Dánia megszakítja diplomáciai kapcsolatait Malival és Burkina Fasóval, viszont új nagykövetséget nyit Szenegálban, Ruandában és Tunéziában - jelentette be hétfőn a koppenhágai külügyminisztérium.
A közleményben a Malival és Burkina Fasóval kapcsolatos döntést azzal indokolták, hogy "az előbbiben 2020-ban, az utóbbiban pedig 2022-ben történt erőszakos katonai hatalomátvétel jelentősen beszűkítette a lehetőségeket a Száhel-övezetben".
Hozzátették, hogy a szenegáli és a tunéziai külképviseleteket az új dán Afrika-stratégia keretében nyitják meg, a ruandai képviseleti irodát pedig nagykövetségi rangra emelik. A stratégia arra is kiterjed, hogy különmegbízottat neveznek ki a Nagy-tavak térségébe és a Száhel-övezetbe.
Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter azzal indokolta az új Afrika-stratégiát, hogy "Dánia olyan területeken kíván jelen lenni, ahol érdemes és ahol konkrét érdekei vannak". Az új dán Afrika-stratégia elsősorban a víz kérdéskörére koncentrál, és néhány év alatt több mint egymilliárd dán korona (52,95 milliárd forint) befektetését tervezi az afrikai országok vízgazdálkodásába, és ennek csaknem a felét már a jövő évben elkölthetik. A stratégia ezenkívül a migráció visszaszorítására, a biztonságot kérdésekre, és a kulturális kapcsolatok erősítésére helyezi a hangsúlyt az afrikai országokkal.
(MTI)