![]() |
Kapcsolódó: Budaházy: Köszönet a bátraknak
A csalással hatalomra került miniszterelnök szerint a március 15-i ünnep "békésebb, nyugodtabb" volt idén, mint az előző években, ennek oka főleg közéleti és politikai természetű (értsd: a Fidesz már véletlenül sem beszél kormányváltásról), illetve annak köszönhető, hogy a rendőrség megtanulta a leckéjét (mely a következő: ne sajnáld a magyart - tehette volna hozzá) - erről Gyurcsány Ferenc annak kapcsán beszélt, hogy a Parlamentben 15 pribéket elismerő oklevélben részesített a nemzeti ünnepen végzett "munkájukért."
Gyurcsány a nemzeti ünnepen nyújtott fellépéséért tizenöt tisztnek, zászlósnak és tiszthelyettesnek adott át oklevelet. Az elismerésen jelen volt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, Bencze József, országos- és Tóth Gábor, fővárosi terrorfőkapitány, Papp Károly, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, illetve további ávós vezetők.
![]() A cinizmus netovábbja a helyszínválasztás |
Gyurcsány a nemzeti ünnepen nyújtott fellépéséért tizenöt tisztnek, zászlósnak és tiszthelyettesnek adott át oklevelet. Az elismerésen jelen volt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, Bencze József, országos- és Tóth Gábor, fővárosi terrorfőkapitány, Papp Károly, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, illetve további ávós vezetők.
Kapcsolódó: Budaházy városnézni indult - percről percre
A magyar rendőrség az elmúlt pár év tapasztalata alapján is nagyobbrészt megtanulta a leckéjét: tudja hogyan és milyen módon lehet, kell kezelni az utcai rendbontókat, hogyan kell eljárni a törvényes rend megsértőivel szemben - dicsérte magyarellenes diktatúrájának őrző-védőit a kormányfő. Hozzátette: látja, hogy ez a tanulás hosszabb folyamat, és most is voltak olyan események, amelyek a rendőrséget is elgondolkodtatásra, következtetések levonására késztették, ugyanakkor összességében úgy gondolja, hogy messze az előző éveket meghaladó felkészüléssel és sikerrel tette a rendőrség a dolgát.
A miniszterelnök szerint az idei március 15-i ünnep nyugodtabb, békésebb volt az előző évieknél, ugyanakkor nem volt konfliktus nélküli. Gyurcsány Ferenc reményét fejezte ki, hogy a jövőben a rendőrségnek egyre kevésbé kell közreműködnie abban, hogy az ünnep örömöt okozzon (mármint neki - a szerk.).
Miközben a március 15-én szolgálatot teljesítő rendőröket Gyurcsány Ferenc kitünteti, továbbra sem tesz semmit a 2006. október 23-i rendőri brutalitás áldozatainak kárpótlása érdekében - közölte a Fidesz álláspontját Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. Az ellenzéki párt határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, a kormányt és a rendőrség vezetőit, hogy eddigi magatartásukkal ellentétben tegyenek meg mindent az igazság kiderítése érdekében.

![]() Koccintanak is a magyar nép felett aratott újabb győzelemre |
Miközben a március 15-én szolgálatot teljesítő rendőröket Gyurcsány Ferenc kitünteti, továbbra sem tesz semmit a 2006. október 23-i rendőri brutalitás áldozatainak kárpótlása érdekében - közölte a Fidesz álláspontját Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. Az ellenzéki párt határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, a kormányt és a rendőrség vezetőit, hogy eddigi magatartásukkal ellentétben tegyenek meg mindent az igazság kiderítése érdekében.
(Kuruc.info - FH - MTI)
Olvasó: Üzenet a kitüntetett rendőröknek
Uraim, megjegyezzük Önöket, név szerint.
Önök és beosztottjaik egyértelműen többször, folytatólagosan megszegték a szolgálati szabályzatot, és ez a cselekményük büntetőjogilag nem évül el - legkésőbb a következő parlamenti választás után eljárások fognak indulni. Nem kétséges, hogy a jelenlegi kormányzat tagjai már nem fogják tudni megvédeni Önöket, mivel önmaguk mentésével lesznek elfoglalva, és nem is lesznek már abban a helyzetben.
Ha ezt meg akarják úszni, egyetlen dolgot tehetnek mostantól, ami ráadásul jelenleg is törvényes: Kizárólag a hatályos törvények szerint járnak el, és nem néznek sem balra, sem jobbra! Ez az egyedüli út a mentesség felé, még akkor is, ha az eddigi tettei miatt környezete sakkban tartja. Ellenük is egyetlen használható fegyvere van: a kompromisszumoktól mentes törvényesség. Ha van Önökben még egy kis tisztesség, akkor tudják, hogy igazam van.
Szomorú, hogy ezt én törvénytisztelő civilként üzennem Önöknek, rendőröknek. De előre tekintek, és nem szomorkodni akarok, hanem egy tisztességes és törvényes Magyarországon szeretnék jól élni a becsületesen szerzett jövedelmemből. Ha Önök is, akkor tegyék a dolgukat, azonnal el is kezdhetik.
m.f.