Hatalmas botrány lett Spanyolországban az Espanyol téli igazolásának, a Napolitól szerződtetett – legutóbb kölcsönben a Torinónál futballozó – Cyril Ngonge bemutatásából. A hivatalos fotókon ugyanis a meze ujja alól kikandikált egy tetoválás, aminek a főszereplőjét a közösségi médiában többen Adolf Hitlernek nézték. Emiatt pedig neki is estek a kongói felmenőkkel rendelkező szélsőnek. Még úgy is, hogy a gondolatban, hogy a labdarúgónak Hitlert ábrázoló tetoválása legyen, nem sok logika volt.
A kibontakozó botrányra rátett még egy lapáttal az X közösségi oldalon működő Grok mesterséges intelligencia – amely Elon Musk platformjához kötődik. Az AI úgy fogalmazott egy bejegyzésben, hogy a tetoválás Hitlert „idézi”.
A játékos és a barcelonai klub kénytelen volt nyilvánosan megvédeni magát: a tetoválás valójában Martin Luther King Jr. 1963-as, washingtoni beszédének ikonikus pillanatát idézi. A Lincoln-emlékmű lépcsőjén elmondott „I have a dream” beszéd a 20. század egyik legismertebb politikai felszólalása az egyenjogúságért.
A grafika alatt egy újságoldalt idéző motívum is látható, rajta Martin Luther King nevével, ami egyértelművé teszi, kit ábrázol a tetoválás, ám a felháborodott kommentelőket, ahogyan az AI-t, ez sem akadályozta abban, hogy sületlenségükkel „telekiabálják” a közösségi felületeket.
Preparat per a defensar aquests colors. pic.twitter.com/ZjscJODjGP— RCD Espanyol de Barcelona (@RCDEspanyol) January 31, 2026
(Index nyomán)







