Tisztelt Szerkesztőség!
Nem írtam még Önöknek, nem vagyok kommentelő sem, viszont szükségét éreztem annak, hogy billentyűzetet ragadjak és megosszam Önökkel az alább olvasható történetet, amit valószínűleg sem a híradóban, sem pedig a cenzúrázott fajvédő internetes portálokon sem fognak megjelentetni.
Az alábbi eset történt tegnap (azaz október 28-án) este, a Nyugati pályaudvari metróállomáson:
Ahogy az lenni szokott, a metrószerelvény beérkezik az állomásra, és az utasok a mozgólépcső segítségével a felszínre igyekeznek.
Aznap este egy fiatal (20-25 év körüli) pár is ugyanígy tett, azonban nem volt olyan felhőtlen a távozásuk a metróból, mint ahogyan ők azt elképzelték.
Történt az, hogy egy 4-5 fős cigány horda megszólta a pár férfi tagját, mert annak hosszú volt a haja. Ugye szó-szót követett, a lány rájuk szólt, hogy talán nem kéne belekötni mindenkibe, mert ők egy rossz szót sem szóltak senkihez, sőt, még rájuk sem néztek. Az egész vita addig fajult, hogy a cigány társaság elkezdte ütni-vágni a pár férfi tagját olyan brutalitással, hogy mikor a lépcső tetejére értek, a fiú összeesett. (Természetesen ekkor is belerúgtak még párat...) A fiúnak bevérzett a szeme, felrepedt a szemöldöke, valószínűleg az állkapcsa is csúnyán megsérült (a fogazatáról nem is beszélve), viszont ennek a mértékét a rengeteg vértől hirtelen ránézésre nem lehetett megállapítani.
A másik rettenetes dolog, hogy mindezt a szerelmének végig kellett néznie, és szinte semmit sem tudott tenni törékeny nő létére, habár próbálta védelmezni szíve választottját. A csürhe, amint "elvégezték az integrálódásra való törekvéseiket", az aluljáróba siettek, és minél előbb el akarták hagyni a helyszínt. Igen ám, de a nagy sietségben nem nézelődtek, hogy ki, illetve kik vannak az aluljáróban, és azt a növényi mennyiségű IQ-jukat csupán az ösztönös menekülésre tudták fordítani. Menekülésük közben két szolgálatot teljesítő rendőrbe botlottak, akik látták rajtuk, hogy nem a vonathoz siettek, így feltartóztatták őket, és intézkedés alá vonták a társaságot, visszakísérték őket a metróba, ahol látták már, hogy mit műveltek. Azonnal letartóztatták őket, és az előállításukra is sor került a területileg illetékes Rendőrkapitányságon.
A fiút a mentők kórházba szállították, 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel. Rettenetes, amit ezek megengednek maguknak. Mindezt azért, mert a srácnak hosszú volt a haja. Biztos félelmet keltett bennük, és ösztönösen védekeztek a támadásukkal. Javasolni kéne az illetékes politikusbűnözők irányába, hogy nemcsak a fekete öltözék kelt riadalmat, hanem a hosszú haj is, mindenképp lépni kéne az ország vezetésének az érintett hajviselet mielőbbi betiltásáról.
Levelem remélem eléri célját, sok kicsi sokra megy alapon, és talán a magyarság megelégeli, amit a kisebbségnek nevezett eltérő kultúrájú cigányság művel itt ebben az országban, amihez semmi közük nincs.
A hasonló ügyek kimenetelét ismerve a következő lesz a bírósági eljárás:
Gyors kihallgatások, és súlyos hónapok múlva egy kitűzött tárgyalás, amin a vádlottak egészségi állapotukra hivatkozván nem fognak megjelenni, mert mindannyian rokkantnyugdíjasok, illetve hátrányos helyzetűek. Természetesen orvosi igazolást is tudnak majd mellékelni.
Még egyszer leírom, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni;
Mindezt azért, mert a fiúnak hosszú haja volt...
Ébresztő, magyarság!
Tisztelettel:
Egy rendszeres olvasó, aki nem volt ott a helyszínen, hogy segítsen a bajtársán