Orbán vesszőfutása pontos képet ad a Szijjártó-féle külpolitikáról. Magyarország elvesztette a velünk több évszázada rokonszenvező ország bizalmát. Az elmaradt találkozó találgatásokra adott okot, hiszen a kormányzat sajtója úgy tájékoztatott bennünket, hogy Orbán nem kezdeményezett találkozót Kaczynskivel, míg a lengyel sajtó szerint Kaczynski lemondta a találkozót, hivatkozva Orbán "oroszpárti" viselkedésére. Erről egy régi vicc jut az eszembe: a két szuperhatalom, Egyesült Államok és Szovjetunió a sport területén kívánják eldönteni, melyik ország a világ vezető hatalma. A többnapos versengés az amerikaiak győzelmével ér véget. Az elvtársaknak fő a fejük, hogyan tálalják a vereséget a dolgozó népnek. Végre megszületik a megoldás, melyet a szovjet hírügynökség így kürtöl világgá: a Szovjetunió dicső fiai és lányai többnapos verseny során megmérkőztek az imperialista amerikaiakkal, csapatunk az előkelő második helyen végzett, míg ellenfelünknek be kellett érni az utolsó előtti hellyel. :-)

Azt senki nem vitathatja el tőlünk, jogunk van a világ bármely országával kereskedni, megállapodásokat kötni, politikai kapcsolatokat erősíteni, mégis megbélyegeznek, bírálnak, obszcén megjegyzésekkel illetnek bennünket. (Ezért üdvözlendő a még ellenzékben lévő Jobbik erőfeszítései Magyarország lehetőségeinek bővítésében. A Fidesz, átvéve többek között a Jobbik külpolitikai programját, próbálja a lakosság rokonszenvét megnyerni, de ez a kormányzati ténykedés görcsös kapkodásnak látszik.) Többek között az európai szolidaritás elárulásával vádolják a magyar kormányt. Itt meg kell állnunk egy szóra, s fel kell tennünk a kérdést: Magyarországgal mikor volt szolidáris „Európa”? Amikor a fiatal, keresztény Magyarországra rátámadt a Német-római Császárság és hűbéresévé akarta tenni? Amikor a keresztes háborúba igyekvő külföldi martalócok Magyarországot is prédának tekintették? (Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.) Amikor európai összefogással kiűzték a törököt Magyarország területéről? (Nem, mert a harácsolást, a magyar nép kiszipolyozását ugyanott folytatták, ahol a törökök hagyták.) Amikor az osztrák császár és az orosz cár megegyezése után vérbe fojtották szabadságharcunkat? Amikor aláíratták velünk az I. világháborút lezáró megalázó, életfeltételeinktől megfosztó békediktátumot? Amikor Jaltában koncként dobták oda hazánkat és a többi közép-európai országot a szovjetek lába elé? Amikor szabadságharc robbant ki a megszálló szovjet csapatok ellen, és hagyták Magyarországot eltiporni? A választ mindannyian tudjuk: csak magunkra számíthatunk. Egy ország kivételével: ez Lengyelország. Lengyelország az egyetlen - volt - szomszéd ország, mely az ezeréves keresztény történelmünk során soha nem viselt háborút ellenünk. Mégis a jelenlegi kiélezett politikai helyzetben megorroltak ránk. Ahhoz, hogy megértsük őket, ismerni kell gondolkodásmódjukat, történelmüket.

A lengyel népre az oroszok soha nem tekintettek barátsággal, holott ugyanabba a népcsoportba tartoznak. A XVI. századtól kezdve több háborút vívtak egymással. Többször megszállták őket, volt mikor együttes erővel (XVIII. században poroszokkal, osztrákokkal osztoztak Lengyelország területén), majd később a XX. században. S azok az országok, melyek Lengyelországgal szövetségben voltak, Lengyelország megszállását (1939) karosszékből figyelve a kisujjukat sem mozdították, sőt a Szovjetuniónak hadat sem üzentek, csak Németországnak. A szintén szláv népcsoporthoz tartozó szlovákok a németek oldalán harcoltak a lengyelek ellen, a lengyel hadifoglyokat a szláv testvériség jegyében kiadták a németeknek, szovjeteknek, a maradékot pedig Lest hadifogolytáborában őrizték. A II. világháború után a Szovjetunió egyszerűen az ország határait nyugatabbra tolta. (Kaczyński úr figyelmébe: ennyit ér az európai szolidaritás és a pánszláv eszmeiség.) S melyik ország segítette a nehéz helyzetben lévő lengyel kormányt? Magyarország, dacolva a szövetséges Németország akaratával.

Feltétlenül meg kell említenünk még a katyńi mészárlást, ahol a kommunisták kb. 22 ezer lengyel tisztet gyilkoltak meg. Azt nem tudjuk, hogy egy megsebzett vadkan okozta, vagy egy szerencsétlen légi baleset folytán, 2010. április 10-én, Oroszországban lezuhant a katyńi mészárlás 70. évfordulójára szervezett megemlékezésre tartó lengyel légierő gépe, fedélzetén az ország politikai, katonai vezetésével. A katasztrófát senki sem élte túl. (Aki hisz az "összeesküvés-elméletekben", itt talál a témával kapcsolatos részletes leírást)

Ezek ismeretében megérthetjük a lengyelek érzékenységét, miért viszolyognak a magyar-orosz közeledéstől. Milyen kapcsolatot szeretnének az oroszokkal kiépíteni? Legalább olyat, ahol nem kell egy esetleges orosz inváziótól tartaniuk.

Az évenkénti találkozó a visegrádi együttműködés országai között (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) nem fog sok jóval kecsegtetni, ha az államfők nem lesznek képesek összehangolni a közös gazdasági, diplomáciai és politikai lépéseiket a félreértések elkerülésének érdekében.

Mit tehet a magyar politika? A szabadságharcosdi Brüsszellel szemben elfogadott, de a magyar-lengyel kapcsolatok elhidegülése szöget jelenthet a kormány koporsójába. Ezért mindent meg kell tenni, hogy visszatérjen a bizalom a két fél között. Olyan embereket kell a kétoldalú kapcsolatépítésre, tartásra kinevezni, akik átérzik a történelmi felelősséget Lengyelország irányába.