Texas állam hatóságainak hétfői hivatalos adatai szerint már a nyolcvanat is meghaladja a pénteki villámáradás halálos áldozatainak száma, miközben változatlanul eltűntként tartanak nyilván harmincnál több embert.
Az állam déli és középső részén elterülő texasi dombvidék (Texas Hill Country) megyéi közül legsúlyosabban érintett Kerr megyében 68 ember vesztette életét, 40 felnőtt és 28 gyermek. A legtöbb gyermek a megáradt Guadalupe folyó által elöntött Camp Mystic keresztény tábor lakója volt. A helyi idő szerint hétfő reggeli összegzés szerint 28 ember személyazonosságát egyelőre nem sikerült megállapítani.
A táborban tartózkodók közül 10 gyereket és egy táborfelügyelőt változatlanul keresnek.
Zoom
A folyóvölgyben fekvő további megyékben (Burnet, Travis, Kendall, Tom Green, Williamson) további összesen 13 holttestet találtak meg, valamint 20 eltűntet tartanak számon.
Kristi Noem belbiztonsági miniszter hétfői nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a szövetségi, állami és helyi hatóságok nagyon szorosan együttműködnek továbbra is, hogy segítséget nyújtsanak az érintetteknek és felkutassák az eltűnteket.
A miniszter közölte, hogy a szövetségi meteorológiai szolgálat (National Weather Service) pénteken a rendelkezésre álló keretek között kiadott figyelmeztetést az árvízveszélyről és várható áradásról, de hozzátette, hogy a szervezet elavult eszközökkel dolgozik, amelyek korszerűsítésre szorulnak.
A pénteki áradás által érintett szélesebb térségben hétfőn is érvényben volt árvízveszélyről szóló figyelmeztetés a nap során várható nagy mennyiségű újabb eső miatt.
(MTI nyomán)