Tóth Gábor budapesti terrorfőkapitány egy interjúban elismerte (elszólta), hogy (a jogállamot taposva) akkor nem oszlatnak, ha egyetértenek a tüntetés céljával. Hamis indoklásnak hozza fel, hogy az ún. flashmob nem gyülekezés, de ez hazugság, hiszen ugyanúgy előre szervezik, csak cél nélkül (pontosabban öncélúan pl. közterületi párnacsatát), másrészt az újságírók be nem jelentett megmozdulása (transzparensekkel, közös céllal) még klasszikusabb demonstráció volt, mint pl. a hídblokád. A vállapos főgenyó nyíltan sztálinista önleleplezésére véletlenül a fideszes lakájmédia is elfelejtett lecsapni.


Hídblokádunkat villámjelenésként is hirdettük

- A keddi újságíró-flashmobot kivételes előzékenységgel kezelték? Információjuk volt róla, hiszen megjelent az örökmécsesnél a videokocsijuk, de nem avatkoztak be.

- Nem kezeltük kivételesként. Flashmob volt már Budapesten többször, kint voltam akkor is, amikor járókelők sétáltak egy-két percig az Andrássy és a Bajcsy kereszteződésében, tudok arról, mikor a Nyugatinál kispárnával akcióztak a résztvevők. Most is tudtuk, hogy valami hasonló készül. A rendőri vezetőknek tudniuk kell különbséget tenni: ide kimegy 30-40 újságíró, felveszi a presszes mellényt, fényképez, de nem lesznek szónoklatok, nem lesznek transzparensek. Nem egy klasszikus politikai demonstrációról van szó, néhány percig tart, aztán mindenki elindul haza.


"Nem lesznek transzparensek" - miként gázáremelés sem volt, persze. Ráadásul ezt utólag hazudja, amikor tudja jól, hogy voltak transzparensek - Kuruc.info megj.

Ha felléptünk volna, nyilván azt a kérdést kaptam volna meg önöktől, hogy a rendőrség arra sem képes, hogy ilyen kérdésekben tudjon különbséget érzékelni, hogy automata gépsorként mûködik. Ráadásul, ha az volt a cél, hogy felhívják a figyelmet a sajtószabadság fontosságára, akkor azt kell, hogy mondjam, egyetértünk vele. (Ezek szerint akkor nem oszlatnak, ha egyetértenek a céllal. Ld. még taxisblokád. Jogállamban az ilyen patkány, mint Tóth, sarki rendőr is alig lehetne. Érdekes, hogy jobboldalon is mennyien átsiklottak az önleleplező bolsi mondaton - Kuruc.info megj.) Ezért beszélgettünk a héten az újságírók képviselőivel, és ezért folytatjuk a párbeszédet. Demagóg dolog lett volna ezt az összejövetelt be nem jelentett tüntetésnek értékelni. (Pedig ténykérdés, hogy az volt - Kuruc.info megj.)

- De ha annak értékelték volna, akkor gondolom nem lett volna mese itt sem.

- A be nem jelentett tüntetések esetében a rendőrségnek a jelenleg hatályos gyülekezési törvény értelmében nincs lehetősége mérlegelni. A törvény nem azt mondja, hogy feloszlathatja, vagy hogy feloszlatja, ha, hanem azt, hogy feloszlatja. (Hazudik. Valójában Grespik László is kifejtette, majd az Európa Tanács emberi jogi biztosa is megerősítette: a nemzetközi szabályok a magyar jogrend részei - Kuruc.info megj.) A jogvédők is egyetértenek abban, hogy a rendőrség akkor követ el jogsértést, ha nem a törvénynek megfelelően lép fel. (Már megint hazudik a főávós. A jogvédő szervezetek valójában tiltakoznak az ilyen oszlatások ellen - Kuruc.info megj.)

(Index interjúja nyomán Kuruc.info)

Kapcsolódó cikkeink:
- Kettős mérce: spontán tüntettek az újságírók az örökmécsesnél, de nem oszlattak
- Korrigálnák a gyülekezési törvényt a Kuruc.info figyelmeztetése miatt
- Emberi Jogok Európai Bírósága: a békés tüntetések nem oszlathatóak fel
- Meghekkeltük a BRFK médialistáját, hogy rávilágítsunk a kettős mércére