Meggyőződésem, hogy hazánknak és nemzetünknek mélyreható, gyökeres változásra, egy valóban új, igazságos rendszerre van szüksége, ahol a döntések középpontjában nem egy szűk, kivételezett csoport érdeke, nem a profit, nem a pénz áll, hanem a méltósággal és életcéllal, küldetéssel rendelkező ember. Az elmúlt húsz évben az emberek szolgálták az államot, itt az ideje, hogy ez megforduljon, és végre az állam szolgálja az embereket. Itt az ideje, hogy egy szűk, önző elit csoport s a nemzetközi nagytőke helyett végre a magyar emberek vehessék kezükbe sorsuk irányítását és határozzák meg, hogy milyen Magyarországot szeretnének. Eljött a nemzeti önrendelkezés ideje, s ennek valósággá tételében olyanoknak kell szerepet kapniuk – a Parlamentben, az államfői székben és az egész államgépezetben – akik nem a bukott rendszert kívánják kozmetikázni, hanem maguk is a mélyreható változásban, a leszerepelt, embertelen neoliberális rendszer leváltásában hisznek.

Magyarország szebb jövője szempontjából három fő célt és alapelvet érzek a legfontosabbnak. Ezek a következők:

- a nemzeti önrendelkezés elérése;

- az emberek összefogásának, a nemzet egységének megteremtése az igazságosság iránti igény, mint közös eszme és cél jegyében, valamint

- az emberi méltóság és emberi jogok érvényre juttatása annak érdekében, hogy a magyar emberek ne puszta elszenvedői, hanem alakítói lehessenek hazájuk sorsának.

I. A nemzeti önrendelkezés

Az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya mindjárt a legelső cikkében a következőképpen rendelkezik:

1. Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.

2. Céljai elérése érdekében minden nép - a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek tiszteletben tartásával - szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.

A 2010. évi választásnak fordulópontot kell jelentenie: olyan erőknek kell átvenniük az ország vezetését, akik hisznek a nemzeti önrendelkezés elvében. Olyanoknak, akiknek céljuk, mi több, személyes elhivatottságuk is, hogy Magyarország gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését ne különböző távoli, ellenőrizhetetlen nemzetközi tőkés érdekcsoportok és az általuk irányított szervezetek határozzák meg, hanem maguk a magyar emberek. Az állam – így végső soron a parlament és az államfő – feladata az is, hogy a magyar nemzet természeti kincsei, erőforrásai, létfenntartáshoz szükséges eszközei fölött őrködjön. Ez az elmúlt húsz évben nem történt meg, hazánkat és a magyar embereket kifosztották, létfenntartásunkhoz szükséges eszközeinket egy szűk csoport kezeire játszották, s az állam ezt nem akadályozta meg. Az új állam köteles lesz az elherdált nemzeti vagyon minden lehetséges részének visszaszerzésére s a továbbiakban a nemzeti vagyonunk őrzésére.

Olyan politikai pártot, olyan államfőt, olyan államot kell választani, akik ezeket az elveket vallják, s akik a magyar nemzet önrendelkezési jogát nem szélsőséges elképzelésnek, hanem alapvető jognak tartják.

II. Egység az igazságosságban

A hazánkat szétziláló erők mindezidáig a nemzet szétforgácsolásán, az emberek egymás ellen fordításán munkálkodtak. Tudták, hogy a megosztottság elveszi az erőnket. Ideje, hogy a megosztottság helyett összefogjunk, és egységes, összetartó, közös célokat valló nemzetként éljünk. Mi lehet ez az összetartó erő a magyar emberek között? Az az eszme, az az elv, amely minden jóakaratú és tisztességes ember szívébe törvényként van írva: az igazságosság. Az igazságosság elve és eszméje szinte feledésbe merült a magyar állam és az állampolgárok kapcsolatában az elmúlt húsz évben. Így válhatott egy apró csoport milliárdossá a nemzeti vagyonból, és így válhatott szegénnyé és reményt vesztetté az emberek többsége. Így uralkodhatott el Magyarországon az a végtelenül igazságtalan, embertelen, pénz- és versenyközpontú neoliberális rendszer, amelynek sommázata a következő: a kivételezettek a profitot privatizálják, a költségeket és a kárt pedig államosítják, s a tisztességes munkából élő adófizetőkre hárítják át. Ez ellen a romlott rendszer ellen a magyar emberek 99%-a tiltakozik. Véget kell vetni annak a helyzetnek, hogy az egy százalék terrorizálja a 99%-ot. Legyen a jelmondatunk a következő: „Az igazságosság igénye összekapcsolja az embereket, egyesíti a nemzetet”. Fontos, hogy az európai és a nemzetközi közéleti színtéren is mi magyarok, a folyamatos dörgölőzés és megfelelni vágyás helyett végre vezető szerepet vállaljunk az igazságosabb világért való harcban.

III. Az emberi méltóság, az emberi jogok és a részvételi demokrácia

A diktatúra és a demokrácia között az alapvető különbség az, hogy az előbbiben az állampolgárok alattvalókként élnek, akik tárgyakként kezelhetők, s akik nem vállalhatnak valódi részt a köz ügyeiben, nem lehetnek formálói a hazájuk és a világ sorsának. Demokráciában viszont az állampolgár azt érezheti, hogy méltósággal rendelkező személyként tisztelik, s a gazdasági, társadalmi, politikai folyamatoknak valódi formálója, alakítója lehet. A „rendszerváltás” óta eltelt időszak, s különösen az elmúlt nyolc év egyik legfőbb bűne, hogy az embereket szinte teljesen megfosztották a közéletben való részvétel, a politizálás, a sorsformálás lehetőségeitől. Az emberi jogokat oly sátánian szűkítették, hogy a politikai vélemény, a változás igényének kinyilvánítása nem természetes szabadsága lett az embereknek, hanem büntetés, bosszú, leszámolás forrása. Az új, igazságos és emberközpontú államnak vissza kell állítania az emberi jogokat, így különösen a véleménynyilvánítási szabadságot, a gyülekezési jogot, a szólásszabadságot – s természetesen a munkavállalói jogokat is, hogy ne legyen büntetésként utcára tehető az, aki tüntet vagy más módon követel változást és igazságosságot. Az államnak nem tiltania, hanem elvárnia kell, hogy polgárai kifejezzék a véleményüket s alakítói legyenek az ország sorsának.

Egészen új államfelfogásra, az állam és polgára viszonyában is radikális változásra van szükség. El kell érnünk, hogy csak rossz emlék legyen az az idő, amikor a magyar állam a magyar kis- és középvállalkozókat, s a magyar gazdákat elnyomta és üldözte, a magyar munkavállalókat a multiknak kiszolgáltatva magukra hagyta, az állami alkalmazottakat folyamatos bizonytalanságban tartotta. Rossz emlékké kell válnia annak az időnek, amikor a magyar állam ellensége és nem barátja, segítője volt a magyar embereknek.

Minden ember méltósággal és küldetéssel született erre a világra. Minden ember életének célja van, az élete valahonnan valahová tart. Az állam feladata, hogy az embereket a küldetésük megvalósításában segítse, azaz a közjót szolgálja. A nemzeti önrendelkezés jogának kivívásához, a nemzetnek az igazságosság eszméje mentén történő egyesítéséhez, s az emberi méltóság, az emberi jogok valódi érvényre jutásához mélyreható, radikális változásra van szükség.

Ebben hiszek, s ezért vállaltam el, hogy amennyiben a Jobbik Magyarországért Mozgalom a változást és igazságosságot akaró választók akaratából kellő erővel kerül az Országgyűlésbe, elfogadom a hivatalos felkérést is arra, hogy a Magyar Köztársaság államfője, köztársasági elnöke legyek.

Szívből kívánok minden jóakaratú embernek Áldott Karácsonyt, Boldog Új Esztendőt, adjon az Isten szebb jövőt!

Budapest, 2009. december 17.

Morvai Krisztina,
a Jobbik államfőjelöltje

Ajánló: Morvai Krisztina beszél önmagáról - Magunkfajták  (x)