Facebook-katonákat képez ki a brit hadsereg. A közösségi médiára szakosodott egység tagjai a közösségi oldalt pszichológiai hadviseléshez használják majd. Az osztag áprilisban kezdi meg működését, és mintegy 1500 katona alkotja. Az elit egységbe a tavasszal kezdődő toborzás során elsősorban újságírói végzettséggel rendelkező, vagy a közösségi médiát jól ismerő katonákat keresnek.
Új egységet hoz létre a brit katonaság, amely a pszichológiai hadviselést és a közösségi médiát használja majd, hogy segítse a háborúk megvívását az információs korban. A hadsereg vezetője, Nick Carter szerint ezáltal okosabban és hatékonyabban működhetnek majd - tájékoztat a Kossuth Rádió Szombat reggel című műsora.
A közösségi egység a 77. brigád nevet kapta, tartalékosokból és sorkatonákból áll, és hivatalosan áprilistól működik majd. Létszáma várhatóan 1500 fő körül alakul. Az új egységet Chinditsnek nevezték el – a csindit a brit indiai hadsereg különleges erejét alkotó irreguláris alakulat tagjainak beceneve volt. A csinditeket a burmai hadjáratban vetettek be a második világháború idején, a brit úgynevezett nagy hatótávolságú behatoló csoportok egyik ágát képezték.
A huszonnégy órás hírek, az okostelefonok és közösségi média korában, a Facebook és Twitter világában, ez a brit speciális egység ügyel majd arra, hogy – hivatalos zsargon szerint – „a hadsereg kontrollálja a narratívát”, magyarul: odafigyeljenek arra, mit gondol róluk a közvélemény. Egy másik kedvelt brit frázis szerint a feladat, hogy megnyerjék az emberek szívét és lelkét is, vagyis, hogy adott esetben rámutassanak a szélsőségesek ideológiájának ellentmondásaira, megakadályozzák a fiatalok radikalizálódását, például, hogy az Iszlám Állam brit tinédzserek közül toborozhasson utánpótlást.
Cél a befolyásolás
A 77. brigád feladata lesz az is, hogy a modern információs társadalom közösségi tereit figyelve, észrevegyék és kiszűrjék a "biztonságot veszélyeztető egyéneket", információkat és tendenciákat. Érthető hát, hogy főként újságírókat és a közösségi média iránt fogékony egyéneket keresnek és várnak az új egység soraiba.
A hadsereg szóvivője szerint „a 77. brigád ezért jött létre, hogy egyesítsen számos már létező és még csak most kifejlődő képességet, amelyek létfontosságúak a modern konfliktuskezeléshez és hadviseléshez. Az egység felállítása - a szóvivő hivatalos magyarázata szerint - annak felismerését jelenti, hogy a modern csatatéren mások tetteit nem csak erőszakos eszközökkel lehet befolyásolni.
A "legerkölcsösebb" a példakép
A közösségi információs hadviselésben egyébként az izraeli hadsereg az úttörő, ők már a 2008-as gázai népirtás óta használják a hasbarához például a Facebookot, de az amerikai katonaság sem veti meg a pszichológiai és információtechnológiai eszközöket.
Az izraeli véderő mintegy harminc platformon aktív, a Twittertől a YouTube-ig és az Instagramig, hat különböző nyelven. A zsidó terrorállam hadseregének szóvivője szerint így olyan közönséget érhetnek el, akiket egyébként nem tudnának. A tavalyi, újabb gázai gyilkolászás idején a harctér mellett a Twitteren is zajlott az izraeli hadsereg és a palesztin Hamász szervezet katonai szárnya közötti párbaj – igaz, utóbbi legalább vér nélkül.
A brit egység létrehozása reagálás az afganisztáni eseményekre, az orosz felkelők ukrajnai tevékenységére és az Iszlám Állam nevű csoport szíriai és iraki brutális akcióira. A NATO mindeddig nem tudott igazán hatékony megoldást találni az Oroszország által támogatott ukrajnai milíciák (erről bizonyítékot nem közölt a Kasruth Rádió [sem] - a szerk.) és a szélsőséges Iszlám Állam toborzásai ellen sem. A brit hadvezetés reményei szerint az új különleges egység hozzájárulhat ahhoz, hogy hatékonyan birkózzanak meg az ilyen kihívásokkal is.
(Kásruth Rádió nyomán)
Kapcsolódó: