Provokált, reményt ébresztett, majd csalódást okozott a normálisnak megmaradt emberek között, hogy végül újra reményt adjon nekik. Jörg Haider egyike volt az 1945 utáni legkarizmatikusabb politikusoknak német nyelvterületen. Talpraesettsége és intelligenciája még ellenségeit is rabul ejtette.

Felejthetetlen marad a 2000-ben megejtett n-tv-s beszélgetése Erich Böhme műsorvezetővel, azután, hogy az akkoriban még az ő vezetése alatt álló Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ óriási győzelmet aratott az osztrák választásokon, a második legerősebb párttá válva. Böhme nagy csinnadrattával kürtölte világgá, hogy meg fogja fosztani Haidert “varázserejétől”. Ehhez képest a nagyszájú Böhme, akit Haider intellektuálisan gyakorlatilag a földbe döngölt a beszélgetés során, a műsor végén úgy állt ott, mint egy rakás szerencsétlenség. Böhme ennek a leégésnek a hatására távozott idő előtt az n-tv-től.
 

Jörg Haider kiváló családból származott. Édesapja, Robert Haider, már 1929-ben belépett a Hitlerjugendba és egy évvel később az SA soraiba. 1938-ban a linzi Német Munkafront (DAF) körzeti ifjúsági vezetője lett. Harcolt az orosz és a franciaországi frontokon. Haider édesanyja, Dorothea, ifjúsági csoportvezető volt.

Az, hogy a fiatal Jörg Haider származása dacára később a liberális rendszerpárti FPÖ-t a nemzeti ösvényre tudta állítani, a történelemben egyedülálló teljesítményt tükröz. De még ennél is többet ért el annak a képességének köszönhetően, ahogyan az embereket lelkesíteni tudta, valamint természetes sármjával elérte, hogy nemzeti politizálással, Európában egyedülálló módon, szálkaként hasson és létezzen a győztes nagyhatalmak rendszerében. Egy olyan embernek, akinek sikerült egy rendszerpártot magán a rendszeren belül egy félig-meddig NS-párttá változtatnia és elnyernie a nép kegyeit, a rendszer fenntartói szemében főellenségnek kellett lennie.
 

Ki más merte volna a Bécsi Izraeli Művelődési Közösség elnökét, Ariel Muzicantot pellengérre állítani egy választási beszédében, nyilvánosan mocskos-korruptnak nevezve őt annak pénzügyi botrányai miatt?

2001. február 28-án Haider ugyanis az Ariel-mosóporreklámra utalva gúnyosan azt mondta: “Fel nem tudom fogni, hogy egy olyan valakihez, akit Arielnek hívnak, hogyan tapadhat ennyi mocsok.”

Az osztrák alkotmánybíróság zsidó elnökét, Ludwig Adamovichot pedig 2002. február 13-án hallgatósága nevetése által kísérve a következő szavakkal leplezte le: “Ha valakit egyáltalán Adamovichnak hívnak, először meg kellene kérdezni, hogy van-e egyáltalán tisztességes jogosultsága az itt tartózkodáshoz.”

Franz Fischler osztrák EU-biztost Haider 2004. június 8-án annak a gén-lobbi előtti térdreborulása miatt a következőképpen bélyegezte meg: “Hazaáruló. Normális körülmények között egy ilyen embert meg kellene fosztani az állampolgárságától.”

Jörg Haider kijelentéseivel újra és újra alapjaiban rengette meg a győztes hatalmakhoz simuló hazug politikát. A karintiai tartományi parlamentben nyíltan dicsérte Hitler foglalkoztatás-politikáját. Egy a munkanélküliségről folytatott vita során 1991. június 13-án a következőket mondta: “Na, ilyen a Harmadik Birodalomban nem volt, mert a Harmadik Birodalomban olyan rendes foglalkoztatás-politikát folytattak, amit még a maguk Bécsben ülő kormánya sem tud összehozni. Egyszer ezt is ki kell mondani.”

1995-ben egy alkalommal a koncentrációs táborokat büntetőtáboroknak nevezte.

Ki más mert volna parlamenti képviselőként nyíltan hitet tenni a Waffen-SS mellett? Jörg Haidernek megvolt a bátorsága ehhez: “(...) Az, hogy ezekben a mozgalmas időkben, amikor még vannak tisztességes emberek, akiknek karakterük van és akik a legnagyobb ellenszélben is kiállnak meggyőződésük mellett és a meggyőződésükhöz a mai napig hűek maradtak. És ez az az alap, kedves barátaim, ami nekünk fiataloknak is tovább lesz adva. Egy nép pedig, amely elődeit nem tiszteli, úgyis bukásra van ítélve. Miután mi azonban jövőt akarunk, meg fogjuk minden egyes embernek, a politikailag korrekteknek tanítani, hogy minket nem lehet eltenni láb alól, és hogy a tisztesség ebben a világban még egészen biztosan értékes dolog, még akkor is, ha pillanatnyilag még nem vagyunk többségben, de mi velük szemben szellemileg fölényben vagyunk. [...] Bezzeg adunk pénzt terroristáknak, erőszakos újságoknak, munkaiszonyban szenvedő naplopóknak, de a tisztességes embereknek már nem jut.” Így beszélt 1995-ben a Waffen-SS veteránjai előtt.
 

Jörg Haider 1999-ben érte el legnagyobb politikai sikereit: az FPÖ listavezetőjeként először 42% feletti eredménnyel megnyerte a karintiai választásokat. Azután az FPÖ a parlamenti választásokon a szavazatoknak csaknem 27%-át szerezte meg. Haider pártja ezzel az SPÖ után a második legerősebb párt volt akkoriban.

Ekkor kezdődtek a komolyabb problémák is. Haider belement egy koalícióba Wolfgang Schüsselnek (ÖVP), a rendszer emberének a pártjával. Ennek során számos korábbi követelésétől elállt, amivel nagy szakítópróbának tette ki pártját, a saját választói körében bekövetkezett népszerűségvesztésről nem is beszélve. Ráadásul a messzi Karintiából nem tudta rajta tartani kezét pártja döntésein.

Ekkoriban már halálos fenyegetések is közrejátszhattak. Ebben a helyzetben talán azzal próbálta nyugtatni magát, hogy alkalmazkodással majd belülről tudja kikezdeni a rendszert.

Fájdalmasan csalódott sok híve, amikor novemberben bocsánatot kért a zsidóktól “félreérthető megnyilvánulásai” miatt, és ezért lemondott egy esetleges posztról az ÖVP-FPÖ kormányban.

2005-ben az FPÖ többsége nem tudta tovább felvállalni Haider azon új “taktikáját”, hogy feladják a nép és a szülőföld ideálját, és bekövetkezett a pártszakadás. A régi FPÖ-t Heinz-Christian Strache vezette tovább, Jörg Haider pedig megalapította a BZÖ-t, a Szövetség Ausztria Jövőjéért pártot. A választók oldalán érdekes módon jól csapódott le a párt kettészakadása, ami az FPÖ gyors, újbóli megerősödésében mutatkozott meg.

Haider bizonyos döntései érthetetlennek, sőt, egyenesen felelőtlennek tűntek már a maguk idejében is.

Ewald Stadler, aki egykor barátja volt a pártban, egy interjú során elmondta, hogy Haider nem állt ellen a szabadkőműveseknek és kapcsolatba került velük. Egy szabadkőművest például az ORF egyik vezető pozíciójába segített. Azt gondolta, hogy majd ő belülről tud robbantani az ellenség között. Hasonlóan furcsa volt például azon ominózus fellépése, amikoris népviseletben, egy tradicionális osztrák kiskabátban besétált egy buzidiszkóba. Haider a felmerülő veszélyeket tehát nem vette komolyan.

Haider szíve mélyén mégsem adhatta fel korábbi, a National Journal szerint nemzetiszocialista érzelmű önmagát. Erről tanúskodik a Simon Wiesenthal halálakor szinte demonstratívan mutatott undora, pedig akkor még az új FPÖ-vezér, Strache is kipréselt magából néhány részvétteljes szót.

Emlékezetes 2002-es látogatása Szaddám Huszeinnél Bagdadban, amikor egyetlen más nyugati politikus sem mert volna ellentmondani egy ilyen demonstartív látogatással az USA és Izrael hazugságainak.

Az ideológiailag mégis egyre semlegesebb politizálása 2007-ben érte el tetőpontját, amikor Törökország EU-s tagsága mellett állt ki. Ekkor végképp megrendült választóinak belé vetett bizalma. A krízishelyzetben megértette, hogy vissza kell térnie a régi értékekhez, ha nem akar nyomtalanul eltűnni a politika süllyesztőjében. A próbálkozást siker koronázta, hiszen a nemrégiben megtartott választásokon a BZÖ, megduplázva támogatottságát, 11%-ot szerzett.

Emlékezetes egyik utolsó kijelentése a TV-ben, nem sokkal a választások előtt, amelynek során az embereket megnyomorító bankrendszert “bank-maffiának” nevezte, és könnyen értelmezhetően utalt a népeket megsemmisítő gépezet mögött megbúvó háttéremberekre.

Ma pedig Jörg Haider halott. Állítólag teljesen normális autóbaleset volt. Lehet, talán egy kicsit rá is segítettek a halálára. Ugyan ki állítaná, hogy manapság ez merész feltevés lenne?

Kérdéses, hogy Haider nélkül mire fogja vinni a BZÖ. A választók talán visszatérnek az FPÖ-höz, úgy, mint régen volt.