Először is tisztázzuk magát a fogalmat azoknak, akik még nem találkoztak vele.
A „bohócvilág” (clown world) az amerikai alt-right szlengben, mindenekelőtt a 4chan (/pol/) vitafórumon kb. egy évtizede elterjedt szarkasztikus kifejezés, amely arra utal, hogy a nyugati világ „az értékek átértékelése” nietzschei koncepciójának parafrázisaként olyan messzire jutott a korábbi értékek megcsúfolásának folyamatában, hogy gyakorlatilag bedilizett, és valójában már csak bohócok (konkrétan zsidók bohócai) irányíthatják. Tágabb értelemben a „bohócvilág” a globális társadalom jelenlegi abszurd, abnormális és irracionális állapota az alt-right mozgalom szemszögéből, mintha az egész világ egy cirkusz lenne.
Ennek egyik tipikus megnyilvánulását a Donald Trump (más néven Cion Don) elnökjelölti törekvését szentesítő republikánus (GOP) kongresszus szolgáltatta, amelyet ezért egyes kritikusai „dilis cirkusznak” (freak show) is nyilvánítottak, a bohócvilág kifejezés kontextusában egy „keresztény-konzervatív” párt totális degenerálódására utalva.
Az alábbiakban a GOP-cirkusz és a Trump-kampány néhány jellegzetes momentuma következik tényekkel, képekkel és mémekkel illusztrálva.
![]() Baszódj meg, Biden! Ha nem érted, mutatjuk is. (Konzervatív pedagógia a legfiatalabbak számára egy pedobácsi és két lotyónéni által.) |
![]() Trumpnak köszönhetően a republikánus pártprogramból immár teljes mértékben kipurgálták a nemileg aberráltak minden bírálatát |
![]() Trump kampányfőnöke elárulja a nyilvánvalót, hogy ti. a Republikánus Párt immár nem a fehéreket, hanem inkább az etnikai kisebbségeket akarja megnyerni magának, vagyis a győzelemhez rájuk számít |
![]() Az amerikai politikusok korrumpálását hivatásszerűen és nagyipari szinten űző AIPAC zsidólobbi 167 ezer dollárt költött Vance korrumpálására, aki egyelőre jó befektetésnek ígérkezik számára |
Egyes sajtóorgánumok szerint Trump merénylője zsidó volt, pontosabban skót-zsidó származék.
Valójában nem számít, hogy Menachem Begin szelleme volt-e, Trump mindenképpen nagyobb „zsidó” nála. Ő a nemzetközi cionizmus sábeszgoj főlakája, és az a célja, hogy a fehéreket egy újabb zsidó háborúba vezesse. Trump a cionisták tulajdonában van. Sheldon Adelson kaszinómogul özvegye százmilliót ad neki a kampányra, és cserébe ő fogja eldönteni, hogy milyen politikát folytasson.
Egyébként Trump maga sem titkolja, hogy kabbalista.
Nem is mulasztotta el megfenyegetni a Hamászt azzal, hogy ha nem adja vissza a „túszainkat” (sic), mielőtt még hivatalba lépne, akkor csak magát okolhatja a következményekért.
Ezek után tényleg nem tudni, hogy a kabbalista hókuszpókusznak, Wahegurunak vagy Jézusnak köszönheti csodálatos megmenekülését. A források megoszlanak e tekintetben, de a kontraszelektált kvótatestőrnőit nyugodtan kizárhatjuk a választékból. (Burleszk remix a Benny Hill zenéjére.)
![]() Egy egész hónapon át féláron kínálta magát pőre valóságában, kimondottan a republikánusoknak, „Isten, haza, család” jeligére |
![]() Republikánusok: „Konzervatív, keresztény értékeket akarunk.” Republikánus Kongresszus: (Mint a mellékelt ábra mutatja…) |
![]() „Nem értem, hogy ha hamis istenekhez imádkozunk és pornósztárokat engedünk szónokolni a rendezvényeinken, ezzel hogyan fogjuk legyőzni a radikális baloldalt.” |
![]() Élvezitek az indiai nő imáját és a pornósztárokat a kongresszusunkon? Lássátok el magatokat pattogatott kukoricával, a következő részt szeretni fogjátok! |
„Mi a f..sz ez a darab szar…?”
Ami azt illeti, ez a tudományos szigort és irodalmi stílust ugyan kétségtelenül nélkülöző, viszont rusztikus mivoltában annál frappánsabb szentencia nemcsak erre a debella iszapcápára passzol tökéletesen, hanem általánosságban a Trump és egész konszarvatív bagázsa által az előbbiekben prezentált bohócvilágra is.
H.T.