Hazudozás "keresztény" módra
Valótlanul állítja Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP képviselője azt, hogy a Gyurcsány-kormány 25 millió forintot adott a Jobbik pártalapítványának. Valójában egyetlen jobbikosnak sincs köze a Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítványhoz, azt Csurka István és köre hozta létre a Jobbik vezetőinek és tagjainak tudta nélkül - áll a Jobbik közleményében, alább a folytatás.
Az állami támogatás eleve nem kormányzati adomány, hanem az Alkotmánybíróság kötelezte az Országgyűlést törvénymódosításra, mely alapján a legutóbbi parlamenti választáson 1% feletti eredményt elérő pártoknak is juttatni kell a pártalapítványoknak elkülönített költségvetési keretösszegből. Így a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út nevű választási párt alapítványát évi 25 millió forint illetné, míg a Fidesz és a KDNP alapítványai 536,7 milliót (!) kapnak az anyapártok ennél is jóval nagyobb állami támogatásán túl.
A fideszes jogértelmezés szerint őket tehát az MSZP-kormány pénzeli. A Jobbik ezzel szemben úgy gondolja, hogy az állami támogatást minden párt a szavazóinak köszönheti, így nekik is kell megfelelniük, tehát a Fidesznek sem a Jobbik rágalmazására, alaptalan támadására kéne energiáját fordítsa, hanem amit választói is elvárnak tőle: az előrehozott választások kikényszerítését és az MSZP-, SZDSZ-, MDF-szavazók meggyőzését.
A 25 millióból tehát egyetlen forint sem jutott a Jobbikhoz, a párt szimpatizánsainak adományaiból működött eddig is, melyre a jövőben is számít.
Novák Előd,
a Jobbik sajtófőnöke
Kuruc.info-kiegészítés: Ezért közzétesszük Soltész ellenőrzött mobilszámát, hogy olvasóink is elmondhassák a magukét neki: 06-20-215-13-90. Ugyanezt tesszük minden fideszes ganéval, aki az igazmondással gyurcsányi szintre süllyed.
Korábban írtuk:
Megdöbbentőnek nevezte Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője azt, hogy a Gyurcsány-kormány egyik utolsó intézkedésével 25 millió forintot adott a Jobbik pártalapítványának, a Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítványnak. Soltész Miklós erről pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján hazudozott.
"A Magyar Közlönyben jól látható az a ténykedése a leköszönő, bukott Gyurcsány-kormánynak, miszerint a Jobbik pártalapítványának, a Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítványnak (...) azonnal hatállyal 25 millió forintot" adott - fogalmazott Soltész Miklós. Úgy vélte, a szocialisták végérvényesen bebizonyították, hogy "ők pénzelik a Jobbikot" és a szocialisták érdekét szolgálja a Jobbik fennmaradása.
Soltész Miklós közölte: miközben a kormány a Jobbikot támogatja, idén még egy fillért sem adott a fogyatékos embereket támogató szervezeteknek.
A Magyar Közlöny április 10-i számában tette közzé, hogy a kormány 1046/2009-es rendelete szól a Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért Alapítvány támogatásáról. Mely annyira a Jobbik alapítványa, hogy Csurka István az elnöke, aki a jelek szerint gyanús ügyletekbe keveredő, majd a Jobbikból lelépő Kovács Dáviddal ügyködött. A tisztánlátás végett viszont nem ártana, ha a Jobbik vezetősége tételesen tisztázná az ügyet.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: