Hogy ki volt Roth, hamarosan megtudjuk, és az alcím is érthetőbb lesz, de előtte érdemes pár mondat erejéig szót ejteni az úgynevezett áldozatokról is. Nehezemre esik ugyanis ezeket a pénzéhes prostikat „áldozatoknak” tartani ezekben az esetekben, hiszen mindannyian, talán undorral, de önként tűrték a gusztustalan zsidó élvezkedését, s ezzel nemcsak saját magukat, de egész fehér fajtájukat is megalázták letérdelve tátott szájjal egy hatalomittas, erős faji identitással rendelkező zsidó előtt. Ezek a színésznők a sikerért, a pénzért, a ragyogásért cserébe voltak hajlandók tűrni és kiszolgálni a hájas zsidó pénzembert, s csak most, miután (ki tudja milyen háttérharcok miatt) Weinstein meggyengülni látszott, jöttek elő az áldozati szerepben tetszelegve, az együttérzés vállon veregetését kívánva, a „bátorságukért” tapsot remélve, mikor már nem kell a filmakadémiából is kizárt Weinsteintől és az általa elzárható pénzcsapoktól tartaniuk. Erre jó példa Gwyneth Paltrow, aki most szörnyülködve mesél megpróbáltatásairól, de annak idején még dicsérte Weinsteint: például az 1999-es Oscar-gálán, ahol megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat a Szerelmes Shakespeare című filmben való alakításáért, s többek között ennek a zsidónak is hálásan köszönetet mondott mindezért (videó erről itt). Ezzel tulajdonképpen kerítője is lett annak, azt üzenve a kezdő színésznőknek: „szolgáljátok ki Weinstein minden óhaját, és legközelebb talán ti álltok itt ezzel a díjjal ország-világ előtt, pénzzel, hírnévvel, csillogással!” De pár hónappal azelőtt, nevetgélve, mosolyogva méltatta a zsidót egy beszélgetős műsorban is (videó arról itt).

Weinstein lassan száz éve: a gyengéket csillogással korrumpáló örök zsidót eleink is jól ismerték

Természetesen a hollywoodi zsidók és hatalmasok és az őket gerinctelenül kiszolgáló prostijaik ilyen viselkedése, ez az egész rendszer egy cseppet sem meglepő, az ekörüli „döbbenet”, melyet egyesek most színlelnek, szánalmas. Olyannyira közismert volt mindez, hogy konkrétan Weinsteinről már poénkodtak is ugyanezen Hollywoodi belterjes világon belül: például az akkori házigazda Seth MacFarlane a 2013-as Oscar-gálán, az 5 díjra jelölt mellékszerepekben alakító színésznőt felkonferálva megjegyezte poénkodva: „Gratulálok, hölgyeim, önöknek már nem kell úgy tenniük, mintha vonzódnának Harvey Weinsteinhez!” Egy másik eset, a 2012-es A stúdió (30 Rock) című sorozat egyik epizódjában látható, melyben egy női karakter így szól: „Nemet mondtam közösülésre Harvey Weinsteinnel nem kevesebb mint három alkalommal – az ötből!” (Videó ezekről itt.)

Attól függetlenül, hogy ezek a most áldozatként pózolók kiszolgálói és haszonélvezői voltak ennek a rendszernek (és ez garantáltan így is megy majd tovább), Weinstein és társainak viselkedése aberrált és egy egészséges fehér társadalomban elfogadhatatlan lenne. Térjünk akkor vissza a fentebb említett cikkhez, és nézzük, mi minden lapul ezen viselkedés mögött, az egyszerű nemi élvhajhászat mellett! Oppenheimer így ír:

Első pillantásra Harvey Weinstein ismerős esetnek tűnik. Nem ugyanaz az öreg, gazdag, beképzelt és hatalmas férfi egy rosszul festett hajjal, aki kihasználja hatalmát, hogy nőket szexre vegyen rá? Nem olyan Harvey, mint Roger Ailes, vagy Bill O’Reilly, vagy, példának okáért, Bill Clinton? De nézzük meg az eset részleteit, és azt láthatjuk, hogy nem. Harvey más. Harvey, sajnos, egy mélyen zsidó fajta perverz.

Harvey valami egyedit csinált – nem kevésbé utálatosat, de másmilyent. Harvey alakított. Amint azt most hallhattuk (ha akartuk, ha nem), állítólag arra vett rá egy nőt, hogy nézze, amint egy cserepes virágra önkielégít. És ha meg akarja érteni ezt a bizarr viselkedést, ne Roger Ailest, vagy David Vittert, vagy Paul Croucht figyeljék – tekintsenek Philip Roth-ra.

Talán minden más írónál jobb volt, Roth elcsípte az amerikai zsidó huszadik századi aggályait, aki végre hatalmat szerez, de mivel nem azzal nőtt fel, nem tudja mit kezdjen vele. Sok éven át elérhetetlen nem zsidókra vágyott, de soha korábban nem volt módja elcsábítania őket. A végkifejlet Alexander Portnoy, A Portnoy-kórból, egy felnőtt férfi, akinek az érzelmi és szexuális élete egy nagy performansz, ahogy az volt tinikorában is, amikor egy darab májjal elégítette ki magát.

Fiúként Portnoy arról fantáziált, hogy a mitikus siksze istennőt meghódítsa, akit Thereal McCoynak (vágod?) nevezett, aki jégkorcsolyázik »kék kabátjában és piros fülmelegítőjében és nagy fehér kesztyűiben – Miss America a korcsolyán! Fagyöngyével és szilvapudingjával (bármi is legyen az)«, de felnőttként megérik az igazi nőhöz, akit csak Majomnak nevez. És mit tesz, hogy megalázza őt? Ráveszi, hogy egy olasz kurvával enyelegjen. Igen, végül csatlakozik ő is, de előtte eljátszanak egy rossz filmet, nem hollywoodit, hanem San Fernando-féle tripla X-eset. És a beceneve, Majom? Azt onnan kapta, hogy amikor még mielőtt Portnoy találkozott vele, egy pár pár arra kérte, hogy egyen egy banánt, mialatt nézi őket paráználkodni. Egy olyan múltért, ami [Portnoyt] lázba hozza, amazt megalázza egy állatias becenévvel. [...]

Említésre se méltó, hogy ezen nők mindegyike – Rose McGowan, Ambra Batillana, Laura Madden, Ashley Judd stb. – nem zsidó volt (az itt nem említett Gwyneth Paltrow viszont fajtárs, ha nem is archetipikus - a szerk.), pont ideálisak arra, hogy Weinstein bosszú által átitatott fantáziáját éltesse, miután felülkerekedett a külső kerületi, hidas-alagutas szemita eredetén.

Ugyanakkor, a shiksa – a shaygets női változata – a szerző megadja az eredeti héber szót: shegetz (vagy, saját átiratában sheques) és úgy határozza meg héber jelentését, hogy »csúfság«. Ez egy hazugság, amint azt minden héberül beszélő tudja. A Megiddo Modern Héber-Angol Szótár izraeli kiadása korrektül így fordítja a shegetz-t: »tisztátlan állat; utálatos teremtmény, undormány (köznyelvben – kiejtve shaygets), szerencsétlen alak, ravasz ifjú, nem zsidó ifjú«. (i.m. 2005-ös kiadás, 25. o.)

Kulich azt sem titkolja, hogy a zsidók – mint fentebb is már világossá vált – faji öntudatukon keresztül tekintenek a pornográfiára, s az nem csak „üzlet”, esetleg „szórakozás”, de egy ősi zsidó vágy és impulzus kiélése is számukra:

„A '70-es években a férfi pornószereplők többsége zsidó volt, a női szereplők többsége viszont római katolikus. [...] Ez vicces, mert ezek a fickók úgy kerültek az iparba, ugyanis megkérdeztem párat közülük, megkérdeztem Ron Jeremyt, hogy »ti fiúk miért kezdtetek a pornóiparban dolgozni? Mi vonzott titeket a nyilvánvaló okon kívül?«, ők meg: »mert megdughatok római katolikus lányokat! Így kielégíthetem minden zsidó fiú fantáziáját, hogy római katolikus nőkkel paráználkodjon!«”

„Egész Németországnak felelnie kell ezekért a bűnökért! Öld a németet!” (Soviet Wars News Weekly, 1942. október 1., 6.o.)

A fentebb hivatkozott írásomban szintén rámutatok, hogy a zsidók előszeretettel aláznak meg, zsákmányolnak ki gójokat, sikszéket:

Nem kell azonban ennyire visszamenni az időben, a zsidók pornóban betöltött aktív szerepe mellett napjainkban is vannak, akik hús-vér nőkkel kereskednek, azokat szexrabszolgaként árulják vagy tartják fogva. Egy 2011-es cikkében az izraeli Ynetnews beszámol egy embercsempészettel foglalkozó jelentésről, mely harmadik világbeli országokkal (mint Pakisztán, Ruanda, Szenegál, Omán és Sierra Leone) egy szintre helyezte Izraelt. Egy 2007-es cikkében a BBC News arról számol be, hogy a '90-es évek elejétől 2000-ig évi kb. 3 ezer nőt csaltak Izraelbe munkalehetőség hamis ígéretével. A cikk idéz egy fiatal ukrán nőt:

„»Elvittek egy askelóni lakásba, és egy másik nő azt mondta, hogy én most prostituált vagyok. Hisztérikus lettem, de egy férfi ütlegelt és mások megerőszakoltak. Elvittek egy helyre ahol eladtak – egyszerűen eladtak!« mondta, felidézve miként zárták egy ablaktalan pincébe egy hónapig, ahol a vécécsészéből kellett innia és nem kapott enni.”

Megemlíti a cikk, hogy az ENSZ szerint Izrael a világ egyik első számú állomása a csempészett nőknek. A prostitúció legális az országban, de a futtatás és bordélyházak üzemeltetése nem, ennek ellenére a törvényt nem tartatják be és csak kevés bordélyházat szüntetnek meg. A Times of Israel zsidó lap 2013-as cikkében egy globális felmérés alapján beszámol arról, hogy nyolcezer-ötszáz rabszolga van Izraelben. Egy 2015-ös cikkükben pedig egy lebukott embercsempész bandáról írnak, amely munkalehetőség ígéretével ukrán és orosz nőket csempészett és prostituált Izraelben, majd megtudjuk, hogy civil szervezetek szerint 15 ezer nő aktív prostituáltként az országban. A New York Times egyik 1998-as cikkéből pedig kiderül, miért olyan sok az európai, főleg szláv nő az izraeli szexrabszolgák és prostituáltak között:

„»Az izraeliek imádják az orosz lányokat«, mondja Jacob Golan, aki ezt és két másik klubot is tulajdonol, és önszántából beszélt az üzletről, melyet ő annyira »sikeresnek« tart. »Szőkék, jól néznek ki és mások mint mi«, mondja nevetve miközben fekete hajához húzza kezét. »És kétségbeesettek. Megtesznek bármit a pénzért.«”

Ismét a szőke, európai sikszára vágyó, azt megalázó és kizsákmányoló zsidó hiéna karakterét láthatjuk tehát.

Sikszék! Télen, amikor egyes baktériumok hibernálva vannak és számíthatok arra, hogy túlélek odakint vas tüdővel az iskola évfolyamának végéig, jégkorcsolyázom az Irvington Parkban. [...] Körbe-körbe korcsolyázom a sikszék mögött, akik Irvingtonban élnek, mely egy kisváros az én biztonságos és barátságos zsidó negyedem házainak és utcáinak vonalában. Tudom, hol élnek sikszék az anyjuk által ablakukba rakott függönyök alapján. [...] Karácsonytájt, amikor nincs iskola és elmehetek korcsolyázni este a fények alatt, látom a [karácsony]fákat villogni a gój függönyök mögött. Nem a mi negyedünkben – szerencsére! – vagy a Leslie utcán, vagy a Schley utcán, vagy akár a Fabian téren, de amint megközelítem az Irvington vonalát, itt egy gój, és ott egy gój, és amott is egy másik – és akkor Irvingtonban vagyok, és ez förtelmes: nem csak, mert ott van egy fa feltűnően kivilágítva minden épületben, de a házakat magukat is körvonalazzák a színes égők a kereszténységet reklámozva, és a hangszórók a »Csendes éj«-t bömböltetik az utcán, mintha – mintha? – az lenne a himnusz, és a havas gyepen kis kivágott figurák jelenítik meg a jászol jelenetét – elég ez ahhoz, hogy felforduljon a gyomrod. Hogy hihetnek ezek ebben a szarban? [...] De a sikszék, ó, a sikszék azok mások. A nedves forgács és nedves gyapjú illata a túlfűtött csónakházban és a friss, hideg szőke hajuk látványa által, amint az a sáljaikra és sapkájukra hull, extázisba esem. Ezen kipirult és nevetgélő lánykák között befűzöm a korcsolyáimat gyenge, remegő ujjakkal, és akkor ki a hidegbe, közéjük megyek, le a faúton a lábujjaimon és arról le a jégre a medencébe mögéjük – sikszék virágcsokrába, a gój lányok virágfüzérébe. Olyannyira el vagyok csodálkozva, hogy az erekción is túlmutató vágyba esem. A körülmetélt kis micsodám egyszerűen összezsugorodik. Talán a rémület az. Miként lehetnek ennyire gyönyörűek, ennyire egészségesek, ennyire szőkék? Annak megvetése, amiben hisznek, elhalványul amellett, hogy mennyire imádom, ahogy kinéznek, ahogy mozognak, nevetnek, beszélnek – az élet, amit vezethetnek azon gój függönyök mögött! (i.m. 93-94. o.)

Így tehát: naplemente a befagyott tavon a város parkjában, korcsolyázva a fura sikszék bolyhos, piros fülvédői és a libbenő sárga haja mögött megtanítja, mi az a vágyódás. Ez majdnem több annál, amit egy tizenhárom éves zsidó anyja fia el tud viselni. Nézd el a burjánzásomat, de ezek talán életem leggyötrőbb órái, amikről itt beszélek – megtanulom a vágyódás és a gyötrelem jelentését. [...] Akarom Jane Powellt is, a mindenit! És Corlisst és Veronicát. Én is Debbie Reynolds szeretője akarok lenni – ez az Eddie Fisher bennem, mely felszínre tör, ez minden füstösképű zsidó fiú vágyódása azon szelíd, szőke egzotikus sikszék iránt... (i.m. 95-98. o.)

Az 1969-es könyv alapján készült 1972-es film posztere

Mint látható, az undor, megvetés és a szexuális vágy keveredik figuránkban, erősen faji szemüvegen keresztül tekintve a lányokra és a világra. Alább hasonlóan gusztustalan, perverz nyáladzással ír egy 14 éves lányról:

Végül ez történt az Irvington Parkban: szombat késő délután egyedül találtam magam a fagyott tavon egy aranyos tizennégy éves sikszellével [a nem zsidó gyereklány megnevezése], akinek a nyolcas figuráinak gyakorlását figyeltem már ebéd óta, egy lány, aki számomra egy középosztálybeli Margaret O’Brien-féle szaporaságot és aranyosságot birtokolt a csillogó szemei és szeplős orra és egyszerűsége, a középosztálybeli elérhetősége, és Peggy Ann Garner vékony szőke haja miatt. Látod, ami másoknak filmsztároknak tűnhetett, nekem csak különböző sikszék voltak. [...] Közben Peggy Ann O’Brien letudta az utolsó nyolcas gyakorlatát és lustán megy a csónakházhoz, és én még semmit se tettem vele, de egyikükkel sem, semmit egész télen, és most március már majdnem a nyakunkon, a jégkorcsolya zászlaját bevonják a park körül és ismét egy másik szezonban leszünk. Talán nem is élem meg a következő szezont, mire várok hát? »Most vagy soha!« Hát irány utána – mikor már biztonságosan előrébb jár – őrülten elkezdek korcsolyázni. »Ne haragudj!«, mondom majd, »szeretnéd, ha hazakísérnélek?« Ha kísérnélek, vagy kísérjelek – melyik a helyes? Mert teljesen perfekt angollal kell mondanom. Nem lehet benne egy szó zsidós sem. (105-106. o.)

Azt akarom mondani, doktor úr, hogy látszólag nem ezekbe a lányokba dugom fel a farkamat, sokkal inkább dugom fel a hátterükbe – mintha megdugásukon keresztül fedezném fel Amerikát. Meghódítom Amerikát – talán így helyesebb. (i.m. 151-152. o.)

Barack Obama akkori elnök (balról), Harvey Weinstein, aki hatalmas összegekkel vett részt a politikában, és két zsidó szenátor: Frank Lautenberg és Charles Schumer

2015-ben a Simon Wiesenthal Központ egyik emlékvacsoráján éppen egy humanitárius díjat kapott Weinstein, aki beszédében azt sürgette, hogy „maffiaként kell megszerveződnünk”, mármint nekik, a zsidóknak, és hogy „ideje felállnunk és seggbe rúgnunk őket”, mármint minket az ún. antiszemitákat, számol be róla a The Hollywood Reporter:

Felkavar, amikor olvasom a The Atlantic Monthly főcímét, hogy »El kéne a zsidóknak hagyniuk Európát?« – egy harsogó »nem« részemről – és amikor [a New York Times publicista] David Brooks ma az antiszemitizmussal való küzdelemről beszél. Olyan ez, hogy na már megint itt tartunk, pont ott vagyunk, ahol voltunk [a holokauszt előtt]. És a múlt leckéje az, hogy jobban tesszük, ha felállunk, és seggbe rúgjuk ezeket.

Szerintem ideje, hogy mi, zsidók, összejöjjünk a muszlimokkal, akik tiszteletreméltók és békések – de ugyanakkor meg kell magunkat is védenünk. [...] Miközben megértőeknek kell lennünk arab és muszlim testvéreinkkel, azt is meg kell értenünk, hogy ezek az őrült fattyak [arab és muszlim terroristák] a sajátjaikat is irtják – megölnek szomszédokat, megölnek mindenféle fajtájú embert. És nem úgy, mint a második világháború alatt, amikor nem cselekedtünk azonnal, és meg is fizettük az árát, most jobb, ha elkezdünk cselekedni.