Donald Trump amerikai elnök kijelentette a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjújában: Kína azt akarja elérni, hogy ne válasszák őt újra novemberben, "bármire képes " ennek érdekében, erre bizonyíték, ahogyan kezelte a koronavírus-járványt.
Az elnök kemény szavakkal beszélt Kínáról a Fehér Ház Ovális Irodájában, helyi idő szerint szerda este adott interjúban. Elmondta: gondolkodik azon, hogyan számoltathatja el Kínát lépéseiért. "Sok lehetőségem van" - jelentette ki.
Trump kezdettől fogva hibáztatja a kínai vezetést amiatt, hogy a Vuhanból kiindult járvány világjárvánnyá vált, az Egyesült Államokban is már legalább 60 ezer ember halálát okozta, és mély recesszióba taszította az amerikai gazdaságot, ennek révén jócskán elapasztva a reményt arra, hogy novemberben újraválasszák.
A republikánus párti elnök - akit gyakran vádolnak azzal az Egyesült Államokban, hogy nem intézkedett elég gyorsan a járvány elleni küzdelem felől - kijelentette, hogy Kínának aktívabbnak kellett volna lennie a világ mihamarabbi tájékoztatásában a járvány ottani terjedéséről. A riporter konkrét válaszlépésekre vonatkozó kérdésére azonban csak annyit mondott, hogy vizsgálják Washingtonban, hogyan indulhatott el a járvány, és több lehetőségük van erre reagálni.
"Kína képes bármit megtenni azért, hogy elveszítsem ezt a választást" - jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte Peking azt szeretné, ha demokrata párti ellenfele, Joe Biden nyerne, mert ebben az esetben arra számít Peking, hogy Washington csökkentené azt a nyomást, amelyet ő gyakorol Kínára kereskedelmi és más ügyekben. "Nyilvános kommunikációjukkal folyamatosan ártatlannak akarják magukat feltüntetni" - mondta. A járvány gazdasági következményei teljesen felborították azt a kereskedelmi megállapodást, amelyet ő kötött meg Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és amellyel az volt a célja, hogy csökkentse a régóta fennálló amerikai kereskedelmi deficitet - tette hozzá.
Az amerikai kormány egy meg nem nevezett, magas rangú tisztségviselője azt mondta szerdán: Trump és Hszi egy március végi telefonbeszélgetésükben tulajdonképpen megállapodtak abban hogy ki nem mondottan, de fegyverszünetet tartanak a kínai-amerikai nyilatkozatháborúban - írta a Reuters. Megegyeztek, hogy minden lehetésges módon együttműködnek a vírus elleni küzdelemben. Ennek azonban az utóbbi napokban végeszakadt, mert kölcsönös vádaskosdába kezdtek a járvány eredetéről és arról, hogy mit lehet ellene tenni - mondta az illető.
Miközben azonban Trump és tanácsadói továbbra is támadták Kínát, felhagytak Hszi közvetlen bírálatával, ami egybevág azzal, hogy Trump többször is barátjának nevezte kínai hivatali kollégáját - jegyezte meg a hírügynökség.
"Peking nem avatkozik az amerikai elnökválasztásba"
Peking nem avatkozik be az amerikai elnökválasztásba - jelentette ki Keng Suang kínai külügyi szóvivő csütörtökön, miután Donald Trump amerikai elnök úgy nyilatkozott, hogy Kína megpróbálja aláásni az esélyeit a novemberi választásokon.
Keng úgy fogalmazott: az elnökválasztás az Egyesült Államok belügye, Peking pedig nem örülne annak, ha belerángatnák.
A kínai külügyi szóvivő újságírói kérdésre válaszolta ezt.
(MTI)