Nyolc nappal elhalasztották a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankciók bevezetését - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök. A szerb államfő ugyanakkor hozzátette: az újabb határidő letelte után Szerbiának ugyanazokkal a gondokkal kell szembenéznie. A NIS eddig hétszer kapott felmentést a szankciók alól.
Az Egyesült Államok január 10-én jelentette be, hogy büntetőintézkedéseket vezet be a többségi orosz tulajdonban lévő szerb vállalat ellen. Szerbia 45 napot kapott arra, hogy eltávolítsa az orosz tőkét a NIS-ből, de nem teljesítette ezt. A belgrádi értéktőzsde nem sokkal a határidő lejárta előtt közölte, hogy az orosz Gazpromnyeft a részesedéséből mintegy 5 százalékot átruházott a Gazpromra. Korábban a szerb nemzeti olajtársaság 50 százaléka volt az orosz Gazpromnyeftyé, 6,15 százaléka a Gazpromé, 29,87 százaléka pedig a szerb államé, a fennmaradó részen kisrészvényesek osztoznak. A változást követően a Gazpromnyefty részesedése 44,85 százalékra csökkent, míg a Gazpromé 11,30 százalékra nőtt. Szeptember 19-én a Gazprom ezt a 11,30 százalékot átruházta leányvállalatára, az Intelligence-re.
Aleksandar Vucic köszönetet mondott a washingtoni vezetésnek a halasztásért, mert - mint mondta - ezzel igyekeztek tiszteletet mutatni Szerbia iránt, ám a határidő lejárta után az országnak lényegében ugyanazzal a kérdéssel kell szembenéznie, amelyre nincs válasza. Hozzátette: Belgrád igyekszik majd új ajánlattal előállni, de nem lehet tudni, a másik fél ezt elfogadja-e.
Aleksandar Vucic korábban azt mondta, a büntetőintézkedések miatt "gondok adódhatnak a bankokkal, mert senki nem akar majd egy szankciók alatt lévő vállalattal üzletelni, és feltételezhetően a NIS dolgozóinak fizetéseit sem fogják tudni folyósítani".
A hivatalos adatok szerint Szerbiában 1529 benzinkút működik, amelyek közül 324-et a NIS üzemeltet.
(MTI)