás változása MPTP hatására. Fotó: Dr. Gunasingh Jeyaraj (India)
A Parkinson-kór keletkezésének az oka nem ismert, bár bizonyított, hogy egyes mérgező anyagok, pl. higany, ólom, mangán, CO vagy szén-kéneg kiválthatják, és a fejre mért ütések is: feltűnősen sok ökölvívó kap Parkinson-betegséget, pl. Muhamad Ali vagy Papp László is, de a fiatal korában szintén nagyon aktívan sportoló II. János Pál pápa is Parkinson-betegség formájában hordozta az Úr keresztjét. Sokszor az agyi erek meszesedése idézi elő. A Parkinson-kór ma sem gyógyítható, de biokémiai okának tisztázása óta már rendszerint jól egyensúlyban tartható. Míg a betegség oka nem volt ismert, az alapvetően paraszimpatikus idegrendszeri túlsúlynak tűnő szindrómákat elsősorban paraszimpatikus-bénítókkal igyekeztek kezelni: maga Parkinson doktor is betegeinek atropinkivonatot adott. 1960-ban Ehringer és Hornykiewicz a betegségben elhaltak agyát vizsgálva megállapította, hogy a beteg agy alig tartalmaz dopamint: a Parkinson-szindróma oka az egyes területeinek dopaminhiánya, a dopamin-termelő sejtek alulműködése vagy elhalása okán – ez idézi elő a toxikus ártalom vagy a vérellátási zavar. Minden Parkinson-betegnél megfigyelték a dopaminhiányt: a normálisnak csak a töredéke mutatható ki, a többi agyi neurotranszmitterek szintje azonban normális marad.
Van egy vegyület, amely szelektíven hat az agy dopamintermelő sejtjeire, amelyek főleg a substantia nigra idegsejtjei. Maga az MPTP in vitro nem hatásos, de belőle a szervezetben MPP+ képződik: ez a toxikus metabolit a tulajdonképpeni hatóanyag, amely a dopamintermelő sejteket károsítja. Sajnos, az MPTP-ből igen könnyen lesz MPP+, mert az idegszövetben jelenlévő monoamino-oxidáz enzim, melynek feladata a neurotranszmitterek elbontása, az MPTP-t könnyen dehidrogénezi:
Zoom
Ezt az anyagot az áldozatok kábítószer gyanánt fogyasztották el. Ez a vegyület semmilyen kábító tulajdonsággal nem bír (ha az eléggé erős kábultsággal járó előrehaladott Parkinson-betegségről nem beszélünk), a valós hatóanyag, melyet fogyasztani akartak, a meperidine nevű szintetikus morfinhatású (ópiát) vegyület volt. Egy időben az USA-beli zuglaboratóriumok eléggé nagy mennyiségben ontották a feketepiacra, főképpen a heroin pótlására. Hamarosan rájöttek, hogy analógja, az MPPP-ként ismerté vált 1-metil-4-fenil-4-propionoxi-piperidin ugyanolyan hatékony és könnyebben előállítható vegyület, ezért ezt kezdték el termelni.
Zoom
A kevéssé tisztított, kontár vegyészek által előállított MPPP azonban szennyeződésként eléggé nagy mennyiségben tartalmazott MPTP-t. Igen hamar, pár nap alatt kifejlődő rendkívül súlyos, gyógyszeresen alig karbantartható, gyorsan prolongáló Parkinson-kórt okoz, mely megnyomorítja az áldozatát, és egyébként végül meg is öli. Így hadiipar gazdagodott egy újfajta, nagyon aljas diverziós méreggel. Ha azt tetszenek hallani, hogy ez vagy az a mainstreamnek ellenszegülő politikus parkinsonos lett… ne tessék csodálkozni. Ez van, mikor nincs gyógyszerfelügyelet, és kontárok, zuglaborokban, szart állítanak elő. Szia, kellett neked drogozni.
Mesélek még egy történetet, most rövidebben. 2018 nyarán egy kínai hatóanyaggyártó, a Zhejiang Huahai Pharmaceuticals által előállított valsartan hatóanyag szennyeződése miatt az Európai Unió területén kapható valsartan hatóanyag tartalmú vérnyomáscsökkentők jelentős részét valamennyi tagállam gyógyszerügyi hatósága kivonja a forgalomból az Unió egész területén.  No, miért is? Mert ugye, mi tiszták vagyunk. Nem szennyezzük a környezetet, és liberálisok vagyunk, és a nehézvegyipari műveleteket hátul végezzük, a kert, pontosabban a nagy fal mögött (utóbb kiderült: Indiában is) és megvesszük az olcsó hatóanyagot, és az írjuk rá a francia, meg svájci, meg angol gyógyszerre, hogy a miénk. Na igen, csak a hatóanyagot csinálták kis szorgos sárga kezecskék, akik esetenként hát, nem tartják be a technológiai előírásokat. Ez van, mikor nincs gyógyszerfelügyelet, és kontárok, zuglaborokban, szart állítanak elő. Szia, kellett neked globalizáció.
Gyógyszerfelügyeletre - ezt kevesen vitatják, azok közül, akiknek van agya is, márpedig - szükség van.
Viszont, ha valaki azt gondolja, hogy a gyógyszerfelügyelet feladata az, hogy az emberek egészségét és biztonságát megóvja, a gyógyszergyárak minőségbiztosítási rendszere pedig ugyanezen célt kell hogy szolgálja, akkor azt ki kell ábrándítsam. A gyógyszeripari minőségügyi előírások kb. 10%-a elegendő lenne egy „teljesen biztonságos” (értsd ez alatt: nem tudjuk, hogy kockázatot hordozna, mert kevés az információnk) üzemmenetet a fejlesztés alatt lévő vagy már használatban lévő anyagokra biztosítsanak. 90%-a arra fordít energiát, hogy egy olyan bonyolult dokumentációs, esemény-kivizsgálásos, minőségellenőrző, deviációkezelő, stabilitásvizsgáló, stb. apparátust üzemeltessen, amelyre egy kevéssé tőkeerős és információkkal, gyakorlattal és e téren képzett, felkészült munkatársakkal nem rendelkező vállalkozásnak esélye sincs, és ezzel megakadályozzák konkurensek piacra lépését. Ezért van nagyon kevés „közepes” gyógyszergyártó: léteznek a nagy multicégek, amelyek bezsebelik a bevétel és a profit 99%-át, és kis, helyi, lokális gyártók, akik egy szűk szegmensben mozognak, és morzsákat kapargatnak, és csak azért tehetik, mert megtűrik őket.
Gyógyszerfelügyelet – a kezdeti baklövések
A gyógyszerfelügyelet, akárcsak az élelmiszer-felügyelet - e kettő szorosan összefügg - értelemszerűen csak a „tudományos” orvos-, és gyógyszerészképzés megindulása és az állami közigazgatások színvonalának kiterjedése után kezdett el ténylegesen funkcionálni. Mikor az 1840-es években mai szemmel nézve is viharos gyorsasággal feltalálták a hatékony műtéti érzéstelenítést – a szájba helyezett fadarabnál hatékonyabbat, először a dinitrogén-oxidot, majd a kloroformot és az étert –, és az orvosok ténylegesen elkezdhettek operálni, minden fejlettebb társadalomban egyidejűleg szükségessé is vált az egészségügy szabályozása. Ez nemcsak a diploma nélkül gyógyászok a sarlatánná minősítését és eltiltását jelentette, hanem azt is, hogy állami szinten létrejöttek a gyógyszerfelügyeleti és közegészségügyi hatóságok, amelyek, bátran állíthatjuk, évtizedeken át több kárt csináltak, mint hasznot, csak lassan jöttek rá, hogy mi is lenne a dolguk. Bár az európai kollegák sem álltak ekkoriban a helyzet magaslatán, de amit az Egybesült Állatok hatóságai letettek az asztal mellé, az önmagáért beszél. Ma például már nem tudna létrejönni olyan márka, mint Coca-Cola, mert ha ma valaki kitalálná, hogy nyers kólakivonatot összekever darált kokalevéllel, felengedi szódavízzel, és gyakorlatilag örökélet-elixírként árulja, igencsak lecsapnának rá. Mindez az amerikai hatóságoknak 30 éven át „nem szúrt szemet”, és mikor igen, abban sem volt köszönet.
Vadnyugati filmekből ismerjük a vándorló sarlatán álorvos figuráját, aki kb. tíz centért árulja a hajhullástól vakulásig mindenre jó csodaszerét, csak arra vigyázott, hogy legközelebb jó messze álljon meg, nehogy utólérjék. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a gyógyszerfelügyeleti és élelmiszer-biztonsági hatósági munka elmúlt 150 évét, azt mondhatjuk, azóta is bottal kergetik az ilyeneket, nagy lelkesedéssel, és mintha szándékosan arra törekednének, hogy nehogy utolóérjék. Elég egy pillantást vetni az internet bugyraira és az értisztító 150 éves tunguz sámánoktól a tuti fogyasztórecepteken át a maldív törzsfőnök titkos „parazitaellenes” csodabogyójáig mindent meg lehet vásárolni, örökélet-garanciával. Ezek annyiban különböznek a piramisjátéktól, hogy ebbe közvetlenül is bele lehet halni, nemcsak önakasztás útján.
Érdekes, hogy azok az átlagjóemberek, akik rettegnek mindenféle oltástól, és véresre püfölik a klaviatúrát, hogy a gonosz gyógyszergyártók és a mögöttük álló még gonoszabb midók hogy mérgezik meg szántszándékkal az emberiséget, kanyar nélkül veszik meg a bio.tronlámpákat meg az aurafotózókészülékeket (szintén a midóktól, mellesleg), de ezt inkább elemezze pszichológus, én nem vagyok az.
Az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeletének legendás alakja volt egy bizonyos Harvey Washington Wiley nevű figura. Ez a jóember 1883-ban lett az USA földművelésügyi minisztériumának fővegyésze. Hamarosan meggyőződésévé vált, hogy minden ehető termékre fel kell tüntetni, mi van benne, hogy az emberek tudják, mit esznek meg – észszerű ötlet volt, talán az egyetlen pályája során. Az ürge csapnivaló tudós és korlátolt elme volt, ahhoz pedig mindenről túlságosan egyéni volt a véleménye, hogy közegészségügyi intézményt vezessen. „Munkássága” évtizedekre szólóan bekorlátolta nemcsak az amerikai, hanem az európai gyógyszer-, és élelmiszer-felügyeletet is, nemcsak szervezetében, de látásmódjában is. Ha a fickót amatőrnek nevezzük, erősen túlértékeljük. Kb. úgy működött 140 évvel korát megelőzve, mint a mai internetes igazságszórók, kizárólag prekoncepciókban hitt, és minden kísérleti eredményből csak azt fogadta el, ami megerősítette álláspontját, ami pedig cáfolta, azt meg nem. Így egyszerű. Egyébként ő volt az, aki több mint egy évszázadra meghatározta az USA drogpolitikáját is, kb. a „minden tilos” elv szerint.
Zoom
Harvey W. Wiley, az amerikai gyógyszerfelügyelet izgága és pancser vezetője volt. Egyébként ő okozta Washingtonban az első autóbalesetet is, nemcsak hivatalt nem tudott rendesen vezetni
1884-ben azzal debütált, hogy „bebizonyította”, hogy a benzoelsav, illetve a nátrium-benzoát mérgező, és menten be is tiltatta (ugyanekkor az arzén, a kokain, a morfin és a kálium-cianid szabadforgalmúak voltak egyébként). Ő valóban végzett emberkísérleteket, csóró prolikat fizetett meg, hogy megvizsgálja rajtuk bizonyos anyagok hatását (az, hogy halálraítélteken kellene, fel se merült...), és ha valamely anyagról be akarta bizonyítani, hogy mérgező, egyszerűen pluszban megmérgezte a kísérleti alanyát, és kész. Hangsúlyozom: egy állami vezető hivatalnok, nem egy kóbor vidéki Frankenstein. Miután kitobzódta magát mint élelmiszerbiztonsági felügyelő, 1900-tól gyógyszerbiztonsági nagyember is lett. 1902-ben egy olyan törvénytervezetet dolgozott ki, amely ugyan nem tiltotta be a drogokat, de kötelezte a gyártókat, hogy tüntessék fel a pontos összetételt a készítményeiken. Szerencséjére egy Upton Sinclair nevű újságíró akkor publikált egy botránykönyve, amely leírta, hogy mi megy a húsfeldolgozókban (- Móriczka, a te apukád hentes, mondd meg szépen, miből készül a virsli... - Tanító bácsi, ha én azt elmondom, hazamennem már nem kell...), így a közvélemény mellett Theo Roosevelt sem ellenkezett, és 1906-ban megjelent az új törvény, amellyel végre sikerült betiltani az eredeti Coca-Colát (merthogy annak pontos receptje titkos), de por alakú kokaint továbbra is lehetett venni a gyógyszertárban, mert a szabad amerikai polgár majd eldönti, hogy kar-e kokózni, mert állítólag van hozzá elég esze. Nem tett különbséget dózis (mennyiség, töménység, alkalmazott adag), kezelési ok, külsőleges vagy belsőleges alkalmazás, bármi között, egyvalamit tartott szem előtt: mi van benne. Ez a bugyuta szemlélet már akkor sem volt kémiai, fiziológiai, közegészségügyi vagy farmakológiai szempontból korszerű, de egy olyan szemléletet tett általánossá, amely nyomán a felügyeleti hatóságok évtizedeken keresztül fejjel mentek a falnak.
Ennek csökevényei egyébként a mai napig kísértenek. Hogy erre egyetlen példát hadd mondjak: 2018-ban az EU hasonló képességű bürokratái, merthogy „a kumarinok nagyon veszedelmes mérgek” kötelezően előírta a szabadforgalmú rágcsálóirtószerek hatóanyag-tartalmának drasztikus csökkentését. A cél kizárólag a patkányok egészségének megóvása lehetett, mert épeszű fehér ember nem eszi meg a megfestett, jelzett , kihelyezett patkánymérget (de ha igen, nagy adag K vitaminnal a mérgezett megmenthető), tehát ez az intézkedés kizárólag arra jó, hogy a kevesebb mérget ugyanannyi csalianyagban elfogyasztó patkány/egér ne dögöljön meg, és a populáció villámgyorsan rezisztenssé váljon az alacsony dózis miatt az alkalmazott méreggel (főleg bromadiollal) szemben. Sztálint bezzeg ki lehetett nyírni warfarinnal, az szabad volt. A lényeg, hogy a jelenleg boltokban szabadforgalmúan megvásárolható patkánymérget a patkányok már kiröhögik, és lakossági felhasználó nem is juthat hozzá a csak hivatalos rágcsálóirtó cég által alkalmazható méreghez, azaz vagy bejárunk közintézménybe valóban hatásos mérget lopni, vagy hagyjuk, hogy a patkányok elöntsenek minket. Úgy látszik, a liberálisok minden nemét szeretik a patkánynak, a szőröset is. (Nem lehet elégszer hangsúlyozni: felesleges dolog gonoszságot keresni ott, ahol már a hülyeség elég magyarázat. De egy ponton az embernek egész egyszerűen kétségei kell hogy támadjanak.)
A toxikológiai tudomány mint szakterület igen jelentős fejlődésen és változáson ment át az elmúlt két évszázadban. A szemlélet is gyökeresen más lett. Mint fent is utaltam rá: gyógyszerfelügyelet, mint hatóság, azaz, mint olyan szerv, amelynek az emberek egészségének védelmét lenne hivatott, hogy ellássa, sokkal előbb volt (1870-1880-as évek), mint olyan átfogó toxikológiai, környezetbiztonsági (a „környezetvédelem” vagy „környezetszennyezés” szavakat tessék már megpróbálni megkeresni egy 1965 előtt kiadott bármilyen szótárban – fogalom szintjén sem léteztek!) és kémiai biztonsági szemlélet, amely ezt megalapozta volna. Ezért fordult elő a múltban számos esetben hajmeresztő tömeges gyógyszerártalom, halálesetek, fejlődési rendellenességek, májkárosodások, rákos megbetegedések. Jelzem: gyakorlatilag a legritkább esetekben oltásoktól.
A kémiai és orvosi toxikológia tudománya is meglehetősen hosszú fejlődésen ment át az elmúlt évezredekben és századokban, és ma már kissé nehezen érti meg a laikus is, hogy történelmi léptékkel nem is olyan régen sem az idült mérgezések, sem a foglalkozási ártalmak, pláne nem a környezeti ártalmak (azok még alig 70-80 is) nem voltak ismertek, ezzel nem foglalkozott senki. Igen, persze, Avicenna is leírta a tevenyúzók antraxfertőzését és Agricola is szólt az ércbányászok száraz tüdővészéről, de a múlt ködében az, hogy idült mérgezés, nem volt fogalmilag megérthető, csak a heveny eset. A római polgárok lelkesen zabálták az édes ólom-acetátot, annak ellenére, hogy tudták, hogy egyes nehézfémek mérgezőek. Hogy tömegek belehülyültek és belehaltak? Igen. Az európai lakosság évszázadokon át vedelte a fehér ürömmel főzött abszintot, és kapott tömegmérgezést a tujontól, és nem érdekelte. Hogy a múlt polgárai sügérek és korlátoltak voltak? Na igen, a ma embere meg dohányzik, Magyarországon is több millió ember napi szinten mérgezi magát, holott, szemben a hígeszű római clienssel, neki tudnia kell(ene) mit csinál. Nem érdekli.
A foglalkozás-egészségügyi kockázatokkal, idült mérgezésekkel, foglalkozási ártalmakkal csak a XIX. század közepe, az ipari kapitalizmus korától foglalkoznak, egyébként az első, aki munkásvédelmi törvényt kikövetelt… bármennyire meglepő… a porosz tábornoki kar volt 1830-ban, mikor az uralkodó elé tárták, hogy vagy korlátozzák a gyárosok profitéhségét, vagy hamarosan nem marad elég sorozható újonc, mert a gyermekmunkába belerokkan a lakosság (jó, persze, a drezdai érsek is ott állt mellettük). A gyógyszerfelügyeletek azonban még ez után is csak 30-40 év késéssel kezdtek egyáltalán ezzel foglalkozni. Az, hogy a környezetterhelés mit okoz, csak a második világháború után kapott teret a szakirodalomban. Az, hogy a mikroelem-mennyiségek, a mikroexpozíciók szerepe mi, hogy egyes anyagok miképpen befolyásolják a hormonrendszer működését, a csírasejteket, a csontvelőt, miképpen hatnak az ivarsejtekre, a magzatokra, szintén (főleg Hirosima után…), de ténylegesen csak az 1980-as évektől. Az ösztrogénmodulánsok jelentőségét a biokémia csak a 2000-es években ismerte fel. Napjainkban pedig az a szemléletbeli változás abba az irányban dolgozik, hogy most írjuk le, rögzítjük előbb a szakmai fejekbe, (majd 20-30 év csúszással a tanárképzésbe, 40-60 év csúszással a közoktatásba is fogják) a hormézis fogalmát.
Az egészségügyi határértékek és a mérgező anyagok toxicitásai értékeinek megállapításához alapvetően diszkrét dózisokat vesznek alapul. A NOAEL-, és NOEL-értékek (a kettőt néha nehéz megkülönböztetni: a NOAEL alatt mérhető, bizonyítható módon egészségre nem veszélyes dózist értünk, azaz azt a mennyiséget, amely esetén egészségkárosító hatás nem mutatható ki, a NOEL érték alacsonyabb: ez a biztosan (nem becsült módon) ártalmatlan dózis értéke) egy-két nagyságrenddel csökkentett – biztonsági szempontú – értéke határozza meg azt a beviteli korlátot egy veszélyes anyagból, amelyet a a WHO, vagy a nemzeti kémiai biztonsági / közegészégügyi / környezetvédelmi hatóságok, hivatalok életbe léptetnek, mint egészségügyi határérték, az elfogyasztható vízre, élelmiszerre, vagy amelyet munkahelyi maximális dózisként megengednek. Ennek logikája az, hogy a határérték biztosan alacsonyabb legyen, mint a kimutathatóan károsodást okozó mennyiség bevitelét biztosító érték, de túl sokkal alacsonyabb se legyen, mivel ezek megvalósítása, biztosítása lehetséges, hogy aránytalanul költséges lenne. Például munkahelyeken a nyílt anyagkezelés helyett nagytisztaságú zárt kimérőboxok és HEPA szűrők telepítését jelenti, a közegészségügyi kérdésekben pedig a természetes veszélyesanyag-előfordulás is akár magasabb lehet (mint pl. a Dél-Alföldön az ivóvíz természetes arzéntartalma magasabb, mint WHO ajánlásban megjelenő, az EU ivóvíz-szabványában meghatározott 10 mikrogram/liter, de ez ténylegesen még mindig alacsony ahhoz, hogy érdemleges veszélyt jelentsen). Ugyanitt meg kell említeni, hogy komplex munkabiztonsági szempontból a helytelenül és értelmetlenül meghatározott magas védelmi készültségi szintek nem jelentenek abszolút nagyobb biztonságot, mert a kötött munkavégzési rend, a védőeszközök alkalmazása a dolgozók terhelése, fáradása miatt növeli az abszolút baleseti kockázatot, és önmagában is egészségügyi kockázatot hordoz (pl. a védőkesztyűk viselése a bőr ekcémás vagy gombás megbetegedéseit okozhatja, az indokolatlan maszk-, és gázálarcviselés nyálkahártya-szárazságot, köhögést, bronchitist, az elszennyezett védőmaszk bakteriális tüdőfertőzést okozhat).
Zoom
Andreasberg (arzén)bányái voltak az elsők, ahol Agricola korában idült foglalkozási ártalmakat írtak le, de az orvostudománynak még további 300 év kellett ahhoz, hogy felfogja, hogy milyen komoly dologgal áll szemben
Mindemellett nem szabad eltekinteni attól, hogy a bizonyos mérgező anyagok esetén a küszöbérték-megadás nem írja le pontosan az adott anyag élettani jellemzőit. Számos olyan mérgező anyagot ismerünk, azonosítottak, mely csekély dózisban nemcsak nem jelent veszélyt, hanem pozitív élettani hatása van. Azaz, létezik az a jelenség (nem minden méregnél), hogy ugyanaz az anyag, amely nagy mennyiségben gátló hatású élettanilag, kis mennyiségben serkentő hatású is lehet. Ennek többféle biokémiai oka is lehet, pl. az adott toxikus elem a szervezetben mikroelemként élettanilag szükséges. Teljes megvonása súlyos hiánybetegséget, halált okoz. Pl. a súlyosan rákkeltő króm kis mennyiségben nélkülözhetetlen, és ugyanez igaz a toxikus szelénre, molibdénre, rézre, jódra és valószínűleg az arzénre is. Általában az élettani szükséglet mikrogrammos mennyiség, az idült toxicitás 100-1000-szeres mennyiség, a heveny halálos mérgezéshez ennél is többre van szükség. (pl. a szervezet napi krómszükséglete néhány mikrogram, a kálium-bikromát heveny halálos adagja 5-15 gramm, azaz milliószoros mennyiségi különbségről beszélhetünk), vagy az adott vegyület a szervezet számára vitaminként szükséges, de nagy adagban toxikus (D, A-vitamin) vagy ugyan nem elengedhetetlenül szükséges, de immunstimuláló, anyagcsere-élénkítő hatása igazolt és határozott (flavonok, nyálkaanyagok, egyes terpének). Ez esetben is általában a szükséges/hasznos és a toxikus adag különbsége 100 – 1 000 000-szoros, de az sem lehetetlen, hogy az adott anyag ugyan közvetlen pozitív élettani hatással nem rendelkezik, de csekély károsító hatása esetén a szervezet védekező reakcióra késztetése, stimuláló hatása felülmúlja a károsító hatást, ezért kis mennyiségének jótékony hatása elviekben lehetséges. Ilyen a radioaktív anyagok csekély mennyiségének stimuláló hatása (amelyet azonban eredendően kockázatos alkalmazni), végül az is lehet, hogy az adott anyagnak egyedileg, speciális biokémiai hatása van, mint pl. a nikotinnak, amely a vegetatív végkészülékeken kisebb és nagyobb adagban klinikailag eltérő hatása mutatható ki. Ezt a jelenséget nevezzük hormézisnek. A kifejezésnek nincs köze a hormonhatáshoz, a hormonokhoz, maga a szó eredete közös: a görög hormen = serkenteni kifejezésből származik mindkettő. A hormézis esetén az adott anyag dózis-hatás görbéje nem egyenes vagy exponenciálisan emelkedő, hanem jellegzetesen U vagy J alakú, vagy annak fordítottja.
A hormézis jelensége széles körben és régen ismert, de a toxikológiában hosszú ideig teljesen háttérbe szorult az alapvető, küszöbértéken alapuló dózis = hatás görbéje, összefüggése mellett. A hormézis jelenségét tudományosan Hugo Schulz (1853-1932) fogalmazta meg, írta le, aki azonban ebben a jelenségben a homeopátia tudományos alapját igyekezett meglátni (természetesen erről szó sincs). Valójában pedig ma már nyilvánvaló, hogy nagyszámú anyag esetén számolni kell ezzel a hatással. E.J. Calabrase 2005-ös tanulmánya szerint 9000 vizsgált toxikus anyagból 100-ra volt igaz a hormézis. Például arzén-(III)oxid szövettenyészeten vizsgálva emlő-epithel sejteknél 0,1-1 mikromol/liter koncentrációban nem daganatkeltő és 30-40%-os anyagcsere-élénkülést okoz, citotoxikus 10 mikromól/liter fölött.
Természetesen a hormézis jelenségének széleskörűségének elfogadása - a foglalkozás-egészségügyi és a közegészségügyi toxikológia, a népegészségügy területén! - a kémiai biztonság korábbi elveinek átértékelését, felülvizsgálatát jelenti. Palou és munkatársai (2009) azt javasolták, hogy a merev határérték-gyakorlat helyett helyesebb lenne – legalábbis ezekben az esetekben un. Koncentrációablakról („window of benefit”) beszélni, illetve azt értelmezni. Ezt ma már mint tudjuk – de a tudományos élet merevsége, korlátoltsága még nem alkalmazza. Pl. a gyógyszerek kémiai biztonsági vizsgálata, értékelése esetén sem.
Fontos kitérő: a kockázat, mint jelenség, a kockázat, mint kezelendő
Mi a kockázat? A tűzvédelmi/katasztrófavédelmi gyakorlatban úgy tartjuk „egy, a vizsgálat szempontjából negatív kimenetelű esemény bekövetkezésének valószínűségéből eredő veszélyesség mértéke, amely statisztikai matematikai módszerekkel jellemezhető”. Ez jól hangzik, de nagyjából ezt érti alatta az átlagember is, kivéve, mikor összekeveri a veszélyességgel. A kockázat: egy, nagyjából-kb. meghatározható számérték.
„Valamennyi gyógyító terápiának, és minden, gyógyszerként használt anyagnak van kockázata.” Ez nem egy nagy kijelentés, kb. az a szint, mikor az ember azt mondja, hogy öt a harmadikon vagy százhuszonöt, vagy nem annyi. Ugyanis mindenben van kockázat, az, hogy valami „kockázatmentes”, (pl. a covid-oltások „teljesen biztonságosak”) egy laikusoknak szóló, abszolút, minden ízében blőd kijelentés. Aki szakmai szinten foglalkozik biztonságtechnikával, legyen az akár munkabiztonság, környezetbiztonság, tűzbiztonság, iparbiztonság, közlekedésbiztonság, katonai vagy rendészeti biztonság stb., az alapelvként tartja, hogy abszolút biztonság nincs (nem is lehet), ezért meghatározunk egy megkívánt biztonsági szintet. Második alapelv: minden biztonsági intézkedés és beruházás költséggel jár, (anyagiakban és munkában), és a biztonságtechnikai szakember feladata az optimális költség-biztonság arány megtalálása. Közhely és ökölszabály, hogy egy bizonyos biztonsági szint elérése relatíve „nem drága”, azonban a biztonsági szint egy ponton túl emelése exponenciális költségnövekedést és hatékonyságcsökkenést okoz, ezért erre már a gyakorlatban nincs szükség.
Megvilágítom egy közérthető példával: a Magányos és Társa Kft. égigérő vascsicsergőgyárban 10 000 munkást évente (19,2 millió munkaóra) 300 munkabaleset (64 000 munkaóra / esemény) ér, melyek közül 280 max. ujjelvágás, fejbeütés, kék folt, tehát nem jelentős, 20 azonban súlyos (csonttörés, csonkolás, 8 napon túl gyógyuló, vagy már nem gyógyuló) (960 000 munkaóra / esemény). Tehát ez a cég valami elképesztően kiválóan biztonságos. Megjegyzés: egy átlagos európai ipari üzemben aki ennél kevesebb balesetet állít, az hazudik, mint vízfolyás. Ázsiában, mínusz Japán/Dél-Korea, ezt tessék még megszorozni tízzel, ha nem százzal. Ahhoz, hogy ezt évi tízre csökkentsünk, X millió forint beruházás kell (védőeszközök, gépek, technológiák, oktatás, megvilágítás, fogl. eü. dolgozók megválogatása, új munkautasítások stb.) Csökkentsük ötre. Ez 2X-be fog kerülni? Nem, átlagosan kb. 5 X-be. Csökkentsük háromra. Ez 10 X-be fog kerülni? Nem, 50 X be. Csökkentsük egyre. Mennyibe fog ez kerülni? Úgy 1000 X-be. Csökkentsük tízévenként egy balesetre. Az nem 10 000 X-be. Megéri? A szöveg a szokásos: „vállalatunk célja dolgozóink maximális biztonsága, az emberélet minden pénzt megér”. A lózungok szintjén igen, a valóságban viszont nem. Be kell költségelni, mennyi lesz a kártérítés, az állásidő, a piacvesztés, a munkaügyi bírság, a jogi költség, és mennyi piackárt jelent a negatív marketing. És ennél többet a cégvezetés... nem... fog... felvállalni.
A biztonságtechnika és a cégvezetés közös döntése: hová pozicionáljuk be vállalatunkat (illetve: országunkat, társadalmunkat, emberiségünket), mi az ELVÁRT biztonsági szint, melyet még reális költséggel el tudunk érni, és hol van a függvényben az a pont, ahol a költséggörbe már curve, azaz k.rva gyorsan emelkedik, és ahová már nem gazdaságos eljutni.
Másik példa: marhára egyszerűsítek, robbanásbiztonsági szakember nézzen félre: Ex-es területen Zóna 0, ahol mindig jelen van a robbanóképes gázközeg. Zóna 1, ahol évente 1000 és 10 óra között. Zóna kettő, ahol van, de legfeljebb év 10 órát. A robbanásbiztos elektromos szerelvény nem ad gyújtószikrát? Nem a f.szomat nem ad. Ad, mert meghibásodik, mert csoda történik, mert megberhelik, mert létrejön az ideális robbanókeverék stb. Csak igen-igen ritkán. Üzemszerűen nem ad. Az Ex IIG zóna 2-re minősített berendezés azért nem használható Zóna 0-ban, mert ott 876-szor tovább lesz jelen a potenciálisan robbanásveszélyes légkör. Ami eszköz zóna 0-ban használható, legyen 900-szor alacsonyabb meghibásodási valószínűségű, mint az, amit Zóna 2-be tesznek be. És akkor nem fog sose felrobbanni? De, majd fel fog, mert a szabványi követelmény az egymillió eseményből egyszer, és azt már felvállaljuk. Ez olyan kicsi valószínűség hogy ez ellen szépen kötünk biztosítást, és ha benzinkutas Jóska mégis átszáll az autópálya másik oldalára, majd röptében olvassa el, hogy ez a robbanásvédelmi dokumentum alapján igazoltan valószínűtlen esemény volt, így jártál.
A biztonságot egy bizonyos pontig – ameddig költséghatékony – szervezési és technikai intézkedésekkel teremtjük meg. E felett pedig vagy biztosítást kötünk - vagy - bevállaljuk a kockázatot. Nem azért, mert ilyen hazárd megye lordjai vagyunk, hanem mert mást nem tehetünk. Tudják, kérem, ki biztosítja a Paksi Atomerőművet INEA 7-es eseményre? Elárulom: önállóan - senki. Nincs a bolygón olyan tőkeerős biztosító, aki egy Csernobil-szintű kárt ki tudna köhögni. Ezen a szinten már biztosítási konzorciumok dolgoznak, a biztosító viszontbiztosításokat köt más biztosítótársságokkal, a nemzetközi atomenergia ügynökség kizárólag ún. viszontbiztosítást fogad el egy atomerőmű totális kárára. Tehát, mikor bekövetkezett a fukusimai esemény, az nem egy biztosítót vitt csődbe, hanem világszerte több mint ezer multinacionális és helyi biztosítótársaság nyúlt a zsebébe, azaz a cunamit többek között azok a magyar autósok is finanszírozták, akik, nem akarok neveket említeni, de tán csak nem tiltakoznak, hiszen ténylegesen érintettek, az Allianznál vagy a Groupamánál vezetnek kötelező felelősségbiztosítást.
No kérem, mikor a totálisan hozzá nem értő, mind gyógyászati, mind biztonságtechnikai, mind gazdasági téren teljesen vakon lévő, de nagy pofával hülyeségeket az internetre felokádó – jópár ilyen tébolyodott itt is kommentel – véglény tobzódik, hogy „és a kovid-oltóanyagokért a gyártók semmiféle felelősséget nem vállalnak”, akkor szegények csak azért nem hazudnak, mert mivel annyi fogalmuk sincs a világról (meg arról se, mi az, hogy „felelősség”, mint fogalom. Anyagi felelősség? Büntetőjogi felelősség? Erkölcsi felelősség?), mint egy óvodásnak.
A gyógyszergyártó azért felelős, hogy azokat a minőségügyi követelményeket betartsa és betartását bizonyítani tudja, amely feltételekkel az ő termékét az adott ország gyógyszerfelügyeleti hatósága forgalomba engedte. Punktum. A gyártó felelőssége eddig terjed. A jogi felelősség a gyógyszerfelügyeleti hatóságot terheli, az anyagi felelősség pedig a biztosítót, hiszen ilyen estekre a gyógyszergyártók biztosításokat kötnek. Egy olyan készítmény esetén, amely kb. globálisan minden emberbe belekerül (vagy majdnem mindegyikbe), akkora a kockázat, hogy ezt még biztosítási konzorcium sem bírná el. Ez kb. az a szint, mintha valaki atomháború ellen akarna biztosítást kötni – nem lehet.
Mert ezt nincs, aki kifizesse. Ez nem azt jelenti, hogy itt bármiféle érdemleges kockázat fennáll, hanem az, hogy ennek a rendkívül csekély kockázata, ha mégis manifesztálódik, nem képezhet biztosítási eseményt, mert ezt kifizetni még az amerikai államadósság összege is csekély, egy ilyen eseményt „be kell nyelni”. Hangsúlyozom: ennek megértése az ökölbe szorult talpú és csekély intelligenciahányadosú emberek számára esélytelen, hiszen ez átfogó látókört kíván.
Ökölszabály, hogy az ipari biztonságtechnikában éppen úgy, mint gyógyászatban, az 1 mikrorizikó/évet meg nem haladó szintet célozzák meg, kivéve, ha ez gazdaságosan nem érhető el. Mit jelent a mikrorizikó? 10-6 kockázati szintet. Azaz egymillió emberből egy év alatt egy szenvedhet súlyos egészégkárosodást, vagy halhat meg. Egyébként ez az iparban is vágyálom, e szerint Magyarországon évente 4 halálos munkabaleset történhet (és legalább 80 történik), és nagyjából az egészségügyben még inkább az marad. A legtöbb gyógyszer veszélyessége e fölött van.
Mennyivel?
Általában sokkal.
Vérnyúl
(A szerző olvasónk.)
A szerkesztőség terjedelmi okok miatt két részre bontotta az írást, hamarosan közöljük a másik felét is.



Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2021 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready