Mármost van-e valamilyen mélyebb értelme annak, hogy a zsidóság körében a XX. század második felében kifejlesztett – de egyetemes mítosz rangjára emelt – holokauszt, valamint a zsidóság kebelében kialakult – habár részben éppen az ellene irányuló lázadás eredményeképpen létrejött – kereszténység is egy éppen „divatos” kivégzésre használt alkalmatosságot tesz meg központi jelképének?

Ami a keresztre feszítést, mint kivégzési módot illeti, állítólag már az ókori Egyiptomban is alkalmazták súlyos bűnelkövetőkkel szemben, de vannak utalások arra nézve is, hogy a Perzsa Birodalomban és Izraelben is öltek meg kereszten embereket. Mégis elsősorban a Római Birodalomban terjedt el, ahol például a Spartacus-féle rabszolgafelkelés leverése után a Via Appia mentén 6000 lázadót feszítettek keresztre. Később az eljárás „kiment a divatból”, illetve Jézus Krisztus keresztre feszítésére tekintettel a módszert a későbbi korokban a keresztény világban már csak elvétve alkalmazták, a Földgolyó más pontjain pedig ez a rettenetes kivégzési mód nem is terjedt el. Az iszlám világban sem, annál is kevésbé, mivel a muzulmánok számára Jézus Krisztus jelentős tiszteletnek örvend, teljesen elképzelhetetlen volt tehát, hogy bárkit is úgy gyilkoljanak meg, ahogyan Őt.

Gázkamrában első ízben 1924-ben, Nevadában hajtottak végre kivégzést, majd ez a bizarr „eszköz” lassan kezdett elterjedni, de leginkább csak Amerikában alkalmazták. Az eljárás pedig a következőképpen zajlott le. Az elítéltet egy székhez szíjazták egy légmentesen lezárt gázkamra belsejében. A kivégző, a kamrán kívül állva, egy kar meghúzásával ciánkáli szemcséket hullatott egy kénsavval töltött kádba. A ciánszemcsék azonnal feloldódtak, a kamrát halálos ciánkáli gázzal elárasztva. Miután a kamrát kiszellőztették, a börtönszemélyzet tagjai gázálarcot, védőruhát és kesztyűt viselve bementek a gázkamrába, és eltávolították a holttestet. Az utolsó ilyen kivégzés 1999-ben történt, mivel azóta minden államban, ahol a halálos büntetésnek ezt a formáját alkalmazták (Wyoming, Kalifornia, Maryland, Missouri, Arizona), azt halált okozó injekcióval váltották fel, vagy legalábbis megengedték, mint egy alternatívát. A legutolsó gázkamrában történt kivégzés 1999. március 3-án történt Arizonában.

Mind a keresztre feszítés, mind a gázkamrában történő kivégzés csak egy volt a maga idejében a számtalan gyilkolásra használt módszer közül. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy bármelyik is a leggyakrabban alkalmazott kivégző eszköz lett volna abban a korban, amikor egy újonnan született vallás központi jelképeivé váltak. De az alapvető kérdés az: hogyan lehetséges egy gyilkolásra használatos alkalmatosságot egy vallás legfontosabb szimbólumává tenni? Mi lehet ennek a mélyebb értelme? Nos, aligha lehet más, mint a Szenvedés, illetve a Halál „piedesztálra emelése”. Az élet lényege a Szenvedés, és mindnyájunkra a Halál vár – sugallja mind a kereszténység, mind a holokauszt-vallás. Ami természetesen igaz, azonban felmerül négy kulcsfontosságú kérdés, amire a két vallás eltérő válaszokat ad, éspedig:

1. Miért kell szenvednünk?
2. Mi a célja a Szenvedésnek?
3. Miért kell meghalnunk?
4. Mi vár ránk a Halálunk után?

A kereszténység válaszai a fenti kérdésekre egyértelműek és világosak.

1. A Szenvedés oka az eredeti bűn, amit úgy kell érteni, hogy a bajok gyökere bennünk, emberekben van. Azért vannak háborúk, azért van betegség, fájdalom, szegénység, nyomor, boldogtalanság, mert az ember maga - Ádám és Éva bűne óta - hajlik a Rosszra, és tele van aljas vágyakkal. Feladatunk tehát az, hogy egy életen át igyekezzünk harcolni a bennünk megbúvó Gonosz ellen, és igyekezzünk minél becsületesebb, erkölcsösebb emberekké válni.

2. A Szenvedés nem véletlenül, értelmetlenül lesz az emberek osztályrésze. A Szenvedésnek értelme van: részben vezeklés a saját (és esetleg mások) bűneiért, ezen kívül pedig általa közelebb juthatunk Istenhez, és elnyerhetjük bocsánatát, végső soron pedig az üdvösséget.

3. A Halál is az eredendő bűn következménye. Időpontja számunkra ismeretlen, és Isten kifürkészhetetlen titka marad, hogy kinek, mikor szakítja meg élete fonalát.

4. Halálunk után a túlvilág következik, ahol is a jók, illetve a bűneiket őszintén megbánók és levezeklők a Mennyországba, a gonoszak, a megátalkodott bűnösök pedig a Pokolba kerülnek. (A kevésbé megátalkodottak pedig a Tisztítótűzbe.)

Nézzük meg most a holokauszt-hit válaszait a fenti négy kérdésre:

1. Akár csak a kereszténység, a holokauszt-vallás is azt hirdeti, hogy az emberi gonoszság miatt kell szenvednünk. Hogy miért és honnan van a Gonosz az emberben, arra azonban a kereszténységgel ellentétben a holokauszt-hit nem ad választ. A Gonosz legfőbb megnyilvánulási formája pedig az antiszemitizmus, a rasszizmus, a „másság” gyűlölete. Az erkölcstelenség más megnyilvánulásai – hűtlenség, hazugság, csalás, lopás stb. - itt nem játszanak szerepet. A bűn csakis a „másfajta” embercsoportok – és kiemelten a zsidóság – gyűlölete. Megjegyzendő azonban, hogy a holokauszt-hit tanítása szerint nemcsak a zsidóság elleni gyűlölködés bűn, általában mindenféle „kisebbség”, vagy „másság” gyűlölete főbenjáró bűn. (Bár csak ez az egyedüli bűn.) Más kérdés természetesen, hogy a holokauszt-vallás saját alapelveivel ellentétbe kerül, amikor mondjuk az iszlám- és arabellenes érzelmek tüzének élesztgetésén munkálkodik.

2. A Szenvedésnek ugyanúgy van célja a holokauszt-vallásban, mint a kereszténységben: ez a cél pedig a holokauszt esetében nem más, mint hogy ráébredjünk arra, melyek is azok a legsúlyosabb bűnök, amelyek a „hatmillió zsidó kiirtásához” vezettek. Éppen úgy, ahogy Jézus Krisztus, az „áldozati bárány” halála szükséges volt ahhoz, hogy az emberiség megszabadulva bűneitől megtalálja az utat Istenhez és az üdvösséghez, ugyanúgy a „gázkamrákban” elpusztult ártatlanok szenvedése révén az emberiség talán jó útra tér, mert megérti, mit kell tenni ahhoz, hogy „soha többé” ne forduljon elő olyan borzalom, mint ami a „holokauszt” idején megtörtént.

3. A válasz ugyanaz, mint a 2. pont esetében. A Szenvedés és Halál végtére is összefügg, habár a keresztény felfogás szerint a szenvedés még nem vezet önmagában a halálhoz. A holokauszt-vallás tanítása szerint viszont igenis ahhoz vezet, mivel ha egy zsidót, vagy bármely kisebbség tagját bántani kezdenek, annak a vége elkerülhetetlenül mindegyikük legyilkolása lesz. Itt élesen eltér egymástól a keresztény és a holokauszt-tanítás: a keresztény dogmatika szerint az élet során átélt szenvedés (feltéve persze, ha nem valami gonosz cél érdekében szenvedünk) nemesít, sőt közelebb emel Istenhez, ezzel szemben a zsidóságot vagy bármely kisebbséget ért „szenvedés” -, ami a holokauszt-hit szerint csakis az őket ért megkülönböztetésből fakadhat – eleve nem engedhető meg, mert annak szükségképpen a „tömeges megsemmisítés” a következménye. Megjegyzendő még itt, hogy míg a keresztény vallás híveinek kötelessége harcolni a bennük megbújó Gonosz ellen – ami a világban uralkodó Szenvedés oka - , addig a zsidók és az általuk felkarolt más kisebbségek sohasem keresik saját magukban annak okát, miért is „bántják” és „üldözik” őket. Talán itt a döntő különbség a kereszténység és a holokauszt-hit között: a keresztény saját magát bűnösnek tekinti, akinek „meg kell javulnia”, ezzel szemben a „holokauszt” valóságos, illetve potenciális áldozatai sohasem lehetnek bűnösök, nekik tehát nem kell megjavulniuk, sőt még csak fel sem merülhet annak gondolata, hogy egyáltalán mi váltotta ki az ellenük felcsapó gyűlöletet.

4. A kereszténységgel ellentétben a holokauszt-hitnek nincs mondanivalója arról, mi történik az áldozatokkal vagy bárki mással a haláluk után. Csakis arról lehet szó, hogy az áldozatok halálukkal „megváltották” a túlélőket, vagyis számukra biztosítják a teljes támadhatatlanságot, és őket egyfajta kiváltságos helyzetbe emelik. (És alighanem éppen ez a célja a holokauszt-hit létrejöttének, no meg persze hatalmas pénzekről is szó van, de ez most egy másik kérdés.)

Mármost egyáltalán nem arról van szó, mintha valamiféle „elferdülés” vagy „perverzió” lenne a kereszténység és a holokauszt-hit közös vonzódása a Szenvedéshez, illetve a Halálhoz, mely kifejeződik legfontosabb jelképük – a kereszt és a gázkamra – megválasztásában. Más vallások is nagy figyelmet szentelnek mind a Szenvedésnek, mind a Halálnak, legfeljebb az élet szépségeit jobban előtérbe állítják. (Mint például a hinduizmus.) Ne feledjük: végül is ősi emberi tapasztalat fejeződik ki a Szenvedés és a Halál ilyen mértékű „kultuszában”, végtére is minden bajunk ezen a világon éppen e két „szörnyűségből” ered. Ha nem volna Szenvedés (fájdalom, betegség, szegénység, fáradság, szomorúság stb.), és ha nem volna Halál, mi bajunk is volna e világon? Így már teljesen érthető, ha minden vallás (no és persze filozófia) legfőbb törekvése arra irányul, hogy egyrészt megmagyarázza ennek a két, paradicsomi boldogságunkat tönkretevő borzalomnak az okát, másrészt pedig megmagyarázza az értelmüket, vagyis azt, hogy mi jó származik belőlük mégis ránk, emberekre nézve. Magyarán: keressük ennek a két rettenetes jelenségnek az okát is, de az emberek mindig is törekedtek arra, hogy a saját javukra fordítsák a rájuk zúduló csapásokat is.

És van még egy döntő különbség a két jelkép között: a keresztet úton-útfélen ábrázolják, festményeken szerepel, emléktárgyat készítenek belőle, vallási ünnepségeken hordozzák, minden templomban
elhelyezik - ezzel szemben a gázkamra ábrázolása szigorú tabu alatt áll. (Rajzokon, filmekben sem látni gázkamrát, miképpen történelmi szakmunkákban sem mutatják be. Fényképek sincsenek az "eredeti"
gázkamrákról, amit ugyanis ma Auschwitzban gázkamraként mutogatnak, azok részben romosak, illetve az I. főtáborban található I. számú krematóriumban lévő "gázkamrában" a háború után átalakításokat végeztek el - miként azt az auschwitzi idegenvezetők is beismerik, amennyiben egy alapos tájékozottsággal rendelkező ember arra rákérdez.) A revizionista történész, Robert Faurisson számos alkalommal intézett felszólítást a holokauszt-hívőkhöz, melyben arra kérte őket, hogy "rajzoljanak neki egy gázkamrát". A kérésnek senki sem tett eleget - vajon miért?

Nem a holokauszttörvény és nem is a karácsony „megbékélésre” felszólító üzenete miatt, hanem tényként szeretném leszögezni: a fenti fejtegetések révén természetesen nem kívánom kétségbe vonni azt a tényt, hogy a második világháború során a zsidóság tömegeit deportálták, koncentrációs táborokba zárták, ahol általában kegyetlenül bántak velük, és nagy számban haltak meg a rossz bánásmód, az éhínség és a járványok miatt. Sok zsidó esett el a hátországban, a frontokon, és a német különleges egységek, az Einsetzgruppe-k partizánellenes megtorló akcióinak következtében is. Úgy gondolom azonban, az áldozatok nem várják el tőlünk, hogy jól meghatározott érdekcsoportokat szolgáló mítoszokat és vallásokat építsünk a szenvedéseikre. Azt sem várják el, hogy ezeknek a mítoszoknak és vallásoknak a nevében elfojtsuk a kutatási és véleménynyilvánítási szabadságot. Úgy a kereszténység, mint az iszlám, vagy bármely más vallás, mítosz, eszme tanításainak, vagy éppen a tudományos megállapításoknak és felfedezéseknek a szabad elemzését és kritikáját semmiféleképpen sem lenne szabad korlátozni és tiltani. Hogy az elemzés és a kritika során az alapvető erkölcsi normákat be kell tartani, és bizonyos érzékenységekre is ügyelni kell, az számomra – és a revizionista történészek számára – teljesen egyértelmű.