Ilyen például a kábítószer-fogyasztás liberalizálása. Akik ezt az ügyet képviselik, gyakran beszélnek “egészségügyi használatról”, relativizálni próbálnak az alkoholhoz való hasonlítással, vagy pozitív megállapításokat tevő tanulmányokra hivatkoznak. A tanulmányokat persze ők fizetik, ahogy annak idején a nagy dohánygyártó cégek tették, az egészségügyi használat engedélyezésére pedig legkevésbé sem a beteg emberek iránti aggodalomból törekszenek. Rést szeretnének találni a szabályozáson, hogy a következő lépésben majd arra hivatkozzanak: “Ha egészségügyi célból szabad, akkor hétköznapi használatra miért nem?”.

De ahelyett, hogy a fenti érvekben igazságot tennénk, a cél most csak a nyilvánvalót megállapítani: aki a kábítószer-használatot képviseli, egyúttal pozitív propagandát is folytat mellette. Érdekében áll a minél nagyobb társadalmi elfogadottság, a propaganda pedig ahhoz vezet, hogy minél több szerhasználó legyen. Más társadalmi ügyek (pl. fegyverhasználat Amerikában) képviselete hasonlóan működik, a politikai-gazdasági érdek és a közjó ellentmondásba kerül. A társadalmi érdek a minél kevesebb kábítószer vagy fegyver-használat lenne, a propaganda viszont ezeket népszerűsíti, ellentétesen hat.

Ugyanígy működik az abortusz politikai képviselete is, amiről ez az írás szól, a történet azonban Magyarországon régebbről indul.

A közgondolkodás itt a generációkba belenevelt szovjet felfogásra épül, amely, bár természetellenes, makacs módon nőtt bele gondolkodásunkba, ahogy a fa belenő a betonba. A világon elsőként a szovjet állam vezette be a kérésre történő, ingyenes abortuszt, ami akkor időkorlátozás nélkül, a szülés előtti pillanatig volt végrehajtható. Egy semmilyen emberéletet nem tisztelő diktatúra barbár törvénye tehát az alap. Ma is sokaktól hallhatjuk az előző rendszerből öröklött felfogást: amíg ki nem bújt valaki az anyja hasából, addig nem ember.

A rendszerváltás után nyugatról beáramló liberális ideológia csak ráerősített a kommunista örökségére. Az abortusz-propaganda filmekből, nyomtatott vagy internetes lapokból, “civil” szervezetek nyilatkozataiból köszön vissza évek óta. A nyugatot vezető Amerikában üzleti érdek a terhesség-megszakítás, a rosszhírű Planned Parenthood klinika évi sokmilliárdos bevételéből ezt népszerűsítő reklámokat fizet, és politikusokat vesz meg.

Magyarországon ezért liberális abortusztörvények vannak érvényben, életpárti vélemény a közelében elvétve jelenik meg, az egyház természetfelettire épülő nézete pedig a többségnek hiteltelen. Itt lenne hát az ideje, hogy az uralkodó régi-új, kommunista-liberális nézetet megkérdőjelezzük.

A legfontosabb, amit meg kell érteni, hogy egyetlen nő sem úgy megy el egy ilyen beavatkozásra, hogy azt mondja magában: megyek, megölöm a saját gyermekemet, kioltom egyszeri és törékeny életét. Nők generációiba lett belenevelve az ideológia, ami szerint a magzat nem ember. Ez teszi elfogadhatóvá számukra, annak ellenére, hogy a tudomány egyértelműen megállapította: az emberi élet a fogantatással kezdődik. A propaganda miatt sokszor későn jön a felismerés, hogy a magzati élet emberi élet, ezért nagyon sok nőnek egész életében ennek a tragédiának a terhével kell élnie. A meg nem született gyermekek után valójában ők a legnagyobb áldozatok, akikkel a gyakran hangoztatott szolidaritás ellenére már nem törődik senki.

A hétköznapi ember annyit tud tenni, hogy megpróbálja a propaganda módszereit felfedni és megkérdőjelezni. Az abortusz-propaganda ugyanis két dologra épül:

Az első a magzati élet dehumanizálása: annak bizonygatása, hogy a magzat nem ember - így akarják a beavatkozást személytelenné, és ezáltal társadalmilag elfogadhatóbbá tenni

Gyakran hallani határozott véleménnyel rendelkező, ámde félművelt emberektől, hogy az emberi élet az első lélegzetvételtől, az első szívdobbanástól, az agyi funkcióktól vagy a fájdalomérzet kialakulásától kezdődik.

Ezek az elképzelések nem csak azért hibásak, mert egymásnak is ellentmondanak és, mindegyik egyszerre nem lehet igaz. És nem csak azért hibásak, mert a tudomány egyértelműen megállapította, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik és minden ami ezen túlmegy, csak spekuláció. Hanem azért is, mert, ha valaki jogot formál arra, hogy ő döntse el, kit tekintünk embernek, az sosem vezet jóra, mindig neki kedvező módon fogja a feltételeket meghatározni.

Szintén dehumanizálás, amikor a magzatot sejtcsomónak nevezik (holott mindegyikünk sejtcsomó biológiailag), vagy amikor “részleges emberről” beszélnek. Részleges ember annyira létezik, mint a kör alakú négyszög, vagy mint a mitológiai kentaur (a félig ember, félig ló), nehéz hinni benne.

Játsszunk el a gondolattal, hogy egy kómában lévő személy kórházi szobájában ülünk, aki magában önálló életre nem képes. Fájdalmat nem érez, az agyi funkciói nem működnek, de benne van a lehetőség, hogy valamikor magához tér. Több feltételnek is megfelel, ami szerint az abortuszpártiak nem tekintik embernek. Tegyük fel, hogy kikapcsolhatjuk a lélegeztetőgépet következmények nélkül. Melyikünk az, aki a kikapcsolás mellett döntene?

A másik módszer a kivételekkel érvelés.

Kivételek természetesen vannak, ilyen például, ha a várandós nő élete veszélyben van. Ekkor még a szigorú katolikus szabályozás is a nők életét részesíti előnyben. A másik kivétel a nemi erőszak, az esetek kevesebb mint ezredrésze. A kivételekkel érvelés oka, hogy az illető ebből szeretné az általános szabályt levezetni (vagy szégyelli a véleményét, és csak a kivételek esetében meri felvállalni). Ez logikailag ugyanúgy hibás, mintha azt mondanánk: ha veszélyhelyzetben meg lehet húzni a vonaton a vészféket, akkor lehessen normál esetben is.

Ha megkérdezzük az életellenes nézet képviselőjét, hogy az esetek 99,9%-ban (amikor nem kivételről beszélünk) a beavatkozás szerinte is helytelen-e, nem fog egyetérteni. Minden esetben támogatja, a kivételekkel érvelés csak eszköz, amiből általános szabályt szeretne levezetni.

A fentiek mellett előfordul még az anyagi helyzettel való érvelés: az emberi élet védelmét azonban anyagi érdekhez kötni elvi alapon sem lehet. Ahogy az ismert példa szól: ha az ember idős szülei nem tudják magukat eltartani, attól még nem fogja őket elvetetni.

Utolsó gondolatként annyi, hogy a kérdésben bárki lehet bizonytalan, de nem árt felismerni, hogy a két lehetséges döntés súlya és következményei nem azonosak, az egyik anyagi nehézséggel járhat, a másik esetén viszont mindig azzal kell élnie, hogy elvett egy életet.

A fentiek miatt azt gondolom, az abortusz támogatása morálisan vállalhatatlan, ma azonban egyedül a nők lelkiismerete áll a benne fejlődő gyermek és az annak életét kioltó orvosi eszközök között. Törvényi változás csak a közgondolkodás jövőbeni megváltozása esetén képzelhető el.

Minden nő, aki az abortusz lehetőségén gondolkodik, kettős harcot vív: az egyiket a gyermek megszületésének következményeitől való félelemmel, a másikat a lelkiismeretével. A propaganda azt szeretné, hogy a lelkiismeret alulmaradjon. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy az életellenes ideológiákkal szembenállva olyan környezetet teremtsünk, ahol a várandós nőnek nem kell a következményektől félnie és bátran hallgathat a lelkiismeretére.