1/. A magyar válság kódolva volt, nem most keletkezett, már a mai rendszer kezdete előtt megszületett. 2/. Magyarországon a diktatúra békés „demokratizálása” teremtette meg a mai válság alapjait. 3/.A kommunista és liberális diktatúrának ugyanazok a gyökerei, a szülőatyjai és haszonélvezői. 4/. Hibás rendszer nem gyógyítható a hibás rendszer létrehozóival és módszereivel. 5/. A mai válság elsősorban nem pénzügyi természetű. 6./ A totális csőd, kizárólag organikus módon működő, erős belső felhatalmazással rendelkező, rendpárti, öngondoskodó és önkorlátozó nemzetállami eszközökkel kezelhető.

Kivel is kezdhetnénk ez a fejezetet, mint Julius Evola gondolatával, aki szerint: „Ne beszéljünk sokat a politikáról, a társadalmi és gazdasági reformokról, mivel egyszerűen nevetséges az a gondolat, miszerint ezen az úton el lehet jutni a megújuláshoz: Nem, ez éppen annyit használna, mintha a beteg testrészekre recepteket ragasztanánk, miközben a vér már teljesen fertőzött és mérgezett.”

Ma már látjuk: nincs békés átmenet diktatúra és demokrácia között! Ha igen, akkor az olyan bűzös szemétdomb lesz, mint a jelenlegi, csúfosan megbukott harmadik magyar köztársaság. Igen, a mai helyzet kapcsán vissza kell nyúlnunk legalább a közeli múltunkba. A magyar válság eredendő főbűne az „ellenzéki kerekasztal” társadalmi felhatalmazást nélkülöző titkos tárgyalásaiban gyökeredzett. Akkor és ott – akár egy olcsó ribanc – eladta magát a kollaboráns „új éhesek” – demokratikus ellenzéknek hazudott – mohó garnitúrája.

Az állampárt számára, az akkor odadobott posztkádári legitimáció („demokratikus” mentőöv), a mai válság elsődleges fundamentuma. Ám, láthatóan hasonló állampárti és titkosszolgálati átverés volt a nyugati „határnyitás”, amely a kapitalista legitimációt, és a „Nagy Imre-temetés”, amely a belső elfogadottságot és a „szocialista demokratizmus” mítoszát teremtette meg! Apák és fiúk után régi-új utódpárti keresztapák csókolták meg titokban a hirtelen besárgult keresztlevelet. (Ma már tudjuk, hogy az önjelölt bolsevistánál már csak a „demokratikusan” megválasztott kommunista a veszélyesebb! Vagy ahogyan Eötvös József szellemesen fogalmazott: „Senki sem ragaszkodik a hatalom külsőségeihez annyira, mint oly emberek, akik annak lényegét gyakorolni képtelenek.”)

Ők voltak azok, akik a „spontán privatizáció” szabadrablása mellett, szorosra főzték körülöttünk a piaci alapokon szerveződő rezervátumok pán-európai kerítéseit. Demokratikusnak hazudott választások során manipulált többség döntött a kisebbik és a nagyobbik rossz választható mennyiségei között. Ebben az álságos modern kollektivizmusban – ahol alsóbb választ felsőbb rendűt – természetesen elmaradt a csoda. Felszámolták a nemzeti, családi, vallási és civil közösségeket. Eladták a földet, a vizet és a levegőt, demoralizálták a közrendbe vetett hitet, szétzilálták a nemzeti önbecsülést és a kétkezi munka szeretetét, elszabotálták a törvény igazságosságát, lebutították az oktatást, intézményesítették a sárga csekkekre épülő népnyúzást, kitermelték a haszontalan és élősködő, tolvajtempóban panamázó bürokráciát, miközben szétszórták az álszent „másság”, „kisebbség”, „tolerancia”, „haladás” jelszavait, és a korrupció pestisét.

Mindezzel az Orwelli ötlettel megvalósították a legdrágábban üzemelő látszat-jogállamot, a vörös rongyokban tündöklő „liberális diktatúrát”, a magyar tanács- és banánköztársaságot. A demokratikus álarc mögött felerősödött posztkádári alrendszer saját szája íze szerint síbolta el a maradék állami vagyont, taknyolta szerteszét a sztálini alkotmányt, gyengítette le, igazította lábhoz az igazságszolgáltatást és a rendvédelmet, szabotálta el a népképviseleti választójogot, teremtette meg az átláthatatlan pártfinanszírozást, miközben saját sáncai mögött létrehozta és hatalmas méretővé duzzasztotta a latin-amerikai jelleget öltő párt-maffiát.

Gátlástalan családi- és vállalati klánok, mohó kiskirályok és kontraszelektált balliberális szekták jól jövedelmező, fél-legális padlásseprésre specializálták magukat. A falánk vagyonszerzés, a teljesítményt nélkülöző bérezés, az elhibázott szociálpolitika, a munka nélkül szerzett tőkejövedelmek kiáramlása végleg szétzilálta az alapjaiban legyengített magyar közéletet. A hazaszeretet ellanyhulása, a magánérdek túltengése, az állami bürokrácia mérhetetlen nagysága és korrupciója, a kormányzat és udvari ellenzékének visszaélései és dilettantizmusa mind-mind előrevetítette a végső bukás előszelét.

Kár rá hivatkozni, de a nagy válság most sem elsősorban külföldi pénzszivattyúk felől „gyűrűzött be” országunkba. Kialakulásában alapvető strukturális gazdasági hibák mellett a posztkommunista kapzsiság szelleme, a politikai „felvilág” teljes körű hitelvesztése, valamint a nemzet morális széthullása és vallástalansága is jelentős szerepet játszott. Mára a magyar társadalom közös, felemelő sikerélmények és személyes példaadások hiányában nagyrészt szétesett és apatikussá vált. Népességünk a testi-lelki megújulás, a társadalmi mobilitás, az önszerveződés, a keresztényi szeretet és szolidaritás teljes hiányát mutatja. Magyarország lelkisége ma egy szánalmas Mónika-féle, alpári kibeszélő-show szintjére züllött. Kizárólag külső, gazdasági eszközökkel ez a válság már nem kezelhető, a jelenlegi csőd komplex megoldásokat követel!

Amennyiben lehetséges – a maradék Magyarország rendszerető és ezért a célért cselekedni is képes „jobbik” énjével –, egy új kiegyezést, egy újrakezdett, gyökeres rendszerváltozást kell végrehajtani! Ez a sokszor fájdalmas átalakulás nem mehet végbe a jelenlegi szellemi-hatalmi monopóliumok alapvető érdeksérelmei nélkül! Egy huszáros honfoglalás során vissza kell szereznünk, és az alapoktól kezdve újra fel kell építenünk hazánkat! Ennek során a nemzet a test analógiájának mintájára kell hogy működjék úgy, hogy a szellem, az erkölcs és a nemzeti önbecsülés legyen benne a legfőbb szervezőerő!

A nemzet legfontosabb cselekvő ideája a múlthoz, a földhöz és a hagyományokhoz kapcsolódjon! Ősi magyar nemzeti tradíciókra és közösségekre kell építkeznünk, hiszen igazi haza újrateremtéséhez erős nemzeti identitás, vagyis: hagyomány, vallás, nyelv, föld és törvény kell!

Az így kialakult állam organikus, hierarchikus állam lesz, amely jól tagolt, minőség- és értékalapú, tiszteli a jog előtti egyenlőséget, a munkát, a személyiség értékeit és természetes méltóságát. Azt is mondhatnánk, hogy a nemzet egy adott közösség szellemi tartása és önbecsülése, hiszen egy népnek szabadságot akarni annyi, mint önálló, független és élhető nemzetet akarni! Az eszményi államot, tehát nem egy „demokratúrába” merevedett, korrupt és bűnöző, posztkommunista vagy liberális „elit” irányítja, hanem olyan magasabb szakrális rend, olyan konzervatív tudás és akarat, amelynek eszményét a hagyományon alapuló szigorú fegyelem, a kötelességtudat, a nemzeti eszme, a közösségi erő és a hagyományos nemzeti értékekre épülő hasonló életstílus alakítja ki.

Ebben a kérdésben nagyon találóak Mussolini egykori szavai: „Mindent a nemzetért, semmit a nemzeten kívül, semmit a nemzet ellen!”. De ne feledjük az első és talán a legfontosabb követelményt: - Ne kizárólag a számok bűvöletében élő közgazdászokra és a hatalom bódulatában vergődő politikusokra bízzuk a sorsdöntő fordulatok elindítását. Bízzunk inkább az emelkedett szellem szabadságában és a józan „paraszti észben”. A felülről leáramló és az alulról feltörekvő, életképes nemzeti érdekvédelemben, öngondoskodó közösségeinkben és a tradicionális civil leleményben.

A sorsdöntő lépések előtt el kell döntenünk, hogy: a válság terheit elsősorban nem a megnyomorított és kifosztott lakosságra, nem a lerongyolódott és megalázott középosztályra, hanem a korrupt politikusokra, a csaló bankárokra, a vízfejő állami bürokráciára, a munkanélküli milliárdos spekulánsokra és az uzsoraszedő bűnelkövetőkre hárítjuk. A tisztességes többségre ne adóelvonások, hanem értéktermelő munkaterhek rakodjanak! A magyar „New Deal” több lépcsős program kell hogy legyen, amely átfogja, és teljesen átformálja /ésszerűsíti, védelmezi és támogatja/ a felszabdalt és megmaradt magyar életteret! Ez a megtisztult nemzeti irány és érzés, nem lehet azonos a lebutított és ordenáré politikai propagandával. Ez a feltámadt, friss nemzeti szellem a népeket és embereket sokkal inkább egységesíti és kiegyenlíti majd, semmint egymásra uszítja. Íme néhány közéleti példa, amelyekben visszaállíthatnánk az elveszett rendet, álmaink Negyedik Köztársaságát:

Első lépcsőben. Vissza kellene állítanunk hazánkban a szakrális, az erkölcsi és a politikai rendet: történeti alkotmánnyal, nemzetgyűléssel, új választójoggal, csökkentett létszámú kétkamarás parlamenttel, ésszerűen szabályozott területi és egyéni listákkal, képviselői visszahívhatósággal. További lépésként: országleltárral, elszámoltatással, kártérítéssel, a nemzetközi hitelszerződések újratárgyalásával, a titkos ügynöklisták és titkosítások azonnali feloldásával. Emellett, újjászervezett nemzeti hadsereggel, rendőrséggel, csendőrséggel és médiával, új és igazságos adórendszerrel, a természeti kincsek és a stratégiai erőforrások visszaállamosításával, a kétharmados törvények azonnali megszüntetésével kellene kinyitnunk a kapukat. És végül, de nem utolsó sorban: egy új, a parlagterületek hasznosítására irányuló /önkéntes és szövetkezeti típusú/ földosztással kellene kezdenünk, amelyhez egy új tanyarendszer, egy új honfoglalás kialakításának gondolata kapcsolódik, hiszen önzetlenül szeretnünk és gondoznunk kellene ismét drága kincsünkről, a magyar anyaföldről!

Második lépcsőben. Vissza kellene szereznünk a keresztény egyházak hitelét: az ateista Magyarországot evangéliumi értelemben missziós területté kellene nyilvánítani! Az anyagias páli keresztény szellemből sürgősen át kellene térnünk a péteri szeretetvallás ősi keresztényi szemléletre! Állami szinten teret és lehetőséget kellene biztosítanunk a magyar őstörténet teljes körű feltárásához, a magyar szakrális eredetmítosz, vagyis a régi magyar ősszövetségi kánon megalkotásához, és ezen a fundamentumon álló (szemita-keresztény alternatívaként) új magyar-keresztény egyház működéséhez. A nemzeti gondolat szellemi ügyének megerősítésében – a duális rendszer fenntartása érdekében – állami támogatásban kellene részesítenünk az önálló, hagyományőrző civil szerveződéseket.

Harmadik lépcsőben. Meg kellene szilárdítanunk a közrendet: új, nemzeti érzelmű tisztikarral és fegyveres testületekkel, halálbüntetéssel, szigorított büntetési tételekkel, a vizsgálóbíró intézményének bevezetésével, a korrupció, az uzsora és a maffiajellegű bűnözés drasztikus felszámolásával, fokozott vagyon- és fogyasztóvédelemmel, a rendőrségi és honvédségi nyugdíjkorhatár felemelésével, a honvédség, a Nemzeti Gárda, a csendőrség, a polgárőrség, a falufigyelő rendszer kiépítésével és a hivatásos fejvadász rendszer bevezetésével!

Negyedik lépcsőben. Vissza kellene állítanunk a munka becsületét: korporációs gazdasági rendszerekkel, nagy állami közmunka programokkal. Új gazdasági struktúra keretében fel kellene számolnunk az alvállalkozások és közbeszerzések jelenlegi hibás gyakorlatát! A körbetartozások megszüntetésével, a közberuházások valódi versenyével és nyilvánosságával, a multinacionális cégekkel szembeni esélyegyenlőséggel, az élelmiszerágazat és az organikus, hagyományosan öngondoskodó vidéki életmód feltámasztásával, távmunkával, a közveszélyes munkakerülés bevezetésével értékteremtő munkára kellene ösztönöznünk a magyar lakosságot!

Ötödik lépcsőben. Az önképzést és a tanulást ösztönző programokat kellene beindítanunk: alap-, szakmunkás-, és mérnökképzéssel (kötelező szakmunkásképzést még az egyetemeken is!), egyetemi kutatóintézetek fejlesztésével, távoktatással, átképzéssel, magyar találmányok felkarolásával és állami szintű menedzselésével, kizárólag a tanuláshoz és munkához kötött szociális juttatásokkal! Az egészségügyben átlátható és ésszerű társadalombiztosítási metódussal, szigorúan felszámolt hálapénzrendszerrel és tisztességes fizetésekkel kellene itthon tartanunk a dolgozókat.

Hatodik lépcsőben. A magyar nemzeti kultúrát védelmező programokat kellene elindítanunk: hagyományos iskolaszerkezettel, közösségi- és alkotóház valamint művésztelep rendszerrel, könyv- és olvasástámogatási programokkal, értékteremtő állami mecenatúrával, hagyományőrzéssel, népi kultúra- és anyanyelv-védelemmel, újjászervezett magyar értelmiséggel és írószövetséggel, Magyar Őstörténeti Intézettel és múzeummal, új lapkiadói, televíziós, filmes és színházi törvénnyel! Egy önálló, stratégiai fontosságú, magyar turisztikai minisztérium létrehozásával.

Hetedik lépcsőben. Új adórendszert kellene bevezetnünk: egyszerűsített adókulccsal és bevallással, alapélelmiszerek és könyvek csökkentett forgalmi adójával, tőkejövedelmek szigorú adóztatásával (vagyonadóval), pénzmosásra szakosodott off-shore cégek teljes körű felszámolásával. Az idegen országokba átmentett tőkejövedelmek és adócsalók felkutatásával és megbüntetésével. Országgyűlési és önkormányzati képviselőkkel, állami- és banki vezetőkkel, valamint szakszervezeti és kisebbségi vezetőkkel szembeni kötelező vagyonosodási vizsgálattal és büntethetőséggel, a bulvármédiát terhelő giccsadóval, a bankokat terhelő vagyon- és reklámadóval!

Nyolcadik lépcsőben. A bürokráciát kellene felszámolnunk: a több százezres állami bürokrácia felére történő leépítésével és munkára való átképzésével, felére csökkentett állami fizetésekkel és eltörölt jutalmakkal, átlátható és felére csökkentett pártfinanszírozással (a pártalapítványok felszámolásával), az államigazgatás és önkormányzatok egyszerűsítésével és átláthatóságával, az önkormányzati bizottságok felszámolásával. Az álláshalmozó kettős jelölési rendszer (parlamenti-önkormányzati), a felügyelő bizottsági, valamint a „sportállások” és titkos javadalmazások teljes körű megszüntetésével, az ORTT „párt- és cenzúra bizottságának” feloszlatásával!

Kilencedik lépcsőben: Ki kellene irtanunk a korrupciót, a politikai- és a pénzügyi bűnözést a képviselői javadalmazásból, a pártfinanszírozásból, a politikai kampányokból, a közigazgatásból, a közbeszerzésekből, a pályázati- és bankszektorból, a médiából (az ÁSZ és Bankfelügyelet büntetőjogi jogosítványainak megadásával, a büntető törvénykönyv megszigorításával, a civil ellenőrzés és nyilvánosság erejével). Erősíteni kellene a pénzügyi fegyelmet az uzsorások elleni vagyonelkobzással és törvényi szigorral, emellett az állami és önkormányzati hitelfelvételek erős korlátozásával vagy moratóriumával kellene visszafognunk az újabb eladósodást!

Emberpróbáló feladatok ezek. Ahhoz, hogy elkerüljünk egy globális pénzügyi összeomlást, esetleg egy argentin, izlandi vagy görög típusú államcsődöt, erős nemzetállammal, új arcokkal, hiteles, bátor és karizmatikus személyiségekkel, széles nemzeti mozgalmakkal helyre kellene állítanunk az ország szuverenitását, rendjét, sérült erkölcsét, cselekvőképességét és önérzetét! Teljesen át kellene formálnunk a posztkommunista gazdasági és politikai struktúrát és közgondolkozást, meg kellene szüntetnünk a bel- és külföldi gyámkodást! Mert idegen janicsárokkal, csaló uzsorásokkal, véres gumibotokkal uralkodni nem lehet!

Vissza kellene adnunk a hazai munka és termelés becsületét, kizárólag munkához és tanuláshoz kellene kötnünk az erősen önkorlátozó szociális rendszert! Erőteljesen támogatnunk kellene a főállású anyaság, a gyermekvédelem és a család intézményét! Újra talpra kellene állítanunk a vidéket, a mezőgazdaságot, vagyis a magyar öngondoskodás csodálatos rendszerét! (A közelgő élelmiszerhiány és vízhiány miatt érdemes lenne minden energiát a magyar élelmiszeripar ismételt feltámasztására, az őshonos állat- és növényfajták telepítésére, valamint az öntözésre fordítani. Érdemes lenne az európai hajózási útvonalak érdekében a Duna-Tisza-csatornát végre közmunkában megépíteni!)

Végezetül, hinnünk kellene egy valódi rendszerváltásban, a szellem, az erkölcs és a nemzeti önbecsülés korlátlan hatalmában! Bármekkora nehézségek tornyosulnak is előttünk, ne feledjük: A politikában sohasem szabad a magyar érdekek ügyét végleg elveszettnek tekintenünk! Az eljövendő választásokon kizárólag olyan politikai erőt szabad támogatnunk, amely elsődleges céljának tekinti a nemzetállami szuverenitás és önrendelkezés sorsdöntő kérdéseit.

Molnár Tamás