Éppen a napokban írtam arról, hogy kommunisták (egyébként jelentéktelen) egy csoportja megemlékezést szervezett április 4-ről, ahogyan ők nevezik, "hazánk felszabadulásáról", ami a valóságban egy olyan megszállás kezdete volt, amihez kevés fogható volt a magyar történelemben. Mindenesetre a hatályos jogszabályok szerint a rendőrségnek - legalább utólag - fel kellett volna lépnie, elvégre tiltott önkényuralmi jelképeket is közszemlére tettek. Semmi nem történt.
Arról is hallani lehetett már, hogy a rendőrség eljárás alá vonta Incze Bélát, a Légió Hungária vezetőségi tagját, mert mozgalma egy magánterületen emlékezett a budavári kitörés hőseire.
Zoom
Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Nos, újabb fejlemények vannak.
- Még a múlt héten, éppen húsvét előtt futott be a XII. kerületi rendőrség határozata, aminek értelmében 100 000 forintra bírságoltak meg a gyülekezési joggal való kétrendbeli visszaélés okán, amiért februárban a Pilisi Parkerdő Zrt. gondozásában lévő területen tartottuk meg a Becsület Napját. Az indoklás szerint az erdő pontosan ugyanolyan közterület, mint egy utca, vagy egy park, így pedig az ide szervezett események a gyülekezési törvény hatálya alá esnek, tehát bejelentéskötelesek - fogalmazott Incze Béla.
- Természetesen kifogást nyújtok be a határozat ellen, és kérvényezem tárgyalás tartását, ahol többek közt afelől fogok érdeklődni, hogy ha a rendőrségi érvelés igaz, akkor miért nem akadályozták meg a megemlékezés lebonyolítását, még annak ellenére sem, hogy a gyülekező ideje alatt erős rendőri jelenlét volt a helyszínen, illetve hogy a 2009. óta hatályos erdőtörvénnyel szembemenve hány eljárást indítottak olyan események szervezői ellen, melyeket erdőkben bonyolítottak le, illetve ha egyáltalán indult ilyen, akkor milyen arányban született elmarasztaló határozat - részletezte.
- A szóban forgó megemlékezés több tekintetben is egyedülálló, hiszen 2018-ban még a gyülekezési törvényt is módosították, hogy ellehetetlenítsék a mindenkori szervezőket, de most még egy lépéssel továbbmentek: Úgy bírságolnak meg az esemény lebonyolítása miatt, hogy azt a törvényi kerteket betartva tartottuk meg. Próbálták már ezt az eseményt elhallgatni, démonizálni, betiltani, újratematizálni, de egyik próbálkozás sem járt sikerrel, így 2023-ban eljutottunk oda, hogy bolsevik tempót diktálva úgy bírságolnak miatta, hogy arra semmilyen jogalapjuk nincs - folytatja.
- Bár, felületes szemlélő számára is nyilvánvaló lehetne az eddigiek alapján, hogy ilyen eszközökkel nem lehet minket feladásra bírni, de akkor a gyengébb képességű csinovnyikok kedvéért megismétlem egy korábbi kijelentésem: a körülményektől függetlenül a 2024-es Becsület Napja időpontja: február 10. Nem fogjuk feladni, elsősorban azért nem, mert a kitörő hősök központi üzenete éppen az, hogy a mi fajtánk nem kapitulál. - összegezte gondolatait, és igazság szerint nem is nagyon lehet mit hozzáfűzni.
A kérdés sokkal inkább az, azok a magukat nemzeti radikálisnak vagy radikális jobboldalinak (vagy lehetne még sorolni a jelzőket) nevezők mindezeket hogyan magyarázzák meg maguknak, akik továbbra is kitartanak a Fidesz mellett. Nincs itt egy ordító ellentmondás? Persze, az emberi psziché olyan, nehezen ismeri be kifelé, hogy tévedett, de legbelül talán már sokan ébredeznek... De nem önleleplező az is, ahogyan viszonyultak az egyébként tényleg gerinc nélküli Gyöngyösi Márton hajbókolására az amerikai nagykövet által szervezett zsidó vacsorán?
Merthogy a viszonyulás és a fő üzenet nem más: ez a közeg és az ő barátságuk a miénk, és csakis a miénk! Mi maradnánk továbbra is a magyarok pártján.
Lantos János - Kuruc.info