Bár a nemzeti oldalon amolyan evidenciának tűnik, hogy a magyarok és a ruszinok a történelem folyamán jóban voltak, de a jelenkori történelmi időkben nem árt jobban megismernünk (már akik nem ismerik) a ruszinok történetét, és mindent, ami hozzájuk kapcsolódik. A teljesség igénye nélkül természetesen, de ebben az írásban erre vállalkozom.

A ruszinok, más néven rutének vagy kárpátukránok, a Kárpátok keleti lejtőin élő keletszláv népcsoport, akik évszázadokon át őrizték nyelvüket és kultúrájukat. Történelmük egészen a középkori Kijevi Rusz idejére nyúlik vissza, de földrajzi elszigeteltségük miatt identitásuk önálló irányt vett, különállóvá vált az ukránokétól. Ennek ellenére történelmük során számos alkalommal próbálták őket más nemzetekhez asszimilálni, identitásukat felszámolni. Számukat éppen ezért nehéz meghatározni, de becslések szerint világszerte 1,5-2 milliónyi ruszin van, Kárpátalján pedig 500-800 ezer.

A 19. században az Osztrák-Magyar Monarchia idején a ruszinokat hivatalosan is elismert kisebbségként tartották számon, ám ekkor azért tapasztalható volt egy magyarosítási folyamat is, legalábbis sok ruszin magyarosította a nevét. És sajnos azt is el kell ismerni, voltak súrlódások is, ezt kár lenne eltagadni, ezek pedig hátráltatták az önálló ruszin kultúra fejlődését. Persze közel sem volt akkora konfliktus, amelyet azóta kell átélniük, akár most a kijevi soviniszta rezsim részéről.

De térjünk még vissza a 19. századba, ennek ellenére ruszin értelmiségiek, például Adolf Dobriansky, próbálták fenntartani a közösség nyelvi és vallási önállóságát. Az első világháború után a Monarchia összeomlásával új lehetőség nyílt a ruszinok előtt, legalábbis úgy gondolták... 1918 végén megalakult a Ruszka Krajna autonóm tartomány, amely rövid ideig Kárpátalja önrendelkezésének egyik történelmi pillanata volt. Azonban a térség geopolitikai helyzete gyorsan megváltozott, ugyanis 1919-ben csehszlovák és román csapatok foglalták el Kárpátalját, és a terület a következő két évtizedben a csehszlovák állam része lett.

Innentől kezdve pedig már csak rosszabb időszakok következtek a ruszinok számára.

Csehszlovákia ugyan autonómiát ígért a ruszinoknak a Podkarpatszka Rus’ nevű régióban, ez azonban nagyrészt formális maradt, a valóságban lényegében semmit sem ért. A cseh kormány inkább a ruszin identitás gyengítésére törekedett azáltal, hogy ukránbarát oktatási és sajtópolitikát vezetett be. A ruszin nyelvet visszaszorították, helyette ukrán tanárokat alkalmaztak, így a nemzeti önrendelkezéshez szükséges kulturális feltételrendszer gyakorlatilag nem jött létre.

Mint tudjuk, és számunkra, magyarok számára ez pozitív esemény volt, 1939-ben a második világháború elején Magyarország visszafoglalta Kárpátalját. Ekkor a Horthy-kormány hivatalosan támogatta a ruszin nyelv és kultúra fejlődését, többek között kétnyelvű hivatalokat, ruszin minisztériumot hozott létre. Ez már sokkal inkább pozitív irányba mutatott ruszin szempontból, és a korszak a ruszin kulturális önkifejezés időszaka is lehetett volna, valójában az autonómia lehetősége csak korlátozottan érvényesült. Hogy ez hová vezetett volna, ha azt feltételezzük, hogy Kárpátalja tartósan Magyarországnál marad, azt ma már nem tudjuk megmondani. A történelem és a második világháborús vereségünk hosszú időre determinálta a kárpátaljai magyarság és ruszin népesség sorsát is, és ezúttal már nem a csehekhez került Kárpátalja, hanem egyesen a bolsevista Szovjetunióhoz.

Hivatalosan beolvasztották az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságba. A szovjet politika az etnikai sokszínűség csökkentésére törekedett, és a ruszinokat egyszerűen ukránoknak nyilvánította. A ruszin nyelvet elnyomták, kulturális intézményeiket bezárták, az identitásukat is tagadó állami narratíva uralkodott. 1947-ben a Lemkovinában élő ruszinokat erőszakkal telepítették át Ukrajna keleti részébe, megszakítva ezzel történelmi közösségeik folytonosságát.

Azonban a Szovjetunió összeomlása után a ruszinok újra hallatni kezdték hangjukat. 1991-ben Kárpátalján népszavazás zajlott, amely során a lakosság nagy többsége támogatta a terület autonómiáját, ez volt az egyik legkomolyabb politikai megnyilvánulása a ruszin önrendelkezési törekvéseknek, és ez az bizonyos 1991-es népszavazás, amelyről mi, magyarok is sokat beszélünk. Ennek ellenére Ukrajna a referendum eredményét figyelmen kívül hagyta. Mindmáig nem ismeri el a ruszinokat hivatalosan önálló nemzetiségként, hanem az ukrán nemzeti közösség részeként kezeli őket, csakúgy, mint minket.

A jelenlegi ukrán állam nyelv- és oktatáspolitikája sem biztosít megfelelő jogokat a ruszinoknak. Az anyanyelv használata a hivatalos térben szinte lehetetlen, az iskolai rendszer az ukrán nyelvet részesíti előnyben, és a ruszin kulturális intézmények működését is számos korlátozás éri. Ruszin szervezetek, mint például a Ruszin Világtanács vagy Ruszin Világkongresszus, rendszeresen emelnek szót az önrendelkezés érdekében, és keresik a nemzetközi támogatást. A rendszerváltás óta egyetlen magyar kormány sem volt nyitott ebbe az irányba, sőt, valamennyi inkább az Antal Józsefék által elkövetett árulás szellemében politizált Kárpátalja kapcsán.

Pedig történelmi tény, hogy a magyar–ruszin kapcsolatok több évszázados múltra tekintenek vissza. Bár a 19. században - mint fentebb írtam - voltak problémás helyzetek, összességében jónak mondhatók a kapcsolatok, és ezt már csak pragmatikus okokból is érdemes lenne kihasználni, nem beszélve az igazságosság és a kárpáti sorsközösség elve miatt.

Egyébiránt a magyarországi ruszin kisebbség hivatalosan is elismert nemzeti közösség, önkormányzatuk, oktatási és kulturális intézményeik működnek. Magyarország nemcsak saját területén biztosít jogokat a ruszin kisebbségnek.

Bár jóval kisebb lélekszámú népről beszélünk, de vannak közös lelki vonások. A ruszinok történelme ugyanis a túlélés, az ellenállás és az identitás megőrzésének története. A leírtakat figyelembe véve a ruszin autonómia kérdése nem csupán egy kisebbség követelése, hanem a térség és a magyarság érdeke is, mert a ruszin és a magyar autonómia ügye kéz a kézben járhat.

Magyarországnak (a mindenkori magyar kormánynak főként) fel kellene ezt ismernie, és átéreznie, hogy Kárpátalján a történelem által megszentelt kapcsolat állt fent a két nép között, amelyet fel lehet éleszteni újra, építhetünk a politikán túl bátran a kulturális azonosságokra is, hiszen évszázadokon át egymás kölcsönhatásában éltünk, ez pedig nem múlt el nyom nélkül.

Lantos János – Kuruc.info