A lap szerkesztősége húsz egyházi méltóságot kérdezett meg: katolikus részről Erdő Péter bíboros mellett három érseket és nyolc megyéspüspököt, valamint a görögkatolikus metropolitát, továbbá a négy református és három evangélikus egyházkerület püspökét. A katolikusok közül mindössze Bosák Nándor Debrecen-nyíregyházi megyéspüspök válaszolt, de csupán annyit, hogy külön nem kíván a kérdésekre felelni, véleménye megegyezik a katolikus egyház álláspontjával. Beer Mikós váci püspök sem kívánta véleményét megosztani a közvéleménnyel a Népszabadság hasábjain. Azonban ne gondolja senki, hogy az egykor kommunista, most pedig cionista-liberális lap szellemiségével van a baja. Januárban ugyanis interjút adott az újságnak, melyben arra a kérdésre, mit gondol arról, hogy Orbán Viktor le kívánja zárni a határt a menekültek elől (bár így lenne), az alábbi teljesen általános, semmitmondó választ adta: „Keresztényként nem mondhatok mást: minden ember iránt szolidárisnak kell lennünk. Senki sem saját maga választja meg, hova születik, de mindenkinek joga van az élethez”. A többi katolikus püspök, illetve a három érsek nem adott semmiféle feleletet a bevándorlásra vonatkozó kérdésre, amely alapvetően határozza meg hazánk, Európa és az egész kereszténység sorsát. Miféle példát mutatnak ezek az egyházi méltóságok a híveiknek? Arra ösztönzik őket, hogy ne foglaljanak állást, gyáván lapítsanak akkor is, ha létfontosságú ügyekben kérik ki a véleményüket?

Természetesen a protestáns felekezetek vezetői is szánalmasan viselkedtek. Steinbach József, a dunántúli református egyházkerület püspöke sem méltóztatott véleményét kifejteni: csupán annyit felelt, hogy a kérdésben a református egyház zsinata hivatott nyilatkozni. A továbbiakat illetően pedig mindenben Bogárdi Szabó István püspök, a zsinat lelkészi elnöke az illetékes – közölte a püspök. De hogyan fordulhat elő, hogy erről az Európa államait oly régóta nyomasztó kérdésről a református egyház még nem dolgozta ki a saját álláspontját? A református püspökök is érezhették, hogy a hallgatásuk roppant kínos, ezért aztán elküldtek a Népszabadságnak egy közös nyilatkozatot, amit a négy református egyházkerület püspöke – Bogárdi Szabó István és Steinbach József mellett Csomós József és Fekete Károly – közösen jegyzett. Persze az állásfoglalás sem kevésbé kínos, ugyanis kiderül belőle, hogy a szebb napokat látott magyar református egyház vezetői tényleg nem foglalkoztak még a magyarság, Európa és a kereszténység jövőjét meghatározó legfontosabb sorskérdéssel. A nyilatkozat a következőképpen szól: „Köszönjük, hogy megkeresésével emlékeztetett minket arra, hogy a Magyarországi Református Egyház adós megalapozott állásfoglalással a migráció kérdésében. Reméljük, hogy megfelelő előkészületek és megbeszélések után Zsinatunk, mint egyházunk tanító testülete megszólalhat majd e kérdésben. Egyebekben, ha arról kérdezett volna, hogy egyházunk mit tesz a menekültekért, szívesebben válaszoltunk volna.” A magyarság ügyét mindenkor oly szenvedélyesen a szívén viselő, sok esetben a hazájukért az életüket is feláldozó református elődök forognak a sírjukban, látván a mai magyar református egyház vezetőinek a nemzet sorsa iránti közömbösségét, tanácstalanságát és gyávaságát.

Gáncs Péter evangélikus püspök viszont az elsők között válaszolt. Persze őrá sem jellemző, hogy valaha is megfogadta volna Jézus Krisztus útmutatását: „Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” Igaz, ha óvatosan is, de a liberális bevándorlási politika mellett tette le a garast. Gáncs Péter szerint ugyanis nem szerencsés szembeállítani a bevándorlók, illetve a magyar családok támogatásának az ügyét. Csakhogy a rendelkezésünkre álló korlátozott erőforrások birtokában a világon élő minden rászorulón nem tudunk segíteni. El kell dönteni, kit tudunk támogatni, és kit nem. De hogy túlságosan meg ne orroljon rá a kormány, amely az egyházaknak a pénzt osztja, az evangélikus elnök-püspök hozzátette: a legfontosabbnak a nemzeti konzultációnak azt a kérdését tartja, amely azon országok fejlesztésére irányul, ahonnan a menekültek érkeznek. „Ez lenne a probléma gyökerének igazi kezelése. Addig viszont, a valóban bibliai alapon akarunk gondolkozni és cselekedni, akkor nincs alternatívája az áldozatot is vállaló szolidáris segítségnyújtásnak. Erre biztat az egyértelmű apostoli tanítás, ami különben a 2015-ös év igéje az evangélikus egyházban: Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket...” – fejtegette Gáncs Péter.

A legegyértelműbben pedig ismételten csak Fabiny Tamás evangélikus püspök fogalmazott, aki a Mandiner.hunak adott korábbi nyilatkozatának egyes megállapításait ismételte meg újra a Népszabadság kérdésére válaszul. Ugyanakkor a püspök új elemmel is gazdagította magyarellenes repertoárját: kiderült, hogy számára a nemzet olyasfajta kategória, mint a „brancs”, aki pedig nemzettársaiért felelősséget érez, az „nem gondolkodik fennkölten”. Fabiny ugyanis – a Népszabadság beszámolója szerint – a hozzá intézett kérdésre a következő feleletet adta: „Ha jönnek a kárpátaljaiak a besorozás elől, az azért legtöbbünknek még átérezhető, de fogadni kell azokat is, akik nem magyarok, akik nem keresztyének. Ehhez már kicsit fennköltebb gondolkodás kell, de ebben segít a Biblia. Lukács evangéliumában az irgalmas szamaritánusról olvasunk. Ki segít végül? Egy idegen. Nem a brancsbeli. Jézus azt is mondja a Máté 25-ben, hogy Jövevény voltam és befogadtatok. Ha tehát – tette hozzá Fabiny Tamás – azt mondjuk, hogy be kell reteszelni Magyarország ajtaját, akkor egy szép piros tollal áthúzzuk Máté 25-öt. Választani kell.”

Fabiny püspök úr alighanem már választott. És nem a magyarok mellett döntött. Mert arra azért kíváncsi lennék, valaha is merné-e egy brancshoz tartozóknak és nem elég fennkölten gondolkodóknak nevezni mondjuk az Élet menetén felvonulókat, a holokausztünnepségek résztvevőit, vagy volna-e bátorsága azt ajánlgatni a zsidóknak, hogy a béke megteremtése érdekében engedjék vissza hazájukba a Szentföldről 1948 óta elűzött több millió palesztint.

Perge Ottó - Nol nyomán