Miért utálnak minket a tótok? Ilyen könyvek elolvasása után nem csoda. A tót piacon szabadon megvásárolhatók. Az eredeti könyvajánlók fordításaival.

A szlovákok gyilkolása az Osztrák-Magyar Monarchiában

(Amiről éveken keresztül nem beszéltek!)
E szókimondó kis könyvecske óriási értéket hordoz. A magyar honvédek hatalmas embertelenségének az egyik felkiáltójeles eseménye az Ivan Hodza elfogása után vele való bánásmódjuk. E bűncselekmény brutalitása a normális ember számára elképzelhetetlen és felfoghatatlan, de a magyar fegyveres erők mindennapjaiban ez nem volt egyedi, sőt, az egyik kedvenc munkaeszközük volt. Erről sok ezer ilyen állati gyilkosság tanúskodik, melyeket a magyar honvédek alkalmaztak a szakszervezeti embereken, szociáldemokratákon, kommunistákon és főleg a zsidókon a Horthy-korszak fehér terrorjában. Ezen állati tettekkel a nagymagyar nacionalisták legalább hatvan évvel megelőzték a hitleri nácizmus ideológiáját és gyakorlatát.
 

Vérszomjas magyarok

(A gyilkosok fekete könyve)
Úgy tűnik, hogy a magyarok vérében van az az irányíthatatlan vágy, hogy védtelen, ártatlan civileket gyilkolásszanak. Azt, amit olvasni fog, azok az igazi magyarok által véghezvitt hőstettek, a legjobb „hazafiak” tettei a saját polgáraikkal szemben. A magyar tisztek és nemesek azon kegyetlen tettei, melyeket a saját nemzetük ellen végeztek: A „fehérterror” szörnyűséges fejezetei. A mai propaganda, csak az úgynevezett „szörnyű kommunista tettektől” hangos. A magyar vérszomjas tettek ezután újból megjelentek a II. világháborúban és az 1956-os ellenforradalomban. Hol van a biztosíték, hogy ezek még egyszer nem jelennek-e meg?
 

Polgárok a magyarosítás ellen
Történészek által eltitkolt tények a szlovákok elnyomásáról, nacionalista gyilkosságokról és vérfürdőkről.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Magyar átverések

(A „magyar történelem” gyártása)
Az egyes etnikumok legrégebbi történelme elvész az őskor vagy a középkor sötét bugyraiban és az írás-olvasás tudatlanságában, ezért a „modern” nemzetek szeretik ezeket „kiegészíteni” különböző „történelmi” mítoszokkal és legendákkal. Ezeket főleg azok a nemzetek szeretik csinálni, melyek ma a meghódított és őshonos nemzetek területein laknak, mert maguknak és a világnak is bizonyítani akarják a jelenlétüket ezeken a meghódított területeken. És ezt főleg a magyarok szeretik csinálni, mert azon érzésen akarnak felülkerekedni, hogy ők valójában az utolsó nomád népeknek a maradványa, melyek ide beáramlottak: Hunok – Avarok – Magyarok, mivel a többi nomád nemzet szétolvadt a magyar nemzeten belül a 13-14. században: Kazárok - Besenyők - Székelyek - Kunok.
 

Magyar őrültségek

(Ki és miért változtatja meg a szlovák történelmet?)
  • Az 1000 éves Magyarország legendái.
  • A szlávok ősidők óta itt élnek.
  • Egész „Magyarországot” a szlávok lakták.
  • Az uhor királyok nem voltak magyarok.
  • Az eredeti nép a szláv volt.
  • A szlovákok Morvaországban is éltek.
  • A szlovákok elnyomása Magyarországon.
 
 
 

Magyar fantáziálások

(Ősidők óta itt élünk)
Nagy tévedés azt gondolni, hogy az idegen történetírók mindig az igazságot írták le a szlovákokról. És így az „idegen tollal“ írt történelmünk gyakran nem hogy eltorzított, de szándékosan hamisított, és ez mind úgy, ahogy az megfelelt az írónak és a kenyéradójának.
 
 
 
 
 
 
 

Trianontól a Kis háborúig

(A magyarok és a szlovákok a két háború között 1918-1939)
A magyar agresszió Szlovákiával szemben 1939-ben. A szlovákok helyzete a megszállt területeken. Hogyan hamisították Magyarországon a statisztikákat.
(„Érdekes“ a borító. Vajon mit keres itt a Jobbik emblémája? Mintha köze lett volna a Jobbiknak a magyar-szlovák "kis háború" kirobbanásához - a ford. megj.)
 
 
 
 
(Kuruc.info)
 
További tót történelemhamisítások: