A beszélgetésben Orbán Viktor azt vázolta fel, hogy a 20. század elejéig úgy állt a helyzet, hogy a konzervatívok és a liberálisok vitatkoztak, csatáztak egymással, hogy milyen irányba haladjon a politika, ezekben közös volt a demokrácia elfogadása. Majd az első világháború után – Orbán szerint – felléptek a totalitárius rendszerek, amelyek tagadták a demokráciát. Majd úgy folytatta, ez egy táborba lökte a konzervatívokat és liberálisokat, majd először eltűntek a nemzetiszocialisták, majd később a kommunizmus is megbukott, így érkeztünk el a rendszerváltások korszakáig. A terep pedig újra a liberálisoké és a konzervatívoké.

Itt a miniszterelnök szerint a „liberálisok fürgébbek” voltak, és megácsolták azt a politikai színpadot, amelyen axiómává vált, hogy a „demokrácia csak liberális lehet.” Felfogása szerint ezen már sikerült némileg változtatni (illiberális demokrácia), és ezt saját sikerének is tudja be.

Röviden ennyi Orbán Viktor fejtegetése, és ezekre érdemes reflektálni. A rövid reakcióm az; nem értek egyet ezzel a történelmi keretezéssel. S most jöjjön a bővebb reakció, ehhez – az átláthatóság kedvéért – pontokba szedem gondolataimat.

1. Először szükséges tisztáznunk a fogalmakat, mely kifejezések alatt mit értünk. Bár manapság a hagyományosnak mondott jobb- és baloldali felosztás szinte értelmetlen, történelmi kontextusba helyezve, és azt nem politikai ideológiák mentén megragadva, hanem afelett, tehát létszemléleti síkon, igenis van létjogosultsága. Ez a legélesebb választóvonal. A jobboldal „fentről” jön, a baloldal „lentről”. A jobboldal épít, a baloldal rombol. A jobboldal szellem, a baloldal matéria. Tehát úgy szólván, minél inkább szellemibb egy ideológia, annál inkább jobboldalibb, minél kevésbé, annál baloldalibb. Apró megjegyzés: nem attól lesz baloldalibb, ha hétköznapi dolgokkal foglalkozik egy világnézet, hanem attól, ha e mögött nincs magasabb rendű tartalom és szervező elv. Például az, hogy a jobboldali hierarchiában, a baloldal egalitárius nézetekben gondolkodik, ilyen értelemben pedig természetszerűleg a liberális irányzatok – bár módszertani és gazdaságszervezési különbségek jelentősek lehetnek a baloldallal – is a baloldalra sorolandók. Hangsúlyozom, itt a jobb- és baloldali fogalmakat csak igen kevéssé használom politológiai értelemben, döntően filozófiai természetűek. Ezt fontos látni az esetleges félreértések végett.

2. Eszmetörténeti szempontból fontos fordulópont volt az 1789-es „nagy francia forradalom”, amely először okozott áttörést mindannak, amiből végül a különböző liberális és baloldali ideológiák kinőttek (napjainkban woke, LMBTQ stb.). A demokrácia is, amely ugyan államforma, és lehet mondani, nem a forma a lényeg, hanem a tartalom, de a forma és tartalom a végtelenségig nem távolítható. Így elérkeztünk oda, hogy a demokrácia – attól függetlenül, milyen válfaja – az első pontban kifejtettek szerint a baloldalhoz sorolható, annak egyenlőség elvére épülő mítosza miatt. Így aki ténylegesen elfogadja a demokratikus elvet, tehát nem csupán stratégiából, a realitásokhoz való igazodás miatt, hanem ténylegesen vallja is, hogy ez egy megfelelő rendező elv, annak létszemlélete mélyen át van itatva baloldalisággal.

3. E pont inkább történeti jellegű, de nem elhanyagolható, ez pedig a zsidó-szabadkőművesség szerepe a francia forradalomban. A szabadkőművesek a felvilágosodás eszméinek terjesztésén keresztül közvetetten járultak hozzá a francia forradalom kirobbantásához. Sok forradalmi vezető – például Mirabeau vagy Danton – maga is szabadkőműves volt, és a páholyokban terjedtek a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméi.

4. Ezután, bár az idő kerekei lassan forogtak, de elkezdett kibontakozni egy nyílt harc. Istenhívő, a tradíciók oldalán álló erők, és az egyenlősdi hívei (amely ha vallási, teológiai élt adunk neki, az első és legnagyobb kísértő, a Sátán műve) között. Helyhiány miatt természetesen nem adhatok teljes történelmi áttekintőt, de így jutottunk el sok fontos állomás után az első világháborúkig, mely végső soron a monarchiák pusztulását hozta, és jött a „második forradalom”, a bolsevik. Itt a következő ütközés Orbán Viktor állításával, ugyanis azon túl, hogy a nemzetiszocializmus és a kommunizmus elutasította a demokratikus berendezkedési formát, pozitív állítások (tehát eszmei) alapon nemhogy nem volt bennük közös, hanem egymás halálos ellenségei voltak. Ugyanis eszmei síkon éppen a francia forradalom eszméi, a demokrácia, a liberalizmus, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméi voltak előfutárai a későbbi bolsevizmus-kommunizmusnak. S hozta el a földi poklot. Ezzel nem árt tisztában lenni.

5. És most jön a lényeg, mivel az első világháború előtti konzervativizmus és liberalizmus végül is egymás kiegészítő párjai voltak, de nem ellenségei, ezért az én nézőpontomból az a fajta konzervativizmus nem volt más, mint egy mérsékeltebb liberalizmus. És egyébként az ma is, elég megnéznünk Orbán Viktor rendszerét. Az, hogy a liberális demokráciák és a bolsevizmus mennyire egy szellemi tőről fakadtak, jól példázta a második világháborús szövetségük, ahol a nyugati demokráciák (élén az USA-val) mentették meg a keleti bolsevizmust, a Szovjetuniót, összeállva a közös ellenség ellen, amely valóban kihívást jelentett az általuk elképzelt világrendre, és valóban esszenciálisan szemben állt a francia forradalom eszméivel. Az, hogy a nyugati demokráciák és a keleti kommunizmus között voltak jelentős módszertani, államformát is érintő különbségek, az egyén szempontjából természetesen nem mellékesek, és nem elbagatellizálhatók abból a szempontból sem, melyikben volt rosszabb élni, de jelen írás eszmetörténeti elemzésre vállalkozik, így ezek a szempontok nem a legrelevánsabbak.

6. Nem megkerülhető tehát az a kérdés sem, hogy mi volt a nemzetiszocializmus/fasizmus, magyar viszonylatban a hungarizmus. Úgy érdemes megközelíteni a kérdést, hogy a második világháború (nagy európai polgárháborúnak is nevezhető) arról a kérdésről döntött, amelyet az első világháború nyitott meg. Mégpedig azt, a monarchiák bukása után milyen eszmei irányba haladjon tovább Európa és a világ. Mert az törvényszerű, sőt, továbbmegyek, szükségszerű volt, hogy egy új jöjjön a félfeudális maradványokkal bíró berendezkedési formák után, a kérdés „csak” az volt, hogy ez liberáldemokrata/bolsevista irány legyen, amely mögött nem mellékesen felsorakozott a világzsidóság is, vagy a nemzetiszocialista korszellem szab új irányt az emberiségnek.

Ezen irányzat természetesen nem volt mindenben egységes, tehát egy esetleg győztes háború után is lett volna még mit rendezni, például a magyar hungarizmus erkölcsi alapja egyértelműen a kereszténység volt, míg a német nemzetiszocializmusnál ez másként volt, ezek nem mellékes kérdések, de most abban a távlatban gondolkodva, amiről ez a cikk szól, nem szükséges rá kitérnem. De összességében, ha emlékszünk még az első pontra, ezek az irányzatok egyértelműen a jobboldali kategóriába sorolhatók, míg ellenségeik minden különbözőségeik ellenére is a baloldalba.

7. A történet vége ismert, 1945-ben megszületett az új világrend, amely a mai napig él. Ez a világrend maximum csak egy reformon ment keresztül a Szovjetunió felbomlása utána, s az, hogy a jelenleg zajló fegyveres konfliktusok valóban kínálnak-e lehetőséget egy olyan új világrend kialakulásához, amely gyökeresen más, mint az 1945 óta regnáló (amelynek gyökerei 1789-ig nyúlnak vissza), az nem eldöntött kérdést, talán mi, akik e korban élünk, nem is látjuk teljesen tisztán.

8. Azt viszont tisztán látjuk, hogy Orbán Viktor világnézeti fejtegetése teljesen szemben áll a létszemléleti síkon jobboldali halmazzal, ugyanis meggyőződéses demokrata. Tudom, sokan mondják joggal, hogy „Orbán Viktornak valójában nincsenek elvei”, én ezt nem látom ellentmondásnak. Ugyanis demokratának lenni a konstans valódi elvnélküliséget jelenti, hiszen aki egy hazug mítoszt üldöz (egyenlőség), az sohasem mond, mondhat teljesen igazat. Ez pedig teljesen természetesen tűnik fel úgy, mint egy szélkakas mozgása. De azt azért szögezzük le, a filoszemitizmus mély és őszinte hit nála.

Orbán Viktor szerint tehát az elmúlt évtizedekben, miután a totalitárius rendszerek eltűntek (ez sem igaz egyébként a maga teljességében), a terepen újra a liberálisok és a konzervatívok harcolnak, mi viszont tökéletesen látjuk, sokszor mekkora színház ez, és mennyire nem oldják meg a valós problémákat, így azt hiszem, sokunk reményét fejezem ki abban az óhajban, hogy éppen itt lenne az ideje, hogy újra felemelkedjen egy olyan koreszme, amely a természet rendjére épít, és nem hagymázas utópiákat kerget.

Az pedig mintegy záróakkordként írom, hogy annyira tipikus, amikor a demokraták meg sem próbálják megvédeni demokráciájukat, csupán azzal vágnak vissza, „de hát jobbat még nem találtak ki a demokráciánál”, vagy a szokásos „akkor éljünk inkább diktatúrában?” Ezek nagyon olcsó „megoldások”, és nem is igazak. Arra épít, hogy a diktatúra alatt mindenki – főként itt, Magyarországon – a sötét szovjet időkre gondol, és „na, ugye, minden hibájával együtt mégis jobb a demokrácia”. Ezt a választ nem kell elfogadni, ugyanis a természet örök törvényeire építő tekintélyuralmi államgondolat természetesen nem demokrácia a mai modern tömegdemokráciák szemszögéből, de nem is egy, az egyént totálisan elnyomó sötét diktatúra. Hanem elsősorban közösségi alapú rendszer, erőteljes nemzeti és szociális pillérekkel.

Henney Viktor – Kuruc.info