Zavargások törtek ki Lisszabon külvárosában, miután a rendőrök vasárnap éjjel lelőttek egy színesbőrű férfit, aki szembeszállt a hatóságokkal - közölte a rendőrség szerdán.
Hétfőn és kedden este is kövekkel dobálták a rendőröket az erőszakos tüntetők, és megrongáltak két rendőrségi járművet. Két buszt és további kilenc járművet felgyújtottak a rendbontók. Az incidensek Lisszabonban és hét főváros környéki településen történtek. Három embert őrizetbe vettek - derült ki a portugál rendőrség közleményéből.
Helyi sajtójelentések szerint a zavargásokban "hátrányos helyzetű" városnegyedekben élő, "bevándorló hátterű" fiatalok vettek részt. A feszültséget egy, a Zöld-foki Köztársaságból származó, 43 éves férfi halála robbantotta ki. A férfit a hatóságok lőtték agyon vasárnap éjjel, miután szökni próbált, és egy szúrófegyverrel rá akart támadni a rendőrökre. Az ügyben a rendőrség fegyelmi vizsgálatot indított. (!)
Az SOS Rasszizmus nevű szervezet aggodalmát fejezte ki az eset miatt, amelyet a "rendőri brutalitás" más példáival hozott összefüggésbe. A szervezet aggodalmát és kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy "mi lehetett a rendőri fellépés valódi indítéka".
(MTI nyomán)