Egy 15 éves lány szúrta meg a vele egykorú áldozatát, "H." Dzsenifert, aki óriási szerencséjére életben maradt - írja a Blikk. A bulvárlap információi szerint féltékenységi dráma húzódhatott a háttérben.
– Amikor a dulakodás közben a sértett a földre került, egy 17 éves lány kifosztotta, kivette a táskájából a mobiltelefonját. Ezután a már nagykorú társuk is bekapcsolódott a bántalmazásba. Ezalatt a 15 éves támadó elővett egy kést, majd azzal megszúrta a sértett mellkasának bal oldalát, életveszélyes sérülést okozva. Ezután a támadó trió és még két társuk autóval elmenekült a helyszínről, majd a késtől is megszabadultak – mondta el dr. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.
A Blikk információi szerint a megszúrt Dzsenifer és a támadói jól ismerték egymást, egy társasághoz tartoztak. Ugyan a rendőrség vizsgálja, hogy pontosan mi vezetett a késelésig, az információk szerint fiúkkal kapcsolatos vita, féltékenység volt a vita kiváltó oka.
A 15 éves lányt emberölés kísérletével, társait csoportos garázdasággal és emberöléssel kapcsolatos bűnpártolással, a telefont elvevő "fiatalt" pedig kifosztással gyanúsítják. Az öt gyanúsított közül a Fővárosi Főügyészség három letartóztatását indítványozta. Két fiatalkorú végül javítóintézetbe került (ha netán csúnyán bánnak velük, Magyar Péterék már mennek is tüntetni - a szerk.), a 18 éves társuk pedig bűnügyi felügyeletbe. Utóbbit korábban már felfüggesztett börtönre is ítélték. A Blikk szerint csak az a lány tett vallomást, aki elvitte a telefont. Ezt elismerte, de azt állítja, a verekedésben nem vett részt.











