A hazai közéletben már-már ritkaságszámba megy, ha valaki nem a pozíciójához, nem a javadalmazásához, hanem az ígéretéhez ragaszkodik. Ha valaki nem hajlik meg a pártpolitikai szelek előtt, hanem kitart amellett, amit a választóinak és a társainak mondott. Nos, Nagy Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom Hajdú-Bihar vármegyei elnöke pontosan ilyen embernek bizonyult - írja véleménycikkében a felvidéki Piros 7-es, alább olvasható a folytatás.
Hajdúböszörmény történetének egyik legszínvonalasabb együttműködését sikerült felépíteni tavaly: a Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület civil keretben indult, ígéretet téve arra, hogy pártpolitikától mentesen dolgozik majd a városért. Ezt az ígéretet fogadta el, erre építette az együttműködést a Mi Hazánk. Ám ahogy azt a magyar politikában oly sokszor láthattuk már, a hatalom íze nagyobb úr, mint a kimondott szó – és Göröghné Bocskai Éva polgármester asszony a Tisza Párt jelöltjeként mégiscsak beállt egy országos politikai projekt mögé, amelyet korábban ő maga utasított el.
Itt jön képbe az, amit úgy hívunk: gerinc.
Nagy Zoltán nem cincálta a szót. Nem kezdett alkudozni, nem próbálta „átértékelni” a helyzetet, ahogy az MSZP-től a Tiszáig oly sokan tették az elmúlt évtizedekben. Hanem kimondta: ha megszegik a megállapodást, akkor nincs tovább. Felállt. Lemondott. Mert számára az adott szó többet ér, mint egy alpolgármesteri szék.
Ez az a magatartás, amiért a magyar nemzeti oldalnak szüksége van a Mi Hazánkra.
Mert míg a baloldali sajtó – élén a 444-gyel – legfeljebb vállvonogatva, egy kis gúnnyal fűszerezve számol be a történtekről, valójában pontosan tudják: a Mi Hazánkban még vannak olyan emberek, akik nem adták el a becsületüket.
Miközben a Tisza Párt egyre látványosabban húzza magához a politikai árulás különböző árnyalatait, addig a Mi Hazánk egészen másra épít: hitelességre, következetességre, a magyar érdek elsőbbségére. És ezt most Nagy Zoltán példája tökéletesen megmutatta.
A polgármester asszony magyarázkodhat, hivatkozhat arra, hogy „a hatalom nem hagyott más lehetőséget”.
De a valóság egyszerűbb: ha valaki civilként kap bizalmat, majd egy évvel később máris pártpolitikai ambíciók mögé áll, az pontosan azt teszi, amitől a magyar emberek évtizedek óta undorodnak: hazudik a szemükbe.
Nagy Zoltán pedig azt tette, amit ilyenkor egy tisztességes magyar ember tesz: nem asszisztál hozzá.
Továbbra is képviseli a várost és a vármegyét – immár tisztábban, kompromisszumok nélkül. És éppen ez a fajta tartás, ez a fajta következetesség az, amely a Mi Hazánkat ma egyedülállóvá teszi a hazai politikában. Mert itt nem brüsszeli pénz, nem médiagépezet, nem háttéralku működteti a rendszert, hanem a valódi emberek értékrendje.
A Mi Hazánk joggal lehet büszke erre a döntésre, és mi is büszkék lehetünk arra, hogy vannak még ilyen magyarok.
