Az az utolsó pillanatban talált istálló bizonyára nem volt ideális hely egy gyermek születéséhez. Egyáltalán nem volt olyan kényelmes és hangulatos, mint amilyennek a festők idillikus képeiken ábrázolták a betlehemi barlangot. Nem, hiszen egy istálló mégsem szülőotthon. Vajon mi lehet a titka annak, hogy kétezer év távlatából minden ridegsége ellenére mégis olyan gyönyörűnek látjuk ezt az éjszakát? Karácsony éjszakájában mindenkit megfog valami, akár hívő, akár hitetlen. Ez a karácsonyi titok: a szeretet. A szeretet az, amelyet mindenki megérez és megért karácsony éjszakájának üzenetéből. Ez a szeretet melegítette fel az egyszerű betlehemi istállót, ez melegítette fel a pásztorok szívét. Ez a szeretet a Betlehemi Gyermeken keresztül sugárzott bele ebbe a hideg és barátságtalan világba.

Tudjuk, mennyi neve volt már ennek az ünnepnek, volt idő, amikor nem volt szabad kimondani azt sem, hogy karácsony. Lassanként megint ugyanitt tartunk, csak most mások felekezeti érzékenységére hivatkozunk. Nem szabad karácsonyfát állítani, csak valami zavaros fényinstallációt, mert az senkit nem zavar – legfeljebb bennünket, keresztényeket. Lehet, hogy jobb volt, amikor a karácsonyt fenyőünnepnek, vagy a szeretet és a béke ünnepének nevezték, hiszen ezek a fogalmak legalább tényleg benne vannak az ünnepben. Az más kérdés, hogy ki, milyen tartalmat, jelentést ad nekik.

A csillogó örökzöld fenyőfa, amely feldíszítve már karácsonyfa, magát Jézust jelképezi, aki elhozta nekünk az örök életet, és feldíszített bennünket a kegyelmek minden díszével. Karácsony valóban a szeretet ünnepe, de kevés, ha csak a mi véges emberi szeretetünket ünnepeljük, mert ez hamar elszáll az ünnepek elmúltával. Karácsony éjszakájának szeretete, ha nem lesz több csupán a mi szeretetünknél, semmit nem ér. Karácsony a béke ünnepe; de milyen békét ünneplünk ilyenkor? Azt, hogy a veszekedő családokban egy estére „letesszük a fegyvert”? Nem erről a békéről énekeltek az angyalok karácsony éjszakáján, hanem Isten békéjéről: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a jóakarat embereinek” (Lk 2, 14.) Arról a békéről énekeltek, amelyet a karácsony éjszakáján született Gyermek ad nekünk.

Minden ember alapvető vágya a szeretet és a béke. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy van-e ennek valami reális alapja? És miért éppen december 25-én ünnepeljük a „szeretetet” és a „békét”? Tehetnénk ezt bármikor máskor is, de mégsem tesszük. Valamikor a Római Birodalom a Legyőzhetetlen Napot, a „Sol Invictust” ünnepelte ezen a napon. Ennek az ünnepnek megvolt a maga reális, kézzelfogható valósága, a nappal legyőzi az éjszakát, a világosság a sötétséget.

A szeretet és a béke ünnepének is akkor van értelme, ha van mögötte realitás. Ez a realitás pedig nem más, mint amit János ír evangéliumának prológusában: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1, 14.). „Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít, a világba jött, a világban volt, ő általa lett a világ, de a világ nem ismerte fel őt” (Jn 1, 9-10.). Biztos sokan vannak, akiknek mindez csupán mese vagy legenda. Számukra nyilván mese és legenda az is, hogy létezhet béke és szeretet a világban, emberi kapcsolatainkban. Azoknak, akik így gondolkodnak, így éreznek, nyilván nem sokat vagy talán semmit sem jelent a karácsony. Nekünk viszont azt jelenti, hogy ez a szeretet karácsony éjszakáján testet öltött, egy újszülött gyermek alakjában kézzel foghatóvá, szerethetővé lett, de azt is látnunk kell, hogy a világ nem szereti ezt a Szeretetet.

Ezekben a napokban bizonyára sokan „kellemes ünnepeket” kívánnak egymásnak – ez már régi szokás. Azt kívánjuk tehát, hogy az ünnep jól sikerüljön: lehetőleg ne égjen le a karácsonyfa, ne rontsuk el a gyomrunkat, és drága pénzen vásárolt ajándékaink célba találjanak. Kérdés, ez a jókívánság segít-e valamit? Szép gesztus ugyan, de semmit nem változtat kellemes vagy kellemetlen helyzetünkön.

Én nem tudom, hogy kellemes volt-e Mária és József karácsonya. A körülményeket ismerve nem feltétlenül, de az egészen biztos, hogy „kegyelemmel teljes” volt. Mi ezt a kegyelmet kívánjuk karácsonykor mindenkinek, mert karácsony öröme ebben rejlik. Ez a kegyelem Isten ajándéka: „béke és jóakarat” az embereknek. Ezzel ajándékozott meg bennünket karácsony éjszakáján a megnyílt Ég. Mária kezünkbe adja a kegyelmet, csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk vagy visszautasítjuk. Élünk vele, vagy élhetetlenek vagyunk.