Vlagyimir Putyin orosz elnök "a helyzet alakulásától függően" dönti el, hogy indít-e katonai támadást Ukrajna ellen, amire szombaton kapott felhatalmazást az orosz törvényhozástól. A Krím-félsziget már most orosz katonai ellenőrzés alatt van.

Amennyiben fegyveres konfliktusra kerül sor Ukrajna és Oroszország között, akkor a támadó és védekező hadműveletekben is nagy szerepet kaphat mindkét ország légiereje.

Mindkét ország igen jelentős mennyiségű haditechnikai eszközt örökölt az egykori Szovjetunió gigantikus arzenáljából. Ugyanakkor az elmúlt több mint két évtizedben ezek jelentős részét - főleg az elavult eszközöket - kivonták, megsemmisítették vagy eladták. Különösen érdekes az ukránok kezébe jutott nagy hatótávolságú bombázógépek sorsa, ezeket a költségesen üzemeltethető gépeket ugyanis egyrészt fenntartani sem tudták, másrészt a nukleáris fegyvereik leszerelése miatt értelme sem igazán volt a stratégiai csapásmérők üzemeltetésének.

A lényegesen nagyobb és gazdaságilag is jóval erősebb Oroszország vezetése ugyanakkor nem mondott le nagyhatalmi álmairól, így nem csak hogy megtartották a Tu-22M3, Tu-95 és Tu160-as bombázóflottát, de még fejlesztették is. Emellett az orosz hadiipar igen jelentős átalakuláson ment keresztül, racionalizálták a fejlesztő és gyártó kapacitásokat, az ígéretes prototípusok (pl. Szu-34, Szu-35) egy része már sorozatgyártásba került, és számos alakulat átfegyverzése megtörtént.

Papíron még most is Kelet-Európa egyik legerősebb légierejét birtokolja Ukrajna, az évtizedes pénzhiány és a politikai rendszer hektikus változásai azonban erősen amortizálta ezt a fegyvernemet. A szovjet örökségből származó, a hidegháborús elvek alapján kifejlesztett MiG-23 Flogger, MiG-25 Foxbat és Szu-15 Flagon elfogó-vadászokat már régen kivonták a hadrendből, a Szu-17-es csapásmérőkkel egyetemben.

A korszerűbb, negyedik generációs MiG-29 Fulcrum és Szu-27 Flanker vadászgépek egy részét azonban megtartották, sőt részben modernizálták is. Jelenleg ezzel a két típussal felszerelt századok alkotják az Ukrán Légierő gerincét, ezek a gépek látják el a légvédelmi készültségi szolgálatot, így ha külső fegyveres beavatkozás éri a levegőből az országot, akkor legelőször várhatóan ezek az egységek kerülnek harcérintkezésbe az ellenfél repülőerőivel. A hadrafogható vadászgépek pontos száma ugyan nem ismert, de a pénztelenség miatt elmaradt nagyjavítások következtében a többsége jóideje üzemképtelen, a bevethető MiG-29-esek és Szu-27-esek mennyisége mindössze pár tucatra tehető összesen.

Az ukrán csapásmérő erő is csak árnyéka korábbi önmagának. A legnagyobb harcértékű Szu-24 Fencer típusból ugyan megörököltek több mint 100 darabot, tartósan azonban mindössze 36 példányt üzemeltetnek, ezeknek is egy része lehet azonban csak bevethető állapotban. A szárazföldi csapatok harcát közvetlenül támogató Szu-25 Frogfoot csatarepülőgépekből is csak mintegy két-háromtucatnyi áll rendelkezésre, ezek között viszont vannak már felújított példányok is. A felderítő kapacitást is mindössze pár, speciális eszközökkel felszerelt Szu-24MR gép alkotja. Légi utántöltő és légtérfelderítő gépekkel viszont egyáltalán nem rendelkeznek, ami igen jelentős hátrányt jelent.

Helikopterek terén sem sokkal jobb a helyzet, a régebbi Mi-24-es harci és Mi-8-as szállító forgószárnyasokat nem tudták újabb típusokra cserélni, szemben az oroszokkal, akik az utóbbi években a Mi-28-as és a Ka-52-es csatahelikopterek rendszeresítését is megkezdték, illetve a modernebb, a Mi-24-es alapjaira épülő Mi-35-ösből is beszereztek jónéhány darabot.

Mivel egy esetleges fegyveres konfliktusban az ukránok inkább védekezésre kényszerülnek, ezért fontos szerep hárulhat a légvédelmi rakétás alakulatokra. Ezen a téren némileg jobb is a helyzetük, főleg az Sz-200, Sz-300 és a Buk-1M rendszerekkel felszerelt alakulatok jelenthetnek komoly veszélyt az oroszokra.

Az orosz fegyveres erők minden téren - létszámban és technikai színvonalban - messze felülmúlják az ukránokat, ha azonban komoly beavatkozásra szánják el magukat, akkor legelőször a légi fölényt kell biztosítaniuk. Ehhez rendelkezésükre áll minden nagy harcértékű eszköz, a MiG-29-es, MiG-31 és Szu-27-es vadászgépeket irányító A-50-es légtérellenörző (AWACS) gépektől az IL-78-as tankereken át a Tupoljev gyártmányú stratégiai bombázókig. Sőt nem elképzelhetetlen a legújabb, 4+ generációs, egyre nagyobb számban szolgálatba álló Szu-34-es csapásmérők és a Szu-27-es vadászgépek továbbfejlesztésével létrehozott, csúcstechnikát képviselő Szu-35-ösök bevetése sem. Ez utóbbi eszközök ugyanis egyrészt képességeiket tekintve lényegesen felülmúlják elődeiket, másrészt kiváló gyakorlási lehetőség és reklám is egyben, ha éles helyzetben használják őket.

Az orosz 5. generációs Szuhoj T-50 PAK-FA harci repülőgéphez hasonló technológiáról Ukrajna egyelőre nem is álmodhat, ennek a gépnek azonban egyelőre még csak a teszteléshez szükséges prototípusai állnak rendelkezésre, így a bevetése kizárt.

A gyakorlatilag azonnal bevethető orosz harci gépek száma több száz, így ha a politikai vezetés egy határozott és nagy erejű, ellentmondást nem tűrő beavatkozásra szánja el magát, akkor gyorsan megszerezhetik a légi fölényt és hatékonyan támadhatják az esetleg ellenálló ukrán hadsereget. A reálisabb forgatókönyv azonban inkább az, hogy a már megindított, hadgyakorlatnak álcázott erődemonstráció segítségével tudatosítják az ukrán politikai és katonai vezetés számára, hogy az orosz ajkúak védelme, illetve a Krím félszigeten található szevasztopoli haditengerészeti támaszpont biztosítása érdekében hajlandók akár fegyvert is bevetni, így tényleges hadműveletek nélkül is elérhetik céljaikat.

(Origó)