Alexander Szolzsenyicin, a híres antikommunista író “Figyelmeztetés a Nyugatnak” című beszédében az alábbit mondja:
Az emberi természet tele van rejtélyekkel és ellentmondásokkal; maga a bonyolultsága művészetet szül - és művészet alatt azt értem, ahogyan többet keresünk egyszerű, lapos megfogalmazásoknál és leegyszerűsített magyarázatoknál. Az egyik ilyen talány: hogyan lehetséges, hogy azok az emberek, akiket a rabszolgaság puszta súlya összezúzott és a gödör aljára vetett, mégis erőt találnak ahhoz, hogy felemelkedjenek és felszabadítsák magukat, először lélekben, majd testben; míg azok, akik akadálytalanul szárnyalnak a szabadság csúcsai fölött, hirtelen úgy tűnik, elveszítik a szabadság ízét, elveszítik a szabadság védelmének akaratát.. Vagy még egyszer: miért van az, hogy azok a társadalmak, amelyeket fél évszázadon át elkábítottak a hazugságok, amiket kénytelenek voltak lenyelni, megtalálják magukban a szív és a lélek bizonyos tisztaságát, amely lehetővé teszi számukra, hogy a dolgokat valódi perspektívájukban lássák, és felismerjék az események valódi értelmét.
Annak idején sokan elképzelhetetlennek tartották a Szovjetunió és a kommunizmus bukását. A világ legnagyobb szárazföldi hadseregét katonailag lehetetlen volt legyőzni, nem utolsósorban annak atomarzenálja miatt. Belülről szintén lehetetlen volt megdönteni, elsősorban a mindenre és mindenkire kiterjedő megfigyelés miatt. Szolzsenyicin ennek ellenére úgy gondolta – és hitt abban –, hogyha más nem, az emberi természet fogja legyőzni a kommunizmust.
Zoom
Tény, hogy a kommunizmus végül megbukott, a Szovjetunió pedig felszámolta magát. De vajon az emberi természet győzte le? Ugyan mit tehetne az emberi természet a kommunizmus ellen? Szolzsenyicin talán csak kapaszkodni akart valamibe az akkori, kilátástalannak tűnő helyzetben.
Bár mindig is voltak kétségeim az orosz író elméletével kapcsolatban, időről időre mégis mindig eszembe jut. Azt hiszem, egyszer kamaszkoromban láttam megnyilvánulni az emberi természetet.
Annak idején egy nyolcosztályos gimnáziumba jártam. Válogatott osztály volt, csupa kitűnő tanulóval. Az osztálytársnőim egy része olyan volt, hogyha négy ötös mellé valamelyikük kapott egy négyest véletlenül, akkor egész délután tanult, másnap pedig azonnal jelentkezett, hogy javítson. Nem mondom, hogy az ilyesmi szimpatikus lenne számomra, de ez volt az osztályom. Negyedikesek voltunk – a normál iskolarendszer szerinti nyolcadikosok (14 évesek), amikor a nyár eleji osztálykirándulásra készültünk. Akkor már lehetett tudni, hogy jövőre sokan máshol folytatják (egy még jobb gimnáziumban), így tudtuk, hogy ez lesz az utolsó közös kirándulásunk.
Ez még a ‘90-es évek közepén történt, és arra már nem is emlékszem, hogy hova mentünk, csakhogy akkoriban volt nagy sláger az Offspringtől a ‘Self Esteem’. A kirándulás jól telt – estefelé a fiúk közül néhányan még egy doboz sört is megittunk. Utolsó éjszaka vagy tizenöt-húszan, gyerekek, behúzódtunk egy szobába, és az élet nagy dolgairól beszélgettünk, nagy komolyan. Mintha tudtunk volna ezekről bármit is!
Ekkor történt, hogy az osztályfőnök – a kicsit vonalas és a szabályoknak élő harmincas némettanárnő – egyszer csak beállított, hogy elküldjön mindenkit aludni. Persze a legkevésbé sem akartunk szót fogadni. Éppen a legjobb tanulók szálltak vitába vele (vagy inkább szép szóval kérték), hogy ne küldjön el, hadd legyünk együtt, ez az utolsó kirándulásunk.
Ez az ellenkezés már magában is meglepő volt, de a négy év alatt megismertük egymást, összeszokott az osztály, természetes volt, hogy együtt akartunk lenni akkor. Volt ennek egy emberi oldala is – ne gondolja senki, hogy könnyű a jó tanuló élete. Amíg más a többiekkel van, bandázik a játszótéren, jól érzi magát, addig van, aki a könyv felett ül, és értelmetlen dolgokat tanul meg fejből. Kétséges, hogy egyáltalán megérti-e?!
Az osztályfőnök mindenesetre hajthatatlan volt, nem volt hozzászokva az ellentmondáshoz, és az sem különösebben érdekelte, hogy néhány gyerek mit érez. Amikor láttuk, hogy lehetetlen meggyőzni, egyszer csak valaki azt mondta, hogy: “Kifelé!” Alig hallhatóan, szinte csendben, talán még maga is meglepődött rajta. De a következő másodpercben már ketten mondták, hogy: “Kifelé!”. Egy pillanat múlva pedig már az egész osztály ezt skandálta: “Kifelé! Kifelé! Kifelé!”
Nem volt ugyan túl udvarias, tőlünk pedig a négy év alatt senki nem hallhatott ilyet, de még a kitűnő tanulók is ugyanúgy skandálták. Amikor az osztályfőnök minden makacssága ellenére látta, hogy nem fogjuk abbahagyni, egyszer csak sarkon fordult, és elment.
Az osztály nem a tanárnőt akarta megbántani, de mindenki ugyanazt érezte, és ugyanazt akarta mondani ezzel a hirtelen jött “tüntetéssel”: négy éven keresztül tanultunk, jól viselkedtünk, betartottuk a szabályokat. Ezt a kis emberi dolgot, hogy az osztály utoljára együtt legyen, nem veheted el tőlünk! Nem adjuk semmiért!
Az emberi természet megnyilvánulása volt, ahogyan olyanok is fellázadtak – látszólag egy semmiségért, – akik korábban soha nem mentek volna szembe az osztályfőnökkel vagy a szabályokkal.
De, hogy Szolzsenyicin és ez a történet nemrég eszembe jutott, annak az az oka, hogy a múlt hónapban ismét láttam megnyilvánulni az emberi természetet.
Ennek a történetnek most néhány amerikai volt a főszereplője, olyan konzervatív véleményformálók, mint Candace Owens és Tucker Carlson, többek között.
Candace Owens a republikánusokhoz köthető politikai kommentátor, afroamerikai, a The Daily Wire alkalmazottja, amely az egyik legnagyobb konzervatív hírportál és médiavállalat Amerikában. Tavaly itt volt a CPAC-en, és egy írásomban kritizáltam is azzal kapcsolatban, hogy eredetileg egy izraeli tulajdonban lévő modellügynökség válogatta ki leendő szerepére. Tucker Carlson pedig egy korábbi Fox News-műsorvezető, aki világszerte ismert és népszerű.
Nem nagyon kell mondani, hogy ezek a republikánus véleményformálók tőlünk távol állnak. Olyanok, akik kiszolgálják a hatalmat pénzért, státuszért, ismertségért. De most nem ennek ellenére, hanem éppen ezért ők a történet főszereplői, amely egy nézeteltéréssel indult Candace Owens és a Daily Wire alapító-szerkesztője, Ben Shapiro között.
A közéleti konfliktus az izraeli-palesztin ügy kapcsán alakult ki, amelyben Owens a kötelező köröket naponta lefutotta: elítélte a Hamászt és a terrorizmust, foglalkozott a zsidó áldozatokkal, kritizálta az iszlámot stb. De mégis, emberként és anyaként nem tudta nem látni azokat a szörnyűségeket, amiket Izrael a civil lakosság, és különösen a gyermekek ellen elkövet. Szeretett volna megszólalni mellettük, de mint a Tucker Carlsonnal készült interjúból kiderült, még az is elő volt írva, hogy csak úgy beszélhet a palesztinokról, ha azzal kezdi, hogy élő pajzsnak használják a gyerekeiket – gyakorlatilag Izraelt felmentve, és az áldozatokat hibáztatva.
Ezt azonban nem tudta elfogadni, és végül az alábbi bejegyzést tette közzé Twitteren:
Semmilyen kormánynak sehol nincs joga népirtást elkövetni. Soha. A népirtást nem lehet igazolni. Nem hiszem el, hogy ezt egyáltalán ki kell mondani, vagy akár csak a legkevésbé is ellentmondásosnak tekinthető.
Nem nevezte meg Izraelt, de mindenki azonnal értette, hogy miről van szó. A szokásos pár százezer Twitter-megtekintés helyett a bejegyzése egyből 11 millió feletti megtekintést kapott.
A zsidó származású Ben Shapiro erre egy rendezvényen “abszolút szégyenletesnek” nevezte Candace Owenst. A válasz nem maradt el, utóbbi a Bibliából idézett, megintcsak anélkül, hogy bárkit megnevezett volna:
Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.
Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
Majd hozzátette: “Krisztus a király”. Ez utóbbi (angolul: Christ is king) nem csak egy szokásos befejezés az amerikai keresztényeknél, hanem egyfajta állásfoglalás is, ami egyértelművé teszi, hogy Jézus a választóvonal zsidók és keresztények, de még inkább zsidó és keresztény erkölcsiség között, és a kettő semmiféle összemosása nem lehetséges. Olyasmi ez, amitől a “jobboldali” zsidók megőrülnek, de nem támadhatják akkor, amikor ők beszélnek állandóan zsidó-kereszténységről.
A fenti bejegyzés ismét hatalmas számú, 16 milliós megtekintést kapott. A vitának aztán volt még egy köre, amikor Shapiro azt javasolta  Owensnek, hogy ha úgy érzi a Daily Wire-től kapott fizetés közé és Isten közé áll, akkor lépjen ki. Erre utóbbi azt válaszolta, hogy Shapiro túllépi a hatáskörét, amikor úgy tesz, mintha nem idézhetne a Bibliából. Majd ismét hozzátette: “Krisztus a király” – nagyjából úgy használva a kifejezést, mint amikor valaki fokhagymát tesz ki az ablakba a vámpírok ellen.
Közben bal- és jobboldaliak óriási része támogatta Owenst. Nemcsak hétköznapi emberek, hanem olyan elismert véleményformálók is, mint Charlie Kirk (a Turning Point USA vezetője, ami az amerikai egyetemeken a republikánus politikát népszerűsíti), szembemenve szervezetének zsidó támogatóival, az alábbival vette védelmébe:
Zavarba ejtő, hogy kérdések felvetése és a békéről szóló bibliai idézetek miért járnak lemondásra való felszólítással a Daily Wire-nél. A konzervatívoknál nagyobb tere kellene hogy legyen a véleménykülönbségeknek. Tudunk ennél jobbak is lenni.
A Tucker Carlson-interjúban aztán a műsorvezető volt, aki egy újabb határt lépett át. Itt Carlson arra terelte a szót, hogy nagyszámú zsidó milliárdos (Leslie Wexner, Bill Ackman, Idan Ofer stb.) megvonta több millió dolláros támogatását a Harvard Egyetemtől a palesztinok melletti kiállásuk miatt.
Owens és Tucker egyetértettek abban, hogy amikor a Harvard és más egyetemek tanterveiben évek óta olyan fehérellenes fogalmak szerepelnek, mint a “fehérség” vagy “fehér privilégium”, professzorok pedig olyan dolgokról beszéltek, hogy kevesebb fehér emberre van szükség, az népirtó szándékú. Az interjúban Owens rámutat, hogy a fehérek, akiktől a zsidóság most kiállást várna maga mellett, azt kérdezik tőlük: “Hol voltatok, amíg a fehérek ezeket elszenvedték?” Mire Tucker rávágja: “Ők fizettek érte! Ők fizették! Akik erkölcstelennek hívták a gyermekeimet a bőrszínük miatt, azokat ti fizettétek“ – mondja a zsidóságnak címezve.
Mutasson valaki Magyarországon egy jobbközép/fideszes véleményformálót, aki így rá mer mutatni, hogy kik finanszírozzák a fehérellenes ideológiát az amerikai egyetemeken!
Az izraeli-palesztin konfliktus által felfokozott érzelmek a konzervatívok között egy kisebb palotaforradalmat indítottak el. Tucker, Owens és más konzervatívok kiállásával a konszenzus erősen jobbra tolódott annak tekintetében, hogy miről lehet beszélni Amerikában – különösen ami a republikánusok által világi szentként tisztelt és tabunak számító zsidóságot illeti.
Ehhez annyi kellet, hogy Candace Owens azt mondja: nem vehetitek el az emberségemet, nem lehetek közömbös gyermekek ezreinek halála iránt. Tucker Carlson és mások pedig csatlakoztak hozzá. Amikor a hatalmon lévők már úgy gondolták, hogy mindent a kezükben tartanak, az emberi természet váratlanul előtörő megnyilvánulása volt, ahogyan ezek az emberek azt mondták: nem számít az általatok kínált pénz, sem a fenyegetés, amivel tönkretehetitek a karrieremet. Van ami fontosabb.
Hogy győzhet-e az emberi természet egy olyan erkölcstelen rendszer ellen, amiben most élünk, és hogy meg fogjuk-e találni “a szív és a lélek bizonyos tisztaságát”, amivel a dolgok valódi értelme látható, azt továbbra sem tudom.
Candace Owens, Tucker Carlson és Charlie Kirk holnap talán ismét beáll a sorba, és ami a múlt hónapban történt, csak alkalmi fellángolás volt. De akkor majd itt leszünk mi, hogy képviseljük az emberi természetet.
Ezúton kívánok minden kedves olvasónak áldott karácsonyt, a téli napforduló alkalmából pedig, hogy mint a természetben, úgy a személyes életükben is nőjön a fény, csökkenjen a sötétség, és győzzön az emberi természet!
Doktor Faust
(A szerző olvasónk.)