„Nagyon megható Magyar Péter tegnapi posztja. Azt mondja, őt bántják, és fenyegetéseket kap ám! Bizony! És ennek a lábujjától egészen a talpáig becsületes hősnek még ezt is el kell viselnie. Borzasztó. Ő persze személyesen Orbán Viktort látja az eset mögött, hisz ki más is tehetne minderről” – írja Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté.
Zoom
A Tisza Párt elnöke egy konkrét esetet is megosztott a nyilvánossággal. „Hamarosan elkapnak és elvisznek egy elhagyott helyre, aztán kezdődik az igazi diszkóbuli! Ki fognak herélni! Kivágják a tökeidet, aztán belerakják a mocskos szádba, hogy kiabálni se tudj!!!” – írták a politikusnak, aki úgy véli, hogy a háttérben „az aljas, hazug fideszes gyűlöletpropaganda hatása” áll.
– Szemmel láthatóan a »megaférfi« most barátkozik a közszereplés árnyoldalaival. A magyar politikában (de persze a világon mindenhol) sokan vannak/vagyunk, akik régóta élnek úgy, hogy fenyegetik, minősített sértésekkel illetik. Orbán Viktor például 35 éve tűri az ilyeneket, méltósággal. A Magyar nevű, de Brüsszelből irányított ember most úgy gondolja, hogy valami kivételes dolog, ami őt éri, pedig nem az – vágott vissza a Fidesz frakcióvezetője.
– De ha már itt tartunk, nem javaslom senkinek, hogy akár Magyar Pétert, akár mást az interneten, kommentekben (vagy más formában) halálosan fenyegessen, mert alig egy hónappal ezelőtt fogadta el a parlament a mi előterjesztésünkre a büntető törvénykönyv módosítását, mely szerint az életellenes internetes agresszióért börtön jár. Akkor persze épp a Magyar Péter hátsó felének tisztántartásáért felelős balos sajtó írta pökhendien és felelőtlenül, hogy a Fidesz cenzúrázni akar, ami megint csak csúsztatás és hergelés volt. Most meg persze ugyanők kiakadnak a Magyart ért fenyegetéseken – írta még Kocsis.
– Végezetül megállapította, hogy valakinek a halálát kívánni, netán megölésére buzdítani, arra szervezkedni nem politizálás, hanem inkább elmeháborodottság. Magyar Péter pedig ne nyavalyogjon, hanem viselje, ami a hírnévvel jár, és kerülje a kettős mércét – tette hozzá.
(Index nyomán)