E számháború egyik állomása a lassan végtelen számú közvélemény-kutató intézet okádéka, melyek igény szerint – kormánypárti-e vagy baloldali – vagy a NER-t, vagy a Tiszát hozzák ki „abszolút győztesként”, de úgy, hogy még a látszatra sem ügyelnek: ugyanazokat a számokat szállítják, csak éppen a pártot cserélik fel.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fideszes intézetek szerint a nyilvánvaló közhangulat ellenére „elsöprő többségben” támogatják a jelenlegi kormánypártot, a Tiszát támogató intézeteknek pedig meggyőződése, hogy a szisztematikusan meg nem nevezett tiszás jelöltek „biztos győzelmet” aratnának a választókerületek jelentős részében.

Mindez még lazán elmegy egy közepes minőségű bohózatba, az viszont már kevésbé, hogy ezek az intézetek kivétel nélkül – szándékosan alulmérik a Mi Hazánk Mozgalom támogatottságát, jó néhány százalékkal alálőve a valós százaléknak. (Néhány intézet még a bejutást is kétségesnek gondolja, amely még a legpesszimistább valós becslések szerint is nevetséges állítás.)

Ez a fajta rosszindulatú demoralizálás azonban egyre kevésbé hat a társadalomra. Még csak mi hazánkosnak sem kell lenni ahhoz, hogy az emberek átlássanak a pénzégető, manipulatív közvélemény-kutató intézeteken, ahol még a kérdéseket is irányított módon teszik fel. Előbb-utóbb minden ócska szemfényvesztésre fény derül, így történik ez a megbuherált „kutatási eredményekkel” is.

A hazudozás mellett egyébként a tartalom nélküliség, a valós mondanivaló teljes hiánya is terheli a jelenkort. Ennek egyik tünete a közvélemény szórakoztatása mindenféle jelentéktelen, ugyanakkor manipulatív információval, így például a fentebb tárgyalt kutatási eredmények, vagy éppen a heroikus 1956-os népfelkelés lezüllesztése egy újabb számháborúvá.

Ha a múlt hetet a közvélemény-kutatások bűvöletében éltük, a mostanit a „hol voltak többen” sötétségében. A Békemenet és a Nemzeti Menet valójában egy tőről fakadnak, jellemző, hogy a versengés is a NER-től átitatott bűzt hordozza. Mindehhez természetesen az 1956-os eseményekhez semmi köze, ahogy egyébként Orbán Viktor és Magyar Péter beszéde is mentes volt a múltat a jelennel összekötő, magvasabb gondolatoktól.

Nyilvánvalóan merő időpocsékolás lenne azon lamentálni, hogy a két pártvezér hogyan jutott idáig, hiszen legbelsőbb lényük hordozza a demokrata cirkusz alfáját és ómegáját, de azon is, hogy miért vonzanak ezek a pártok ennyi embert. Amilyen a vezető réteg, olyan lesz a társadalom, de ugyanez igaz fordítva is, hiszen a társadalom olyan vezetőket termel ki magából, amilyen saját maga.

Noha mind a Fidesz, mind a Tisza magát „nemzetinek” igyekszik beállítani, valójában semmi közük azokhoz az erényekhez, melyet a pesti srácok és budai fiúk hordoztak, ahhoz a mítoszhoz pedig még kevesebb, amelyből 1956 lángja is táplálkozott.

Hogy majdnem 70 évvel később mégis egy korábban a NER által kitartott, narcisztikus budai ficsúrt gondolnak sokan a nagybetűs Megmentőnek, legalább annyira a magyarság szégyene, mint az, hogy a politikai széljárást ilyen elemek határozzák meg – jobban mondva akarják meghatározni.

Pedig szemmel láthatóan nem képesek másra, mint óvodás számháborúra.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info