A közleményt aláírta György Péter, Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, valamint a négy egyetem tanszékének vezetője, Müllner András, Szajbély Mihály, Szijártó Zsolt és Szirák Péter.

Müllner András, az ELTE tanszékvezetője pénteken az eduline-hu-n elmondta, eddig sem jelentkeztek intézményüktől a "rasszista megnyilvánulásokat támogató sajtóorgánumokhoz". "De a továbbiakban semmiképpen sem számíthatnak tőlünk gyakornokokra. Nem fogjuk engedélyezni a hallgatóinknak, hogy a Magyar Hírlaphoz vagy a Kuruc.info-hoz menjenek kötelező szakmai gyakorlatra" – tette hozzá Müllner az Index híre szerint.

Kevesen tudják, hogy miért szaporodtak el gombamódra a rendszer- (módszer-, vagyon-, világnézet-, gatya- stb.) váltás után az egyetemi – és nem csak bölcsész – karokon a kommunikáció- és médiatudományt oktató tanszékek, hiszen a kommunikáció története nem 1989-ben kezdődött, de a médiatudományok felbukkanását is a XX. század '20-as, '30-as éveire tehetjük.

A zsidó befolyás alatt álló, "haladó" baloldali marxista-materialista bölcsészet-, társadalom- és művészettudományoknak a bennünket körülvevő világ megismerésére irányuló emberfeletti – vagyis emberéleteket is követelő – erőfeszítése a retrográd kapitalista-idealista aknamunkának köszönhetően kudarcot vallott. Sokan voltak, de nem volt elég eszük. A tudományos szocializmus, dialektikus materializmus, szocialista realizmus, marxista esztétika stb. „napszámosainak” tudományos elszámoltatása és megtizedelése (à la Lukács) ugyanúgy elmaradt, mint a „nagytakarítás” vagy napjainkban az „elszámoltatás”. Társadalmi létük minőségileg bővített újratermelésében érdekelt hőseink felismerték, hogy mivel már nem tudnak a régi módon nyomulni, ezért nem akarnak a régi módon élni. Az impotens Antall-kormány hathatós támogatásával átcsavarozták a tanszéki táblácskákat: Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék. A világnézet (baloldali, liberális) persze maradt a régi, de a Szervezeti és Működési Szabályzat (demokratikus centralizmus = úgyis az lesz, amit mi mondunk) sem változott. A suska viszont több lett, mert már a multiknak is be lehetett dolgozni.

A világnézet azért maradt a régi, mert így megint nem kellett „kimenni a hidegre”, nem kellett versenyezni. Régi konzervatív megfigyelés (köszönet érte Nyíri Kristóf filozófusnak), hogy a bölcsészértelmiség egy bizonyos egzisztenciális lustaság következtében hajlamos arra, hogy baloldali legyen. Az állam ugyanis gondoskodik róluk, állást teremt – nem kell nagy erőfeszítéseket tenni. Azért szeretnének mindig baloldali államot, hogy biztos legyen az egzisztenciájuk. Foggal, körömmel és kettős mércével harcolnak a kulcspozíciókért, kisajátítják a tudományos és művészeti kánont, megalázzák és kirekesztik a másként gondolkodókat. Fülledt, belterjes kis tudományos köreikben egymást „bírálják”, egymásnak osztanak tudományos minősítéseket. Egymásért haragszanak, nem egymás ellen.

A főszervező kirekesztőt, György Pétert régről ismerjük.

A lukácsista vérvonal (Lukács György – Heller Ágnes, Vajda Mihály, Almási Miklós – Kiss János, Radnóti Sándor) vénülő komisszárja elévülő érdemeket szerzett a Mucsa SC (Magyaro.) – SZDSZ barátságtalan mérkőzésen. Tanítványai számosak: a millás Bodó Balázs volt az a kis hücpe, aki Trianon és a brit gyarmatbirodalom felbomlása között merészelt párhuzamot vonni. Ahogy György mestere, Almási Miklós akadémikus esztéta sem számolt el a marxista filozófia labirintusában tett céltalan „sétáiról”, úgy a United Colours of Benetton „kapitalista realista” multikulti életérzését és programját dicsőítő György Péter is csak mellébeszélt a kultusz bukása, mondjuk a 2005-ös franciaországi „zavargások” után.

Senki sem lepődött meg hát, amikor a gyarmatosító Benetton családnak a hétezer hektáros magyarországi, bekerített (nehogy gyüjjenek a „színesek”!) „farmján” folytatott, az állami és önkormányzati közutakat lezáró, a termőtalajt több kilométeres körzetben kiszárító „nyárfatermesztése” ellen tiltakozó jobbikos tüntetésen György Péter nem tűnt fel.

A [nagy levegő!] Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Média és Kommunikáció Tanszék [kilélegez!] vezetését György Péter egy másik kirekesztőnek, Müllner Andrásnak adta át, mely döntésben fontos szerepet játszhatott, hogy Müllner fő kutatási területe a "magyar" neoavantgárd zsidó atyjának, Erdély Miklósnak a munkássága. Müllner doktori disszertációjának egyik opponense a nemzeti oldalon is jól csengő nevű, magyarnarancsos foreveryoung, Kálmán C. György.

A Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője, Szajbély Mihály tanár úr a munkaadója a TANÁR ÚRNAK.

Igen, az MDF-es Havas Henriknek. Azt beszélik, hogy az ideggyenge pozőr egy igen gyenge pillanatában Szajbélynak adta át a tanszék de jure vezetését, amivel egyébként a legenda szerint még Antall József bízta meg a halálos ágya mellett. Havas szerint a tanszék de facto most is az övé. (Kisoroszi is.)

Szajbély kutatási területe a klasszikus magyar irodalom, a 20. század elejének magyar irodalma, például Csáth Géza, akinek jelentéktelenségénél csak a paranoiája volt nagyobb. Kosztolányihoz fűződő rokonsága és „nyugatos” elkötelezettsége mellett azért része a balliberális irodalmi kánonnak, mert „a morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott”. Vagyis progresszív volt. Herczeg Ferencék meg tetszettek volna szipuzni…

Szijártó Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vezetője ismerősnek tűnt. Jesszum pepi! Csak nem?

Hát nem.

Munkásságát nem ismertem, és a publikációs listája áttekintése után abban állapodtam meg magammal, hogy nem is akarom megismerni. Megtudtam még, hogy a gyurcsányista Niedermüller Péter éhezőművésszel jóban vannak, és hogy György Péterhez hasonlóan ő sem riad vissza nem-nonprofit kutatásokat végezni nem-nonprofit cégeknek. („Kutatás a Postabank helyéről a nyilvánosságban, illetőleg a közvélekedésről a Postabankkal kapcsolatban”) Még jó, hogy kimentek a tankok!

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet vezetője Szirák Péter. Az Imre Kertész-i „TITOK”-hoz (és a karrierhez) az elsők között talált kulcsot. Publikációs listája: Konrád, Nádas, Kertész, Esterházy, Esterházy, Esterházy…

Fényképet is kerestem róla, s nagy derültségemre a véresztéta, Hannibal Lecter György Péter jobbján tűnt fel „egy nosztalgikus hangulatú konferencián, amely a Kádár-korba repítette vissza az érdeklődőket”.

Zártuk az áramkört. (SOROS kapcsolás.)

Ez az öt kényeskedő álhumanista, ez az öt kommunikáció- és médiaelméleti authority hol a francban volt, amikor például a 168 óra Mester Ákos vezette „kollektívája” a lap 2002. november utolsó heti számának címlapján az éppen áldást osztó id. Hegedűs Lóránt református püspök és az előtte térdelő nő félreérthetetlenül obszcén konnotációjú jelenetével örvendeztette meg „szabadelvű” olvasóit? (Minden idők legbutább újságírója, az Élet és Irodalom Minarik Edéje a lap december 7-i számában Megyesi Gusztáv néven "A nagy szopás" címmel írt vezércikket.)

Az „egyenlő emberi méltóságot semmibe vevő, szélsőséges hangvételű sajtóorgánumtól” akkor senkit nem tanácsoltak el György Péterék. Az még belefért a balliberális éthoszba.

Verőcei Tibor - Kuruc.info