A III. zsidótörvény tárgyalása az Országgyűlés képviselőházában (44. rész)
„Mi a zsidóság romboló szellemiségét nagyon közelről láttuk, amikor a háború alatt a nagy zűrzavarban a felnőtt világ valahogy megfeledkezett a mi világnézeti nevelésünkről. Az a katolikus gimnázium, amelybe én jártam és amelynek VII. osztályában 1917/1918-ban mintegy 17 tanuló volt, kilenc keresztény és nyolc zsidó, a legtökéletesebb képét mutatta annak, hogy milyen a zsidóság orcája a fiatalság szempontjából…”
Elnök: Szólásra következik?
Spák Iván jegyző: Szabó Gyula!
Elnök: Szabó Gyula képviselő urat illeti a szó.
 |
Szabó Gyula: T. Ház! Rendkívül nehéz helyzete van a javaslattal kapcsolatban mindazoknak, akik ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amelyről a világháború alatt nevelési szempontból kissé elfeledkeztek. Akik 18 éves fejjel kerültek a háborúba, vagy akik a háború utolsó esztendeit fiatalon, kamasz fejjel élték végig, de már elég tiszta értelemmel ahhoz, hogy magukra hagyatva, a világháború vérzivatara között láthatták, mit is jelent a zsidókérdés Magyarországon. Nem kívánok a javaslathoz tudományos, fajbiológiai szempontból vagy jogi elokvenciával hozzászólni, ahogy azt Rassay igen t. képviselőtársam tette nagy biztonsággal addig, amíg a múltbeli liberális jogalkotásunk terén mozgott; én pusztán csak élettapasztalatokat szeretnék megemlíteni, még pedig két gyújtópont köré csoportosítva azokat. Az egyik a mi nemzedékünk szempontja, a másik pedig a népiség szempontja.
Mélyen t. Ház! Nem láttam még parasztembert, aki zsidó lányt vett volna el feleségül. (Antal István államtitkár: Én láttam!) Ez aberráció, egészen kivételes eset. Én nem láttam, pedig elég sokat jártam falun, ahonnan mint második nemzedék származom. Éppen ezért, úgy érzem, engem is az ebből fakadó ösztönös megérzések, a földhöz való kötöttség, a népi származás vezetett azokban az időkben, amikor pedig a közízléshez tartozott úgy viselkedni, ahogy a zsidók. Ezt a szempontot tartom szem előtt, a legigazibb nemzeti szempontot, annak a 8 millió földtúró és ipari dolgozónak szempontját, amelyet a maga ösztönös megítélése, életfelfogása, a nemzetről, a közről való felfogása óvott meg attól, hogy egy idegen fajú ágba benősüljön, akkor is, ha az esetleg anyagilag előnyösnek látszott. A tétel fordítottját nem állíthatom fel, mert nem kétséges, hogy ami a nők férjhez menését illeti, a zsidó nőknek különösen az elmúlt esztendőkben társadalmi emelkedést jelentett az, ha bármilyen rendű és rangú keresztény férfi is kérte meg őket.
Ebből a népi szempontból nézem a kérdést. Úgy látom, a javaslat ebből a szempontból is örvendetes. Dicséret illeti kormányunkat azért, hogy a javaslatot akkor hozta a Ház elé, amikor – ahogy azt a kormányelnök úr mondotta – mások fegyverrel kénytelenek most a maguk igazát és a maguk életét védeni, azt biztosítani, akkor mi idebent a Házban is dolgozunk, le tudjuk tárgyalni ezeket a roppant nehéz és fontos magyar életkérdéseket. Éppen ezért tartom örvendetesnek azt, hogy mind az összeférhetetlenség, mind a fajvédelmi kérdést is, mint a gyökeres rendezés első lépését, a Ház elé hozta a kormány.
Felszólalásom célja az, hogy hangot adjak az úgynevezett háborút viselt fiatal és háború utáni nemzedék ama felfogásának, hogy nem értünk egyet az 50%-os megoldással még akkor sem, ha 50%-os zsidó származás mellett valaki a keresztség jegyében lett keresztény. Nem értünk vele egyet azért, mert az élet más tapasztalatokat mutat. Az egyetlen elfogadható megoldás az, hogy legfeljebb csak a 25%-os zsidó származásúak részére engedjük meg, illetve tegyük kötelezővé a tiszta keresztény házasságot.
Ez a javaslat a tökéletes felszívódás, a tökéletes asszimiláció lehetőségét jelenti. Én nem a zsidókat kívánom védeni. Én azokat védem, akiket eddig ízlésük távol tartott attól, hogy »konjunktúra«- vagy pedig úgynevezett »szexuális«-házasságot kössenek. Azokat kell támogatnunk, akik józan, magyar és keresztény-házasságot kötöttek a múltban.
Mélyen t. Ház! Mi a zsidóság romboló szellemiségét nagyon közelről láttuk, amikor a háború alatt a nagy zűrzavarban a felnőtt világ valahogy megfeledkezett a mi világnézeti nevelésünkről. Az a katolikus gimnázium, amelybe én jártam és amelynek VII. osztályában 1917/1918-ban mintegy 17 tanuló volt, kilenc keresztény és nyolc zsidó, a legtökéletesebb képét mutatta annak, hogy milyen a zsidóság orcája a fiatalság szempontjából, a szülők szempontjából, a felnőttek szempontjából, az akkori társadalom szempontjából. Milyen kevesen voltak, talán nem is voltak, akik bennünket a magunk magyarságára figyelmeztettek, a vezetőink között annál többen voltak, akik az európaiasságot hangsúlyozták. A zsidók pedig ennél is többért, nemzetköziségért lelkesedtek.
A magára hagyott generáció lelkiismerete szólal meg bennem, amikor ezeket a Ház nyilvánossága előtt leszögezem. Egyetértek mindazokkal, akik azt állítják, hogy a mostani javaslat nem végső megoldása a zsidókérdésnek, mert nem is az. (Úgy van! jobbfelől.) A baktériumok veszedelmességét nemcsak a mennyiség, hanem azok minősége is határozza meg. Az 50%-os zsidókérdés – méltóztassék elhinni t. Ház, – ilyen minőségi veszedelmet jelent. Viszont nem jelent nyugalmat sem részünkre, sem a félzsidók részére, mert egészen biztosan odafejlődik a világ, hogy ezeken túl kell mennünk. Nem mi, az európai kontinens csupán, hanem maga Amerika is kezd magára ismerni, kezd nemzet lenni, kezd fegyverkezni, kezdi megtagadni azt, ami a zsidónak a hite, a vallása, ami a faji felfogását jelenti: a haszon s a pénz kizárólagos uralmát. Miért? Mert védekezni akar azok ellen az idegen behatások ellen, amelyek létét, vagy nemlétét alátámasztják, vagy biztosítják. Ha távol nyugaton ez a társadalmi változás iránya, akkor mi itt Európának a keleti részén, ahol nem egyszerűen küszöb vagyunk, hanem kapuja vagyunk az új életnek – különösen ma – az igazi és tiszta kereszténységnek, ügyeljünk fajunk és hitünk védelmére. Mi a kereszténységet senkitől sem kaptuk ajándékképpen. A magyar ősök a kereszténység önkéntes felvételén kívül saját életadottságnál fogva keresztény alaptermészetűek voltak. Utalok arra, hogy mik a kereszténység alapelvei. Az első az egyistenhívés. A magyar, ha pogány is volt, egyistenhívő volt. A másik alapelv az egynejűség; Európában voltak tőlünk nyugatra fajok, amelyek egymásután lépték át ezeket az úgynevezett határokat. Őseink keletről jöttek, és mégis »egynejűséggel« jöttünk.
Az emberszeretet a kereszténység következő alapelve. Méltóztassék azt mondani, hogy a sanetgalleni monostor krónikájában az úgynevezett zsákmányoló magyarokról mi a feljegyzés? Csak azt vették el, ami személyes szükségletükre kellett. Még fel sem gyújtották a monostort. A Szent Korona alsó részét az emberséges fogoly-bánásmódért kaptuk. Tehát keresztények voltunk és vagyunk. Európai szempontból nekünk mondanivalónk lesz még az ősi keresztény alapelven a kereszt jegyét felvett magyaroknak a jövő Európája részére.
Ezt azonban csak akkor tehetjük meg, ha amikor a kezünkbe adódott a saját faji kérdésünk elintézése, nem leszünk liberális-keresztények. Legyünk szigorúbbak, mert magunkat védjük és a magunk feladatának tisztességes teljesítésén kívül az idővel elfáradó Európa elé, amelynek keresztény erkölcsi célok kellenek, majd ha a szociális és a gazdasási társadalmi átalakulást megoldotta, odaállhatunk, hogy íme mi magyarok ezt a kérdést is tisztán megoldottuk és nincs bennük semmi az idegen behatásokból és hitéletet élő keresztények is vagyunk.
T. Ház! Én örülök ennek a javaslatnak, és azt megszavazom azzal a kéréssel, hogy a kormányzat minél előbb jöjjön a kiegészítő javaslatokkal. Gondolok a háztartási alkalmazottakra vonatkozó rendelkezésre. Vagy arra. hogy zsidó ne tarthasson bizonyos koron aluli háztartási alkalmazottat, vagy pedig arra, hogy büntessék azokat az úgynevezett házassági kibúvókat, a zsidó vadházasságokat, viszonyokat, amennyiben azok megállapíthatók.
Mélyen t. Ház! Részleteiben megjegyzéseim a következők. A házasság előtti szükséges orvosi vizsgálatok eseteit szeretném a miniszter úr által kiegészíttetni. Nevezetesen egyéb öröklődő, betegségeket is vegyenek fel a javaslatban, ne csupán a gümőkórral és nemi betegséggel foglalkozzék a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálat.
Utalok azután arra, hogy a honvédelmi törvény, a levente intézményben egészen korszakalkotó változást hozott az egészségügyi gondozás terén. Minden fiatalembert, aki 12 éves elmúlt, egészségügyi lappal látnak el levente korára. Ez az egészségügyi előjegyzés kíséri őt 23 éves korig. Semmi akadálya nincs annak, hogy a házasságkötéskor, mint előzetes egészségügyi nyilvántartási lapot, ezt a levente-előjegyzést felhasználjuk. Ezt az intézkedést majd ki lehet terjeszteni azáltal, hogy ezt a nőkre is kiterjesztik. Ezért is sürgetem a 12–20 éves nők kötelező »levente« nevelését.
A házasodási kölcsönre nézve azt javaslom a belügyminiszter úrnak, aki majd rendeletileg szabályozza ezt a kérdést, hogy a házasodási kölcsönnél méltóztassék bizonyos fokozatokat felállítani. A lényeg az, hogy méltóztassék mind természetbeni segítséget adni, mind pénzbeli segítséget nyújtani. A természetbeni segítség legyen a bútor. Legyen az jó erős anyagból elkészített magyar ízlésű bátor és ne általános stílusú tömegcikk, vagy tömegáru. A falu segélyezendő dolgozójának a falu stílusában, az iparos-dolgozónak házassági segélye révén az ő ízlésének megfelelően fejlettebb ízléssel kiállított bútor, a szellemi dolgozókhoz tartozó házasulandóknak pedig házassági segélyképpen ezeknek megfelelő ízlésű magyar bútort adjanak. Elvileg tehát bútort is kapjanak és még pénzkiegészítést hozzá.
T. Ház! A javaslat 9. §-a kérdésében ismételten azt kívántam leszögezni, hogy a 25%-os zsidó származásúaknál vagyunk hajlandók elfogadni – a jövőt illetőleg – azt, hogy ezek »tiszta« kereszténnyel kössenek házasságot. Csak így tűnik el és valóban asszimilálódik az ilyen 3/4-keresztény. A »zsidóbb« származásúakra vonatkozóan pedig azt az átmeneti állapotot ajánljuk, hogy nem kell őket a kereszténység szigetéből kidobni!
Egyet kell velük szemben – nem ezen a törvényjavaslaton belül, hanem más formában – megállapítani és leszögezni, még pedig azt: semmiféle 50%-os zsidószármazású ember vezető ne lehessen. Ne lehessen pap, tanár, tanító, ne lehessen katonai vezető, gazdasági vezető, ne lehessen munkásvezető, sportvezető, vagy népművelő. Akkor nyugodtak lehetünk a javaslat rendelkezéseivel szemben úgy is, ahogyan a miniszter úr azt most előterjesztette és módosította.
Tekintettel arra, hogy rendkívül nagy lépést látok és látunk mindabban a tényben, hogy a kormányzat ilyen rendkívüli időkben egyáltalán a Ház színe elé jött az összeférhetlenség és a fajvédelem javaslataival és bár utóbbi egyelőre fellépést jelent ezen a téren, de mert a tempó emberei vagyunk mi fiatalok és ezt az ütemet lefékezni nem akarjuk, a javaslatot tisztelettel elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon.)
Elnök: Szólásra következik?
Spák Iván jegyző: Nincs senki feliratkozva.
Elnök: Ha senki sem kíván szólni, a vitát bezárom. Szólásjoga többé senkinek sincs. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom.
Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az imént tárgyalt törvényjavaslatot általánosságban elfogadni? (Igen.) A Ház a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja s részletes tárgyalás céljából átteszi az igazságügyi és közjogi bizottsághoz.
(Folytatjuk)
