Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi vitáról folytatott tárgyalásokon már közel járnak a megoldáshoz - jelentette ki Friedrich Merz német kancellár pénteken hagyományos nyári sajtótájékoztatóján Berlinben.
Újságírók előtt a kancellár hangsúlyozta, hogy támogatja az Európai Bizottság arra vonatkozó törekvéseit, hogy még az augusztus 1-jei határidő előtt elfogadható kompromisszum szülessen.
"Minél alacsonyabbak a védővámok mindkét oldalon, annál előnyösebb mindkét félnek" - hangsúlyozta, leszögezve, hogy a vámok mindenkinek ártanak. Merz szerint nem reális azt gondolni, hogy a védővámokat nullára fogják csökkenteni, mert az nagy hatással lenne az amerikai költségvetésre.
A német kancellár arról is beszélt, hogy gazdaságilag Németországban kezd normalizálódni a helyzet, megkezdődött a pozitív változás. A kormány legfontosabb célja, hogy kihúzza az országot a recesszióból - mondta, megjegyezve, hogy a hangulat javul, a vezető gazdasági intézetek javítják a Németországgal kapcsolatos előrejelzéseiket, és jelentősen nőtt a befektetők érdeklődése az ország iránt. A szövetségi kormány arra törekszik, hogy Németországot újra versenyképesebbé tegye.
Kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy "egyfajta aggodalommal" várja a 2027-es francia elnökválasztást a "szélsőjobboldal megerősödésének veszélye" miatt. Megjegyezte azt is, hogy "más eredményt látott volna szívesen" a júniusi lengyel elnökválasztáson.
"Az a kérdés, hogy az EU-t képesnek tartják-e ezeknek az országoknak a választói arra, hogy valódi megoldásokat találjanak korunk problémáira" - mondta Merz. Elismerte, hogy az uniót érő bírálatok egy része megalapozott, mert a brüsszeli intézmények "túlságosan szabályozottak, sőt bürokratikusak, és lassan reagálnak bizonyos változásokra".
Nekünk is önkritikát kell gyakorolnunk, és a valóban fontos feladatokra kell összpontosítani, például a bevándorlás, az innováció, a versenyképesség és a biztonságpolitika területeire - tette hozzá.
(MTI nyomán)