Szíria az elmúlt 13 évben még jóindulattal sem volt békés országnak nevezhető, a 2020-as török Tavaszi Pajzs hadművelet óta relatíve alacsony intenzitással folytak a harcok. Múlt szerdán aztán ez a helyzet egy pillanat alatt megváltozott, amikor a törökök által támogatott Hajat Tahrir al-Sham offenzívát indított a szír kormányerők által 2016-ban visszafoglalt Aleppó ellen. Az országban most teljes a káosz, fegyveres frakciók majd egy tucatja lövi egymást. A Portfólió kísérletet tett a helyzet tisztázására.
Zoom
Aleppó egy november 28-i orosz légicsapás után (fotó: Izettin Kasim / Anadolu / Getty Images)
Múlt szerdán a Hajat Tahrir al-Sham fegyveresei lényegében a semmiből indítottak támadást Szíria második legnagyobb városa, Aleppó ellen. A reguláris szír hadsereg és az oldalukon álló milíciák nem tudták feltartóztatni az offenzívát, az északi nagyváros péntekre a kezükre is került. A helyzet azóta csak tovább bonyolódott: kurd, amerikai, iraki, de még afgán fegyveresek is lövöldöznek a régióban.
Mindenki mindenki ellen?
A szíriai polgárháborúban részt vevő különféle katonai és félkatonai alakulatokat, szövetségi rendszereket finoman szólva is komoly feladat átlátni. Első körben érdemes végig venni, hogy pontosan kik is harcolnak most egymás ellen.
Az első támadást a már említett Hajat Tahrir al-Sham (HTS) indította meg. A HTS az al-Kaidaától elszakadt radikális, szunnita iszlamista frakció, amely Törökország támogatását élvezi, a szír kormányerőkkel, a kurd-amerikai koalícióval és az Iszlám Állammal is ellenséges viszonyt ápol. A HTS hivatalosan a Szíriai Megváltás Kormánya nevű, Idlibben székelő politikai képződmény fegyveres szárnya.
Zoom
A Szíria fölötti területi ellenőrzés 2024 nyarán. Vörös: szír kormányerők, sárga: SDF (az USA-val szövetségben), zöld: Amerikai Egyesült Államok, Fehér: HTS (Törökországgal szövetségben), halványzöld: Törökország és törökbarát milíciák, szürke: Iszlám Állam (forrás: RowanJ LP / Wikimedia Commons)
Múlt pénteken a HTS oldalán beszállt a harcokba a Szír Nemzeti Hadsereg (SNA) is. Az SNA szintén Törökország támogatását élvezi, bár kevésbé radikális, mint a HTS. Itt érdemes megjegyezni, hogy az SNA és a HTS egymással sem ápol éppen felhőtlen viszonyt, a polgárháború során többször egymással is fegyveres konfliktusba kerültek.
A HTS, az SNA, illetve a török katonai alakulatok Szíria északi határvidékének nagy részét tartják irányításuk alatt.
Velük szemben állnak a szír kormányerők. Bassár al-Asszad elnök két legfontosabb szövetségese Oroszország és Irán, mindkét nagyhatalom állomásoztat katonákat is a térségben. A lojalisták mellett harcolnak a libanoni Hezbollah egyes alakulatai, valamint döntően arabokból, kisebb részben lojalista kurdokból álló milícisták is.
Damaszkusz oldalán ma hajnalban az iraki Népi Mobilizációs Erők (PMF) egyes alakulatai is beszálltak a harcokba. A PMF egy eredetileg az IÁ ellen létrehozott, több tucatnyi milíciát irányító ernyőszervezet, ami hivatalosan ugyan az iraki kormány felügyelete alatt áll, a gyakorlatban Bagdadhoz csak a fegyveresek egy része hűséges, több alakulatot Irán pénzel. Az iraki kormány szemszögéből a helyzetet tovább rontja, hogy a PMF jelenleg jóval nagyobb tűzerőt képvisel, mint a reguláris hadsereg.
A PMF azért is érdekes csoportosulás, mert bár főleg síita arabok alkotják, találhatóak itt síita türkmének, szunnita arabok, keresztény, de még jezidi milíciák is.
A PMF részéről egyelőre a Kataib Hezbollah nevű síita iszlamista szervezet fegyveresei szálltak be a harcokba, megtámogatva az afgán fegyveresekből álló, szintén iráni támogatást élvező Fatemijun dandárral.
A helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy egy harmadik oldal is harcol Szíriában: a Szír Demokratikus Erők (SDF) gerincét kurdok alkotják, akik a Népi Védelmi Erők (YPG) és a Női Védelmi Erők (YPJ) alatt tömörülnek, de komoly támogatást kapnak a törökországi Kurd Munkáspárttól (PKK) is. Az SDF-nek egyébként szintén vannak muszlim arab, türk, keresztény és jezidi alakulatai is. Fő támogatójuk az Egyesült Államok. Az SDF Szíria északnyugati harmadát tartja irányítása alatt, míg az amerikai csapatok az ország déli határa mentén létesítettek bázisokat.
Hogy teljes legyen a kép, érdemes megemlíteni, hogy Szíria középső részén továbbra is találhatóak IÁ irányítás alatt álló kisebb területek, a Golán-fennsík pedig Izraeli megszállás alatt áll.
De tulajdonképpen mi történt?
Bár a konfliktus még nagyon friss, a háborús köd pedig rengeteg részletet zavarossá tesz, a fő részleteket már lehet látni.
November 27-én a szeparatista csapatok váratlanul nagy léptékű offenzívát indítottak Aleppó ellen. A HTS jól felszerelve, páncélozott járművek és drónok bevetése mellett egyetlen nap alatt több tucat települést rohant le. Az interneten terjengő videók alapján nemcsak a szír kormányerők, de az orosz SzSzO emberei is áldozatul estek a harcoknak.
A lendület a következő két napban sem tört meg: csütörtökre a HTS veszélyesen megközelítette a várost, péntek reggelre pedig be is hatoltak az agglomerációba, ekkor már megtámogatva az északról érkező SNA-harcosokkal. A legtöbb forrás arra enged következtetni, hogy a szír kormányerők péntek délután adták ki az általános visszavonulási parancsot, bár egyes hírek arról szólnak, hogy a Damaszkusz pártján álló kurd milíciák a városban maradtak harcolni.
Péntek estére az ország második legnagyobb városa lényegében elesett. A kormányerők a várostól délkeletre, Al-Safira környékén jelöltek ki új gyülekezőpontot.
A hétvége során Aleppótól délre folytatódtak a harcok: lázadó kézre került Al-Safira is. Az orosz légierő bombázni kezdte Aleppót és Idlibet. Ma hajnalban aztán Irak felől megérkeztek a PMF fegyveresei is, akik valószínűleg összetűzésbe keveredtek az Eufrátesz keleti partját ellenőrzésük alatt tartó kurdokkal. Válaszként az amerikai légierő A-10 Thunderbolt II-es csatarepülőgépei elkezdték lőni a PMF konvojait, illetve egyes források szerint más, Irán által használt katonai bázisokat is.
Ma délelőttre az Ankara által támogatott lázadók egy másik nagyvárost, Hamát is megközelítették, egyes források szerint a város mellett található katonai repülőtérre is betörtek. A közösségi médiában terjengő felvételek alapján komoly mennyiségű orosz és iráni hadianyagot zsákmányoltak.
Ez mégis hogyan jött össze?
A HTS (illetve valószínűleg inkább Törökország) egészen ügyes módon ismerte fel a közel-keleti fejetlenségben rejlő lehetőségeket. Az mostanra biztossá vált, hogy Aleppó védelmének nagy részét a libanoni Hezbollah vállalta magára, a szervezet azonban az Izraellel folytatott háború miatt vészesen meggyengült.
A helyzetet tovább tetézték egyéb globális folyamatok is: Oroszország erőinek jó része Ukrajnában van lekötve, a szír kormányerőket pedig egyre gyakrabban bombázzák az izraeli légierő gépei. Ezekhez a jelenségekhez ráadásul hozzájön az is, hogy Iránnak, Szíria egyik legfontosabb támogatójának is meg kell osztania a figyelmét a Hamász maradékai, a Hezbollah, a jemeni húszik, Irak és Szíria között, no meg aggódhatnak amiatt, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök valószínűleg jóval agresszívabb politikát fog folytatni velük szemben.
A csillagok ezen ritka együtt állása lehetőséget adott Törökországnak arra, hogy látványosan kitágítsa a szíriai ütközőzónáját. Ankara egyik hosszú távú célja bevallottan az, hogy a Törökországba menekült arabokat visszatelepítse Szíriába, ehhez pedig mind a területi nyereségek, mind egy háborút vesztő szír elnök kompromisszumkészsége kapóra jöhet.
Azt, hogy a harcok hogy fognak folytatódni, egyelőre nem lehet biztosra tudni: a lázadók állítása szerint nem céljuk Damaszkusz megtámadása, Hamá ostroma viszont ennek valamelyest ellent mond. A kurdok által dominált SDF a harcok nagy részéből egyelőre kimaradt (ők a kormányerőkkel és a törökbarát lázadókkal is ellenséges viszonyt ápolnak), ez a helyzet azonban már rövid távon is megváltozhat: Ankara nyíltan ellenséges az SDF-fel szemben, így nem lenne meglepő, ha az offenzíva nem délre, hanem nyugatra, Manbidzs irányába folytatódna, ami a kurdok egyetlen hídfőállása az Eufrátesz nyugati partján.
A helyzet iróniája, hogy a Törökország támogatását élvező csapatok Aleppóban éppen azzal a Hezbollahhal kerültek szembe, amelyet Ankara Libanonban, ha csak szavakkal is, de hónapok óta támogat. Érdekes kérdés lesz mindamellett az is, hogy a törökök fel merik-e vállalni az SDF elleni konfliktust úgy, hogy őket éppen a NATO-tag Egyesült Államok védi.