Politikai hulla, jól tartósítva
2007 decemberi cikkünk újra aktuális. Viktor-Viktor (Lúzer-Lúzer?) 2002 óta folyamatosan, szinte évente hazudja, hogy ha aláírunk neki vagy igent mondunk valamely kérdésére, akkor megbukik az MSZP-SZDSZ rezsim, előre hozott választások lesznek stb.. Igaz, az ő órája szerint talán még mindig nem járt le 2006-ban adott 72 órás ultimátuma sem. Mindez onnan jutott eszünkbe, hogy a cigánybűnözést tagadó, a Gárdát a szocionistákhoz hasonlóan megfenyegető, az SZDSZ helyett a Jobbik ellen kampányoló, a parlamentben az MSZP-SZDSZ-szel rendszeresen összeszavazó, lassan MSZMP-s párttitkár módra, folyamatosan, de átlátszóan hazudozó, a tévévitát Morvai Krisztinától betojva lefújó Izrael-barát Viktor ma (csütörtök) este azt állította: a vasárnapi EP-választás előrehozott választásokhoz vezethet. Tavaly ugyanezt állította a népszavazásról és 2002  óta szinte minden évben előhozakodott valami hasonlóval, amiből soha egy szó nem volt igaz. Az alaphír után a 2002-2007 közti viktori hazugságleltárt olvashatják.
2009. június 4, este
Az előrehozott választás a kormányzó pártok érdeke is, mert ahogy megy az idő, úgy nő velük szemben az ellenállás és a harag - mondta a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor szerint előrehozott választás is lehet a következménye, ha a Fidesz nagyarányú győzelmet arat a vasárnapi európai parlamenti választásokon.
Bravúros eredménynek tartaná, ha megszereznék a szavazatok felét, de nem tartja kizártnak az ennél több voksot sem, "ami komoly ajándék és komoly biztatás lenne" - mondta a Fidesz elnöke az RTL Híradónak adott interjújában csütörtökön.
A Fidesz elnöke szerint az európai parlamenti választás belpolitikai választás is lesz, mert az emberek kihasználják a lehetőséget, hogy elmondják véleményüket a belpolitikai helyzetről. A pártelnök szerint, ha úgy tetszik, egyfajta bizalmi szavazás is lesz a vasárnapi, ahol a magyar kormányról is szavazunk.
Az előrehozott választás szerinte a kormányzó pártok érdeke is, mert ahogy megy az idő, úgy nő velük szemben az ellenállás és a harag.
Orbán Viktor arról is beszélt: Magyarországon elég hektikus a részvétel a választásokon, de már az előrelépés lenne, ha a korábbi EP-választás 38 százaléka fölött lenne.)
- - - - - - - - - -
2007. december 8
Nincs új a nap alatt: a 2002 óta kudarcról kudarcra botladozó, a radikális jobboldal ellen a kormánypártokkal közösen politizáló "Vezénylő Tábornok" régi, bukott lemezét tette fel néhány sort kicserélve, a mai hírt lásd a legvégén. A mi memóriánk azonban nem a múlt hétig terjed, így alább emlékeztetünk a Likuddal és a cionistákkal nyílt szövetséget vállaló, a Magyar Gárda ellen Tom Lantossal egyetértésben fellépő Viktor hasonszőrű kijelentéseire és válogatott aljasságaira csupán az elmúlt öt évből. Legalul 2007 december 8-i nyilatkozata, amelyben szó szerint így fogalmaz: "Előre hozott választás lesz a népszavazás".

A 2002-es bukta után, a pártrendszert szavakban temetve közölte, hogy mostantól a polgári körökre épít. Láttuk, meddig és miként épített rájuk (kb. ingyenes kampányaktivistákként). A "betonellenzéki" Vitya hamar, már 2002 végén D-209-el közösen vitte végbe a kétharmados alkotmánymódosítást a csalásoktól kísért 2003-as uniós csatlakozási népszavazás érdekében. Kétharmadért sok mindent lehet kérni cserébe, Orbán szavakban kért három, részletkérdéssel felérő dolgot (pl. a mezőgazdaság feltőkésítését, az egyébként kis volumenű, főként multikat támogató Széchenyi-terv szét nem kúrását és tán a lakáshitel konstrukciók megtartását) majd miután a komcsik egyetlen feltételét sem teljesítették, ugyanúgy megszavazta az alkotmánymódosítást.

2004-ben az úgynevezett petícióról és a csalárd körülmények közt lebonyolított európai parlamenti választásról állította, hogy az majd jól betesz a kormánynak. Hát igen. D-209 helyett jött El Qró, a dolgok pedig tényleg nem maradtak a régiben: még rosszabbra fordult a nemzet sorsa.

Izraelt is megjárta 2005 nyarán, egyes források, például Németh Zsolt elszólása szerint a háborús bűnös Saronnal is találkozott, az viszont vitathatatlan tény, hogy nyilvánosan testvérpártjának nevezte a gusztustalan, népirtó zsidórasszista pártot. Hogy milyen ígéreteket tehetett gyarmattartóinknak, az gyakorlati politizálásából sejthető.

Kicsit előbb, 2005 májusában a Fidesz a kormánypártokkal közösen NEM szavazta meg a Körömi-Gaudi-féle törvényjavaslatot a délvidéki magyarok jogilag soha meg nem szűnt magyar állampolgárságának elismeréséről, elárulva ezzel a határon túl rekedt nemzetrészt - ne gondolják, hogy ez téma volt Bayer Zsoca vagy később Csintalan műsorában. Arról nem is szólva, hogy Orbán, az ő ügynök Martonyija és alkoholista-cionista Németh Zsoltija a Fidesz-kormány éveiben még a gondolatát is élesen elutasította az állampolgárság helyreállításának.

Az elhatalmasodó cigánybűnözés egyre több magyar áldozatával Orbán soha nem foglalkozott, a gyilkosságok, mészárlások, a lopás, rablás, az élősdi réteg magyar zsebekből történő eltartása és mindennek a kormányzati támogatása nem ragadtatta keményhangú nyilatkozatokra, ellenben a köztörvényes Ártatlan Józsika ügyében a Zsidesz kórusban rasszistázta a magyarságot Fletóval, a botoxossal, a judeonáci törpepárttal és Dávidcsillag Ibolyával egytemben. Mi több, Orbán hason csúszva rohant a zsidótemetőbe, hogy a sírkőmaffia balhéja ürügyén megintcsak az antimagyar pártokkal közösen elhatárolódjon és vonyítson. A magyar, keresztény temetők valódi és szinte mindennapos feldúlása egyetlen egy esetben sem indította hasonlóra.


Rideg valóság : 14 hónapos a 72 órás ultimátum

Ennyi is elég volna értelmes jobboldalinak, hogy soha többé ne szavazzon a szarházira, de egyrészt az átlagfideszes csőlátása alig különbözik a gyurcsányista prolikétól, másrészt a zsideszes cselédmédia  - (egyre gyakrabban: Ál)hír Tv, Bencsikrata, Strabag Nemzet, Heti Váladék - a vezérének kellemetlen tényeket elhallgatja vagy meghamisítja. Az orbánista önsorsrontó pedig, bár csökkenő számban, de ezekből "tájékozódik". A Kuruc.info ugyan időközben rést ütött a bal és jobboldali médiahazugságok falán, de egymagában ez még kevés.

Az MSZP-SZDSZ-Fidesz-MDF, a négyarcú egypárt mára oly szorosan összefonódott, hogy Csintalan a Hír Tv tulajdonosává avanzsált, míg Schmidt Mária Bajnai Gordonnal közös érdekeltségeket irányít strómanokon keresztül. Ha pedig megvizsgáljuk az élősdi parlamenti elit húsába vágó kérdéseket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a felszíni kakaskodást leszámítva közel százszázalékos egyetértésben vesznek fel benzinpénzt és szállásköltséget évente több százmilliós tételben, egyszerű bemondásra. Az átlagpolgárt hasonlóért kegyetlenül megbüntetik.

Ugyancsak közel egységesen, a nemzeti érdekkel ellentétesen szavaznak a legtöbb nemzetstratégiai kérdésben, uniós, NATO-s, jenki vagy cionista elvárás alapján. A magyar föld korlátlan eladhatósága, a gyarmati feltételekkel végbement EU-csatlakozás, a magyar haderő romjainak külföldi bevetése, a multik hazai vállalkozásokkal szembeni kedvezményei, a Peresz által bevallott gátlástalan izraeli térnyerés, a lassan mindent megfojtó, dél-amerikai mértékű adósságcsapda működtetése mind-mind a négy parlamenti párt országgyűlési jegyzőkönyvekben illetve nemzetközi  szerződésekben tettenérhető közös döntéseinek eredménye. Hogy csak egyet emeljünk ki egy pillantra, az uniós csatlakozási szerződés az Orbán és a D-209 (Medgyessy)-kormány műve, konkrétan a magyar föld gyarmatosíthatósága, a mezőgazdasági fejezet a lebukott besúgó Martonyi és Orbán idején került véglegesítésre. Külön cikket érdemelne a Fidesz vezérkarában és holdudvarában helyet foglaló volt MSZMP-káderek, III/I-es, II-es, III-as és IV-es ügynökök, ex-KISZ-titkárok, cionisták, pártállami újságírók, zsidó bevándorlásért tüntetők, Demszkyvel együttműködők, a nemzeti tüntetők ellen uszítók és azokat feljelentők, Demokratikus Chartások, kollaboráns írók nem csekély száma (Martonyi, Pintér, Boros, Pokorni, Rogán, Kósa, Tarlós, Navracsics, Csintalan, Schmidt, Kerényi, Bayer, Bencsik, Várhegyi, Csoóri, korábban Boross Péter stb.), illetve az a tény, hogy e tisztátalan alakok járnak élen a tisztességes, nemzeti érzelmű magyarok leügynöközésében.

2005 őszén, Orbán és Szájer előzetes ígérgetésével szemben ismét Fletóékkal voksolt közösen az Országgyűlésben az áruló "ellenzék" : jóváhagyták Románia csatlakozását, a székely-magyar erdélyi autonómia minimális garanciája nélkül. Pedig a döntés kétharmados volt, így a Zsidesz akár a kettős állampolgárságot kérhette volna cserébe a rezsimtől, ha már a románokkal nem (sem) mer bajuszt akasztani. A gerinctelen narancspártnak és vezérének ez természetesen eszébe sem jutott, nem is akarta, vélhetően utasítani sem kellett Brüsszelből vagy Tel-Avivból.

2006 tavaszán - mindvégig a radikális jobboldal ellen politizálva  - a szájkarate világbajnoka sima vereséget szenvedett a nem egy, hanem tudatosan két pártban nyomuló, egymást erősítő szocionistáktól: a jobboldali egypártrendszer másodszor is padlóra került. A Kuruc.info ezt hónapokkal előre prognosztizálta. Talpnyalói hiába hadováltak nem létező, fantasztikus vezéri képességeiről, a maffiózó Gyurcsány lealázta a  vereségről vereségre botladozó "Tábornokot". (Választási csalás persze volt 2002-ben - amint azt Viktor-Viktor alig öt évvel később beismerte, már akkor tudtak róla - és 2006-ban is, de a Fidesz nem piszkálta, piszkálhatta, mivel maga is tisztátalan eszközökkel küzdött, lásd: Rogán amatőr szerverfeltörési botránya, Bagó Zoltán kalocsai maffiózó és Fidesz-jelölt hangfelvételes bizonyíték szerint is súlyosan megfenyegette riválisát, a Fidesz a többi parlamenti párthoz hasonlóan a törvényileg engedélyezett összeg sokszorosát költötte a kampányra stb.). Ez persze nem zavarta abban, hogy ismét megerősítse: célja, hogy pártjától jobbra ne létezzen politikai erő, még később odáig züllött, hogy frakciójával és Navracsicsával egyetemben aláírta Csótány "antifasiszta" kiáltványát. És valóban, "eredményessége" ebben merül ki: a négyarcú egypárt válogatott eszközökkel - maffiamédia, csalásra épülő választási kampányok, közös közpénzlecsapolások - tart távol a parlamenttől minden magyar érdekű erőt.

Viktor 2006 őszén az önkormányzati választások előtt próbálta elhitetni, hogyha akkor a Fideszre ikszel a nép, az felér egy népszavazással, parlamenti harmadik fordulóval, s minden rendben lesz. Tapasztalhattuk az azóta eltelt másfél év során.
Közben, miután MSZP-s kamufenyegetésre bátran és férfiasan lemondta 2006. szeptember 23-i nagygyűlését, 72 órás ultimátumot adott az azt joggal kiröhögő Lopcsányak, majd azt ígérte, hogy a Kossuth téren maradnak, amíg... Láttuk, meddig maradtak. A lúzerkirály, - megintcsak az SZDSZ-szel és az MSZP-vel egyetemben - aljas módon nekiment a rezsim ellen az utcán küzdő, hősies magyar fiataloknak. Az ÁVH és a vérbírók által meghurcoltak óriási többségének nem a Fidesz, hanem független, nemzeti érzelmű jogvédők segítettek (NJA, CJB).

Majd kifelejtettük: a Fidesz az MSZP-SZDSZ-el közösen, kétharmados többséggel választotta az MTI élére a cionista Vincét és a már csak nevében Magyar Rádió élére (itt ráadásul csalással) a szintén fullkaftán Suchot. Nyilván a tisztességes ellenzéki politizálás jegyében. A két hírközlő szerv  - az adónkból - gyakorlatilag nem egyéb antimagyar kormánypropaganda-szócsőnél, manipulációs centrumnál, mindennapos a tények és hírek meghamisítása, elhallgatása. A Fidesz médiakurátorai mára egyébként nyíltan cimborálnak állítólagos ellenfeleikkel. Gyarmati László (az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének narancsos alelnöke) például, amellett, hogy Debreczeni József (szintén TTT-tag,  nyíltan gyurcsányista közhazug, MDF-delegált) puszipajtása, az izraeli Teva gyógyszergyár fizetett alkalmazottja is. És mellszélességgel támogatta a judeonáci, hírhamisító Vince másodszori megválasztását. Szadai Károly, Such György fideszes megválasztója, a "Magyar" Rádió kuratóriumi alelnöke pedig a büntetett előéletű volt III/III-as ügynök, Gellért Kis Gáborral (MSZP-s delegált, kuratóriumi elnök) közösen szavaz és vágja tönkre az intézményt, akárcsak a többi zsideszes naplopó.


"Régi, jó kapcsolat"
Az elmúlt időszakban, talán Cavinton-hiányból vagy skizofréniából kifolyólag  az ál-jobbfőfasz hol arról beszél, hogy tilos tettleg lázadni a kormány ellen és csakis alkotmányos módszerek jöhetnek szóba, hol nagyinterjúban ecseteli, hogy a népnek kell megdöntenie az illegitim hatalmat. Nem véletlen az sem, hogy az atlantista-cionista Fidesz egy mukkal nem tiltakozott a irakiak és afgánok százezreinek haláláért felelős Tom Lantos minősíthetetlen, hazug, rágalmazó és a magyar belügyekbe avatkozó kijelentései ellen (Orbán saját szavai szerint "régi, jó kapcsolatban" vannak), ahogyan nagyon gerinces Viktor és sleppje szó nélkül hagyta Simon Peresz zsidó államelnök Magyarország felvásárlását ecsetelő szavait. A Fidesz főmuftija és alvezérei sohasem hiányoznak az évente már számlálatlan alkalommal, természetesen a mi költségünkön megrendezett kamukausztsiránkozások rendezvényeiről, míg Trianon-emléknapról hallani sem akarnak, ahogy a szovjet szégyemlékmű eltávolításáról sem.

A balliberális oldalról jött, a 90-es évek első felében az SZDSZ-szel szövetkező "konzervatív" hulladékember most a változatosság kedvéért azt hirdeti, hogy a tandíj és a vizitdíj leszavazása felér egy előrehozott választással. Hazudik, hiszen a törvénytipró rezsimet még formáljogilag sem kötelezi semmi a távozásra és tolvajintézkedéseinek érdemi felülvizsgálatára. Ezt Csótányi El Qró Ferenc előre röhögve már be is jelentette. Másfelől egy valódi előrehozott választáson a vesztes, ha az konkrétan a kormányoldal, tényleg megbukik. Itt ennek az esélye sincs meg, ahhoz tényleg előrehozott választás kell, okos és szép Viktor.
 

Rideg zsinagógai valóság:csak a gárdáktól határolódik el
A sunyi Fidesz persze arra is vigyáz, nehogy lényeges, alapvető kérdéseket tegyenek fel a polgároknak, például, hogy támogatják-e az egészségügy magánosítását, a TB privatizálását. Nem, helyette szaros részletkérdésekre fog elmenni újabb pár milliárd. Mert ugye, El Qróék a számukra legrosszabb esetben visszavonják a 300 Ft-os extrasarcot - amit mellesleg 24 órán belül helyettesíthetnek bármilyen más technikai megoldással - és akkor mi van? Megmenekül-e egyetlen kórház, iskola, magyar munkahely, elvesznek-e egyetlen fillért is a szocionisták lopott vagyonából, csökkentik-e az adózásnak nevezett intézményes kifosztás mértékét, felülvizsgálnak -e e egyetlen csalárd privatizációt, bíróság elé állítanak-e egyetlen kormánytagot, lesz-e rendőri fellépés a cigánybűnözés ellen, visszakapja-e magyar állampolgárságát az attól megfosztott, elcsatolt részeken élő magyarság, befejezik-e a többszörösen kifizetett, a magyar költségvetés mintegy 70%-át felemésztő államadósság kifizetését (amelynek következtében sincs pénz oktatásra, kórházra, önkormányzatokra, egyszóval a normális életre).

A választ valamennyi értelmes olvasó is tudja: egy lótúrót. A népszavazás ennél fogva hókuszpókusz, csalás, egy írott és íratlan szabályokra köpő maffiarendszert nem lehet alkotmányos módszerekkel kicsinálni. Arra jó csak a cirkusz, hogy pár hónapra megint lecsendesítsék a kifosztott országot, s a végén megint a rezsim legyen az igazi győztes.


Vince és...

Such: Orbánválasztásai
Viszont a népszavazási bohózat lezárultával Orbán végre Dávid Ibolya sorsára juthat a hitelességét illetően. S akkor megnyílhat az esélye a parlamenten kívüli erőknek, az utca magyarjainak a nemzet sorsának alakításában.

Hacsak már december 17-én, a sztrájk eszközével élve el nem kergetjük ezt a csürhét. Ha viszont olyan ostoba vagy, jobboldali választó, hogy 17 év ámítás, 5 év hazug ígérgetés és az ezzel szemben álló rideg, szocionista valóság ellenére is az undorító, köpönyegforgató Viktortól várod a megváltást, ahelyett, hogy magad tennél, úgy megérdemled sorsodat. Megérdemled, hogy lassan a lakásodból is kiforgassanak és az árok szélén hagyjanak megdögleni az izraeli gyarmatosítók, hiszen neked már kórházad és iskolád sem lesz. Tudod, személyes áldozat és cselekvés nélkül nincs szabadság.

Rákay Fülöp - Kuruc.info


Magyar Nemzet Online:

Orbán: Előre hozott választás lesz a népszavazás
„Nem a disznók szokták maguk után kitakarítani az ólat”
2007. december 8. 13:05

Előre hozott választás lesz a népszavazás – jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz „Erős Magyarország” programjának bemutatóján. A Fidesz elnöke szerint minden bajunk gyökere, hogy a politika megerőszakolja a gazdaságot. Kifejtette: a jelenlegi hatalom nem gonosz vagy buta, hanem egy keleties, oroszos társadalmi berendezkedést szeretne. Orbán egy újabb „dakota közmondást” idézve hangsúlyozta: az ólat nem a disznók takarítják ki maguk után.

Fontos pillanat, lényegében előre hozott választás lesz a szociális népszavazás – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt „Erős Magyarország” című programjának szombati bemutatóján, az ELTE Gólyavár rendezvényközpontjában. Ekkor mondunk ugyanis ítéletet az egészségügy és az oktatás jövendőbeli szerkezetéről, és válaszolunk arra a kérdésre, hogy a jelenlegi úton akarunk-e továbbmenni, vagy egy másik irányt választunk – hangsúlyozta.

Orbán kifejtette: abszurd országban élünk. Idézte a klasszikus viccet arról, amikor Magyarország 1941-ben hadat üzent az Egyesült Államoknak:

– Milyen országban is élnek Önök? – kérdezte az amerikai külügyminisztérium munkatársa a magyar követség megbízottját.
– Magyar Királyságban – hangzott a válasz.
– És ki a királyuk? – kérdezték.
– Királyunk nincs, tengernagyunk van – válaszoltuk.
– És van Önöknek flottájuk?
– Az nincs.
– Hát akkor mijük van?
– Területi követeléseink.
– Az Egyesült Államokkal szemben?
– Nem, Romániával szemben.
– Akkor miért nem nekik üzennek hadat?
– Mert ők a szövetségeseink – hangzott a válasz.

A Fidesz elnöke a jelen abszurditásai közé sorolta, hogy a NATO- és Európai Unió-tag Magyarország kormánya tegnap közös kormányülést tartott az orosz kabinettel. Megjegyezte: Magyarországon másfél éve állandósult a rendkívüli állapot. Abban az értelemben, hogy amit a kormány akar, azt nem akarják a választópolgárok, és amit a választópolgárok akarnak, azt nem akarja a kormány.

Kitért arra, hogy a Fidesz népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint lassan átüti a plafont, ám óvott attól, hogy bárki komolyan vegye ezeket a számokat, mert azokból „az égegyadta világon” semmilyen következtetést nem lehet levonni.

Orbán szerint ma Magyarországon a legnagyobb gond az önbecsülés hiánya. Ez pedig abból adódik, hogy a többség számára legyőzhetetlenné és így elfogadottá vált a hazugság, a korrupció. A politikából hiányoznak az értelmes viták. Ezért egy üde színfolt a Navracsics Tibor frakcióvezető által tető alá hozott alapprogram, amely a következő 10-15 év politikájának kiindulópontja lehet – fejtette ki.

A politika megerőszakolja a gazdaságot

A programban nem véletlenül szerepel kiemelt helyen a jövő visszahódítása – hangsúlyozta Orbán. Jelenleg ugyanis a múlt reflexei, politikai gyakorlata és emberei uralkodnak. Visszafelé viszik az országot. Kijelentette: nem csak a politika hibája, hogy a hatalom ma mellőzheti az erkölcsi normákat. Ez az egész magyar értelmiségről szegénységi bizonyítványt állít ki – jegyezte meg.

Az ellenzéki poltikus szerint minden bajunk gyökere, hogy a politika rátelepszik a gazdaságra. A poltika pedig korruptá vált, megromlott – mondta. A megromlott politika pedig tönkretette a gazdaságot – jegyezte meg. A hatalom ma abban érdekelt, hogy a gazdaság duális szerkezete (a prosperáló multik és a kínlódó hazai kis- és középvállalkozások) fennmaradjon – fejtette ki Orbán Viktor. A jelenlegi helyzet másik jellemzője, hogy a politikai hazugságok és hibák árát a gazdasággal fizettetik meg. A hatalom a gazdaság minden erőfeszítését, erőforrását feléli a saját politikai túlélése érdekében. – A magyar politika lényegében megerőszakolja a gazdaságot – mondta a Fidesz elnöke.

A jelenség okairól szólva megjegyezte: nem ért egyet azzal, hogy a jelenlegi hatalom azért teszi mindezt, mert gonosz lenne vagy tönkre szeretné tenni az országot, esetleg buták vagy ügyetlenek lennének. Szerinte arról van szó, hogy „másfajta társadalmi berendezkedést akarnak, mint mi”. Keleties berendezkedést, úgy is mondhatnánk, oroszosat – jegyezte meg.

Ennek lényege, hogy a középosztály gyenge legyen, és egyre több ember éljen függőségben. Akiket aztán a választások vasárnapján könnyen lehet befolyásolni – fejtette ki Orbán. Ennek a politikának lényegi eleme a társadalom megosztása – tette hozzá. Az igazságosság ebben a rendszerben nem azt jelenti, amit mi értünk rajta. Hanem a tanár és szülő, orvos és beteg szembeállítását. A hatalom nem a szociális hálóban, hanem a függőségek hálójának megteremtésében érdekelt – jelentette ki Orbán.

Ennek a politikának azonban van egy gyenge pontja – mondta a Fidesz elnöke. Költséges és sokba kerül, és állandóan ciklikus fenntarthatósági válságba kerül. Magas munkanélküliséggel, a feketegazdaság elterjedésével jár együtt.

Az ólat nem a disznók fogják kitakarítani

Politikai változásra, új politikai programra van tehát szükség – hangsúlyozta Orbán. A mai régi, korrupt politika nem alkalmas az erős Magyarország megteremtésére. Egy újabb „dakota közmondást” idézve Orbán kijelentette: „Nem a disznók szokták maguk után kitakarítani az ólat!”

Gyenge országból erős országot csak a növekedés csinálhat – mondta. Ennek azonban van két előfeltétele: az első a demokrácia eszméje, a kölcsönös felelősségvállalás elve. A piaci mindenhatóság dogmájával le kell számolni. A versenyképesség és a szociális biztonság nem állítható egymással szembe – hangsúlyozta.

Orbán kiemelte: nemcsak gazdasági, hanem társadalmi tőkére is szükség van. Ennek jegyében a középosztálynak valamilyen megegyezésre kell jutnia a bérből és fizetésből élőkkel – érvelt ismét a történelmi szövetség szükségessége mellett Orbán Viktor.

Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy reagált a Fidesz programjának bemutatására, hogy az MSZP a maga részéről fontosnak tartja a programalkotást, de hozzátette, hogy ők ezt választások előtt szokták megtenni. A szocialista politikus szerint pusztán a dokumentum címéből, hogy „programadó” nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert Orbán Viktor a hozzászólásának kétharmad részében vagy a népszavazási kampánnyal foglalkozott, vagy pedig a Magyar Szocialista Párttal, és nagyon kevés időt szentelt a Fidesz „programjára”. A pártelnök beszédében leginkább olyan elemek voltak, amelyek már hallhatóak voltak az elmúlt időszakban: például, hogy járulékcsökkentés kell, adócsökkentés kell, és az állam adjon minél többet szociális juttatásokra és minden másra – fejtette ki az MSZP szóvivője, majd úgy folytatta: a kérdés az, hogy honnan? Ha erre megválaszol az a füzet, amelyet a Fidesz programnak hív, akkor ezen érdemes elgondolkodni. „Ha nem, akkor továbbra is azt kell mondjam: attól, hogy egy telefonkönyvre ráírják azt hogy program, attól még nem lesz az, attól továbbra is telefonkönyv marad” - mondta Nyakó István.