Ha össze kívánjuk gyűjteni azokat a gusztustalanságokat, amelyekkel az „egyenlőség” az „elfogadás” a „szeretet” és még sok más kifejezés leple alatt kampányolnak a multicégek, akkor a legnagyobb valószínűség szerint még ősszel is ezt a cikket írnám, ha minden egyes esetre kitérnék. Gondoljunk például az IKEA sorozatos bűneire, akik nem csak a család szentségét gyalázzák, de újabban az egyre agresszívebb buzilobbiba is beszálltak. A teljesség igénye nélkül nem titkolt szándékom a legvisszatetszőbb esetekről írásokat közölni, hogy egy általános képet kapjunk a világunk egyre romló állapotáról. Mostani alanyunk a H&M, a valószínűleg mindenki által ismert ruházati üzletlánc lesz.
A multik és az internacionális gigacégek politikai szerepvállalása túlmutat cikkünk témáján, mindenesetre annyit jegyezzünk meg a miheztartás végett, hogy egységesen a romboló erőket szolgálják kampányaikkal. Ennek oka természetesen lehet a marketing, amely a vadkapitalizmus szárnyain a „fogyassz, fogyassz és fogyassz” (legalább addig sem gondolkodsz) elvet próbálja a mindennapokba beépíteni. A potenciális célközönség itt a „haladó szellemű világpolgár”, akiket valószínűleg nem lehetne nacionalista jelszavakkal meghódítani. Ennek okán a multik magatartása származhat kizárólag profitorientáltság céljából, vagy egyfajta „haladásba vetett őszinte hitből”, amely áthatja az egész vállalatot. Az elszenvedő alanyok (vagyis mi) szempontjából ez igazából mindegy is, de a jövőben érdemes lesz magával a jelenséggel is foglalkozni.
Zoom
Térjünk is rá mindjárt a H&M-re. Már hetekkel ezelőtt feltűnt, hogy a városokban kihelyezett reklámtábláikon rendre néger modellekkel ábrázoltatják új kollekcióikat, ami, valljuk be, Kelet-Közép-Európában, hála az Istennek, még 2019-ben is szokatlan és idegen. Már akkor gyanakodtam, hogy e mögött valami szervezettebb kampány állhat, s sajnos nem is tévedtem, amire pár nappal ezelőtt egy kedves barátom fel is hívta a figyelmemet. Nem sokkal ezután elém tárult a „Szerelem mindenkié” nevű „kampány” minden mosléka és ocsmánysága. Azt már sajnos megszokhattuk, hogy gyökértelen, kozmopolita fehéreket, rasszunk szégyeneit ábrázolják mindenféle harmadik világbeli jöttmentekkel, de, hogy fokozzuk a dolgokat, itt még mindennek tetejében homoszexuálisak is (a pontosság kedvéért, nem mindenki buzul a videókban, őket nevezzük csak szimplán „buzibarátoknak”). Aki bírja gyomorral, az megnézhet egy 26 másodperces reklámvideót is, illetőleg aki még ezek után sem hányta el magát, az búvárkodhat a többtucat önfeledt és mosolygó ostoba idiótát ábrázoló kép között. Ezen képek közös jellemzője az, hogy a „nagyonhaladó” liberális „értékeket” úgy közvetítik, mintha ezzel minden teljesen rendben volna, akik pedig e tanok szerint élik életüket, csakis boldogok és mindig vidámak lehetnek. Hiába, erről szól a marketing. A baj csak az, hogy itt (az amúgy baromi ronda) ruhák mellett ideológiát is népszerűsítenek. Nem, nem egy politikai alakulat népszerűsíti, hanem egy ruházati bolt. Na, ez itt a valódi probléma!
A H&M-nek van Facebook-oldala is. Itt további információkkal szolgálnak az új kollekcióval kapcsolatban. „A szerelmet, egyenlőséget és összetartozást ünnepeljük minden lehetséges formájában! A kollekció eladásából befolyó összeg 10%-ával az ENSZ Free & Equal kampányát támogatjuk” – írják oldalukon. Azt hiszem, ez az a pont, amikor a kör bezárul. Amikor szemünk elé tárul, hogy a multik jelentős része hogyan játszik össze az ENSZ és egyéb „haladó szellemiségű” szervezetekkel, hogy közösen ilyen és ehhez hasonló kampányokat folytassanak. Mellesleg gyanítom, hogy az ENSZ így is elképesztő mennyiségű pénz ölhet a Free & Equal kampányába, de a biztonság kedvéért még a H&M is megtámogatja egy kis „zsebpénzzel”.
Zoom
Nos, akinek kedve tartja és idegrendszere is van hozzá, az böngészhet az internet eme sötét bugyrában. Alacsony vérnyomás ellen különösen ajánlott, vagy azért, hogy tudjuk, hova nem szabad sohasem süllyednie Magyarországnak. A legkomplexebb kép kialakítása érdekében a legbátrabbaknak pedig érdemes az említett Facebook-bejegyzés kommentjei közül szemezgetni.
Végezetül pedig egy érdekesség. Szintén ennek a cégnek volt 2018 elején egy „botránya” amikor a „coolest monkey in the jungle” feliratú pulóverüket egy néger modellgyereken ábrázolva hirdették. Hozzáteszem, én azért jegyeztem meg, mert jót nevettem rajta. A vállalat persze sűrű elnézéseket kért, de a mostani „szeretetkampány” után már tökéletesnek nevezhető a Canossa-járásuk. A cég egyébként svéd eredetű, gondolom ezzel sokat elárultam a dolgok hátteréről, lévén Svédország, ahol az 1900-as évek elején úttörőként végeztek eugenikai kísérleteket, kicsit több mint egy évszázad eltelte után a liberálisok orvosi lova lett.
Zoom
Ha nekem lenne ruházati boltom – okulva az ő tevékenységükből – én is folytatnék közéleti és politikai témájú kampányokat. Mondjuk, felsorolnék az általunk gyártott pólókon dátumokat és helyszíneket, ahol a liberálisok házi kedvenc migránsai ártatlan fehér európaiakat öltek vagy nyomorítottak meg. Gyanítom, hogy nem sokáig maradna meg a nemzetközi piacon az üzletláncom. Mindez persze fikció, én csak egy szélsőjobboldali publicista vagyok, aki egyre elkeseredettebben szemléli, hová süllyed szép lassan ez a sokat látott dicső kontinens.
Ábrahám Barnabás - Kuruc.info