Olvasó: Érdemes elolvasni kiváló költőnk, Csokonai Cigány című versét, hogy megtudjuk, milyen volt a kép már a 18. században a cigányokról.

"Persze Csokonai is biztosan fasiszta, hitlerista, náci, nyilas volt, és minden ok nélkül üldözte a cigányokat századokkal ezelőtt", pedig gondoljunk csak arra, hogy mennyivel kisebb arányban voltak Magyarországon cigányok akkoriban.

Valamiért érzek összefüggéseket a cigányság korabeli és mai jellemzői között (Kuruc.info: mi is… amikor olvasgatjuk a több száz évvel ezelőtti időkről szóló, többek között emberevésről, a gádzsók átveréséről, a kifejezetten élősködésre nevelésről írt tanulmányokat, az az érzésünk, mint ha a MA putriscigányáról íródtak volna…), de nyilván ez is csak kegyetlen véletlen, századokkal ezelőtt is derék nép volt, Csokonai pedig kirekesztő, és írhatta volna ugyanezt a verset akár "Angol" címmel is.

Csokonai Vitéz Mihály: Cigány

Mikor Prometheus a megkészíttetett
    Sárból kigyúrta az emberi nemzetet,
Egy estve a vidám mű-látó istenek
    Vacsorára az ő házához mentenek.
Mikor már keresztet tettek sok kancsóra,
    Műhelyébe mentek ők konkokcióra,
S ottan nézegetvén a kész embereket,
    Csudálták isteni formájú képeket.
Hát egyszer eszébe a' jut egy istennek,
    Hogy egy tréfás mását kék csinálni ennek,
Ráhagyja az egész kompánia, s végre
    Körömhegyig isznak nagyobb erősségre.
Mindenik elkezdi a vizes sárt gyúrni,
    Az elkészült masszát egy halmazba túrni.
Először is Vulkán a képit megmássza,
    Mindenütt ott marad szurtos kulimássza,
Melyet hogy megköpött Vénus útálással,
    Két szem fejérlett ki csalfa vigyorgással;
Kezét Merkurius frissebbre drótozta,
    S enyves tolvajírral öszvefirnácozta;
Apollo behinté hegedűgyantával,
    S éjszakákat győző kanaforiával.
Mikor elkészűltek benne a tetemek,
    A patkán állott már ez a dicső remek:
Prometheus lélek felől gondolkozott,
    Egy nagy csomó lélek-fótot előhozott,
De ki igen vastag, ki meg igen lenge,
    Ki igen durva volt, ki meg igen gyenge.
De mind cikkelyenként mégis öszveszedte
    S eképp a setétbe öszveőtögette;
Végre megbéllelte a majom lelkével,
    Egy végből hasított vékony velezzével.
Azért oly találós, azért tud követni,
    Azért nem tud soká egy helyben űlhetni,
Azért lett kenyere világon jártába
    A fódozni való serpenyő s eszkába,
Azért henyélkedik teljes életében
    A szurtos gráciák condor kebelében,
Azért van, hogy néki legédesb nyúgalom
    A hajnalig pengő hegedű s cimbalom,
Azért tudta vinni a lopást annyira,
    Azért ragad minden enyves újjaira,
Azért tud másoknak jövendőt, mostani
    Állapotjok felől szerencsét mondani,
Ezért kedves munka a tapasztás nála,
    Mert néki is első lételt e' csinála.
Éppen ott sétál egy: én, ha ily mazúrnak
    Nem látnám, itélném egy szárnyas Merkurnak,
Megszólítom: megállj! Nem felel rá, hahó!
    Nem addig van ám a', fekete Fárahó,
Most már elsietek, utána futtatok,
    Róla hát többet nem historizálhatok.