 |
Elborzasztó történet, valóban, amelyet hallva a jámbor átlagpolgár zokszó nélkül tudomásul is vette a „véres kezű diktátor” erőszakos eltávolítását. Vagy, ha háborgott is valamelyest, nem tiltakozott. Pontosan ebből a célból szerkesztették meg ezt a sztorit. Ugyanis hazugság az egész, éppen úgy, mint az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló rémmese. Hogy mi történt valójában, azt megírta egy Stephen C. Pelletiere nevű katonai szakértő, volt CIA-alkalmazott egy levélben, ami meg is jelent a New York Times nevű lap 2003. január 31-i számában.
De hiába, mert a hazug médiakórus ezúttal is túlharsogta az igazságot. Stephen C. Pelletiere az amerikai hírszerző ügynökségnél dolgozott a 80-as években, és Irán, illetve Irak ügyeivel foglalkozott. Később pedig a katonai akadémián tanított. Leírja, hogy 1991-ben éppen az ő vezetésével folytatott az amerikai hadsereg egy vizsgálatot, amelynek során feltárták a halabjai mészárlás hátterét. A vizsgálat eredményeit egy jelentésben összegezték, amely széles körben hozzáférhető volt titkosszolgálati körökben, és természetesen a politikusokhoz is eljutott.
Nagyjából világosan áll tehát előttünk, mi is történt. 1988 márciusában, néhány hónappal az immár 8 éve tartó iraki-iráni háború befejezése előtt, a perzsa hadsereg támadást intézett az észak-iraki Halabja város ellen. Az irakiak védekeztek, és mindkét fél - ismétlem, mindkét fél - harci gázokat is bevetett, amelyet persze a nemzetközi egyezmények értelmében nem lett volna szabad megtenniük. Nem tudjuk, ki használta a fegyvereket először. Lehetséges, hogy az irakiak, mivel minden áron vissza akarták foglalni az ellenség kezére jutott települést. Azok a szerencsétlen kurd civilek, akik a harci gáz használata során életüket vesztették, a Halabjáért folyó harcoknak lettek tehát az áldozatai. De egyáltalán nem ők voltak az irakiak célpontjai!
Mi több: Stephen C. Pelletiere szerint a CIA egyik jelentésében az áll, hogy a kurdok nem is az iraki, hanem az iráni gáztól haltak meg. A holttesteken elvégzett vizsgálatok ugyanis cianid alapanyagú gáz jelenlétét mutatták ki, amelyet az iráni hadsereg használt. Az irakiaknak más típusú harci gáz volt a birtokában.
Szaddám Huszeint egyébként azzal is megvádolták, hogy a 80-as években egy tudatos kampány során 150 ezer kurdot mészároltatott le. Majd elterjedt, hogy az Iránnal vívott háború utolsó évében 80 ezer kurdot gyilkolt le gázzal, majd tömegsírba temette őket. Minderre persze semmi bizonyíték nincsen, a tömegsírokat azóta sem találták meg. Alighanem kitalálás az egész: Szaddám Huszein harcolt ugyan a kurd fegyveres felkelőkkel /mint teszi azt a NATO-tag Törökország/, de a kurd civilek tudatos legyilkolásának vádját bizonyítani nem sikerült.
Miként nincsen meg annak a 150 ezer iraki síitának a teteme sem, akiket állítólag a "véres kezű diktátor" 1991-ben, a dél-iraki síita felkelés idején gyilkolt le. 2200, az akkori összecsapások idején életét vesztett síita holttestét megtalálták, de hát ez a szám messze van a 150 ezertől. Ráadásul arról nem tudni, hogyan is haltak meg. És azt se felejtsük el, a dél-iraki síita lázadást a CIA szervezte, amikor az amerikai vezetés letett arról, hogy seregeit Bagdadba vezényelje. Mit kellett volna tennie a "véres kezű diktátornak", talán hagyni, hogy az amerikaiak megdöntsék hatalmát?
Szaddám Huszein és baathista rezsimje sokaknak útjában állt: Amerikának és a Nyugatnak /bár 1988 előtt támogatták a perzsa állam elleni háborúban/, Iránnak, Szaúd-Arábiának és általában az USA járszalagjára fűzött arab rendszereknek, de ellenségei voltak a kurdok és a síiták is. Már a 80-as évek vége óta hatalmas propagandakampány bontakozott ki ellene, amely az Irak elleni háború előkészítését is szolgálta.
Szaddám Huszein természetesen nem volt szent, alighanem valóban sok bűnt követett el. Azonban most, miután Irakot az amerikaiak teljes zűrzavarba, szegénységbe taszították, és a háború halálos áldozatainak a száma egymillió fölött van, még Szaddám Huszein egykori ellenségei is kezdik átértékelni a múltat. Irakban diktatúra volt, de az emberek viszonylagos anyagi biztonságban éltek, még az Iránnal folytatott 8 éves háború és a Nyugat kegyetlen blokádja ellenére is!
Mindemellett pedig ki kell mondanunk az igazat. Mert el lehet viselni a szegénységet, az elnyomást, a gyarmati sorsot, de az igazság megismeréséhez és kimondásához igenis jogunk van!
Budapest 2008. december 30.
Budapest 2008. december 30.
P.O.
Két évvel ezelőtt, ezen a napon gyilkolták meg Szaddám Huszeint. Az ellene lefolytatott per teljesen törvénytelen volt, mint ahogy természetesen jogellenes maga Irak megszállása is.
Szaddám Huszeint a nyugati és részben az arab média is a legelképesztőbb vádakkal illette: véres kezű diktátornak, tömeggyilkosnak nevezték. Azonban fel kell tenni a kérdést: hihetünk-e azoknak, akik folyamatosan félretájékoztatnak és hazudnak, legyen szó a holocaustról, szeptember 11-ről, az állítólagos "iraki tömegpusztító fegyverekről", vagy bármi másról.
Adolf Hitlert is micsoda elképesztő vádakkal illették, amelyeknek a fele sem igaz. Neki is, miként Szaddám Huszeinnek, a fő bűne: szembe mert és szembe is tudott szállni az amerikai-cionista világbirodalommal, és nem hajtott fejet a hódítók előtt. Valójában Huszein csodát tett: évszázados idegen /török és angol/ uralom után, majd egy meglehetősen zavaros időszakot követően sikerült Irakot erős, egységes országgá tennie, amelynek hadereje az egyik legjelentősebb volt a Közel-Keleten, és polgárai is békében, biztonságban, sőt, viszonylagos jólétben éltek.
A teljesítménye annál is inkább figyelemre méltó, mivel számos ellensége volt: Izrael, Amerika, az Amerika járszalagjára fűzött arab bábállamok /köztük a gazdag olajmonarchiák, Szaúd-Arábiával az élen/, továbbá Irán, és az országában élő síiták és a kurdok. Ki kárhoztathatná azért, hogy elfogadta Amerika és a Nyugat támogatását az Iránnal vívott háborúban? /Hogy ezt a háborút ki kezdte, ne feszegessük, most ugyan Huszein nyakába varrják, de annak idején, amikor a Nyugat Irakot támogatta, még érdekes módon Teheránt, a "véres kezű mullahokat" hibáztatták./
De Szaddám Huszein volt annyira becsületes, gerinces, és igazi iraki-arab hazafi, hogy nem hajtott fejet Amerika és a Nyugat előtt! Sőt, az arab vezetők közül ő állt ki a legmerészebben a palesztinok mellett. Nagy kérdés, ha Szaddám Huszein élne, és az egységes és erős Irak létezne, lett volna-e bátorsága Izraelnek 2006-ban megtámadni Libanont? És merné-e a zsidó állam ezt az őrült mészárlást véghezvinni Gázában? Mert bizony Huszein - ellentétben számos arab, illetve iráni vezetővel - nem csak szavakban állt az üldözött palesztinok mellett, és nem csak szavakban állt ellen az amerikai-izraeli hódító törekvéseknek. Ő valóban képes volt és tudott cselekedni.
Legfőbb bűne pontosan ez volt: kemény kézzel /másképp aligha lehetett volna/ felépített egy államot, amely útjában állt az egész közel-keleti térség leigázására törő Amerikai-Izraeli Birodalomnak. Ezért kellett pusztulnia, és ezért kellett pusztulnia Iraknak is, amely ma már nem létezik. Hiszen északon a kurdok lényegében önállóak, Bagdadban és a déli területeken pedig a síiták az urak. Ha nagyon lázadoznak, esetleg vetnek valami koncot a szunnitáknak is. De az erős, egységes, öntudatos, virágzó Iraknak - amely bizony Szaddám Huszein műve - alighanem vége!
Nagy kár, hogy Irán és Szaúd-Arábia is segédkezett Irak feldarabolásában. Rövidlátó, öngyilkos politika volt, mert ezzel az amerikai-izraeli hódítás legfőbb akadályának eltávolításában segédkeztek! Izrael és az USA előtt megnyílt az út, hogy leszámoljanak az ellenállás még megmaradt gócaival.
Ami pedig Szaddám Huszein bűneit illeti, azok egyrészt messze eltúlzottak, másrészt eltörpülnek az amerikaiak és szövetségeseik gaztetteihez képest. A halabajai "gáztámadás" például az egyik vádpont volt ellene, de úgy tűnik, az irániak sem ártatlanok az ügyben. Terjesztették azt is, hogy 1991-ben 150 ezer síitát gyilkolt le, de a vád alaptalan, és még a a tárgyalásnak nevezett színjáték során sem jöttek elő ezzel a képtelenséggel. De érdemes fellapozni az 1990/91-es nyugati újságokat: még azzal is megvádolták az iraki elnököt, hogy német segítséggel gázkamrát /!/ épít.
Emlékezhetünk arra is, hogy az első Öböl-háború idején olyasmiket állítottak, hogy az iraki katonák csecsemőket dobálnak a földre és gyilkolnak meg Kuvaitban. Aztán jöttek az iraki tömegpusztító fegyverek, sőt, az iraki atombomba meséjével. Sok esetben ugyanazokat a hazugságokat tálalta fel a cionista propagandagépezet, mint amelyekkel az első és a második világháború során a németeket vádolták.
A gyanútlan, hiszékeny tömegek pedig ismét csak bedőltek a hamis propagandának. Azt hiszem, a mai napon sok iraki idézi fel Szaddám Huszein emlékét. És még több gázai palesztin gondol rá ezekben a szörnyű napokban.
