A wishes messiás nagyobb a füstje, mint a lángja haknijait már megszokhattuk, ettől függetlenül beszédes jelenség, hogy a magyar társadalom mindezek ellenére is kiemelt figyelmet fordít a Tisza felé. Ellenben Gyurcsány távozása alapjaiban rajzolja át a belpolitikai helyzetet, melyek a következő néhány hónap folyamán fognak manifesztálódni.

Meglátásom szerint a legreálisabb esély a 2026-os választásokon a négypárti parlamentre van (Fidesz, Tisza, Mi Hazánk, DK), és ezt a véleményemet még Gyurcsány lelépésével együtt is tartom. Persze, amilyen intenzitással mozog a föld a magyar belpolitika háza táján, ez sincs kőbe vésve, de a tendenciák erre mutatnak.

Dobrev Klára előtérbe kerülése óta – vagyis néhány napja – a DK-nak, illetve közvetlen módon neki, egyetlen feladata van. Elhitetni, hogy alkalmas a vezetésre, valamint beleteljesíteni azt a Gyurcsány alatt is megfogalmazódott igényt, hogy a baloldal vezető ereje a DK. A többi balliberális erő teljes összeomlásával utóbbi nem nehéz feladat, hiszen végül bekebelezni sem kellett őket, tönkrementek maguktól. S ha a Momentum valóban falhoz állítja saját magát 2026-ban, a DK be tudja gyűjteni a Tiszát elutasító baloldali szavazatokat, amelynek összessége egészen biztos, hogy több mint 5%.

Ehhez persze az is kell, hogy a többi, pusztulás szélére jutott baloldali párt lehetőleg el se induljon jövőre, vagy ha igen, ne 106 jelölttel. E pártokból való átejtőernyőzés a Tiszába vagy a DK-ba fel fog erősödni, ahogy egyre közelebb kerülünk a választásokhoz (a nyári uborkaszezon például kiváló alkalom az átigazolások lezongorázására), a belső migráció amúgy is jellemző a balliberális politikusokra.

A másik kérdés, hogy Dobrev Klára el tudja-e hitetni a DK közönségével, tágabb értelemben a baloldali szekértáborral, hogy Gyurcsány Ferenc után is van élet. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de az vitán felül áll, hogy egy karizmatikus, egyedülálló jelenség volt a magyar politikában, akinek világról alkotott felfogása távol áll a miénktől, viszont azt is látni kell, hogy volt egy törhetetlen rajongótábora, így a DK támogatottsága lényegében Gyurcsány Ferenc támogatottsága is volt.

Az űrt pedig nehéz betölteni. Ennek egyik kiváló módszere, ha növelik az egymásra utaltság érzését, melyet a hánykolódó baloldali bárka metaforájával egyébként kiválóan meg is lehet teremteni, ráadásul – most már csak volt házastársként – de Dobrev Klára nyilvánvalóan kötődik Gyurcsány Ferenc személyéhez, tehát megvan a „jogfolytonosság”.

A közösségi oldalamon pár napja megosztottam egy mémet, amely azt az üzenetet közvetíti humoros formában, hogy a baloldali összefogás pártjai mind a roncstelepen (pontosabban a sírban) vannak, a Mi Hazánk harmadik útként pedig köszöni szépen, jól van. A kép nagyot futott – melynek örülök –, ettől függetlenül a DK-nak még van esélye a Parlamentbe való bejutásra, de, hogy a mostani földrengés után a Mi Hazánknak már erősebb bázisa van, mint a DK-nak, úgy gondolom, egyértelmű.

Végül két kérdés maradt, amin érdemes elgondolkozni. Az egyik, hogy lehet-e potenciális összefogás a Tisza és a DK, illetőleg a DK és a kisebb pártok között.

Az eddigi üzenet alapján a Tisza és a DK egészen biztosan nem lép konkrét választási szövetségre – legalábbis ennek egyelőre nincs jele –, főleg, hogy a DK-ra szavazni akarók rendíthetetlen baloldaliak, akik nem kérnek a minimum gyanúsnak vélt Magyar Péterből.

A másik esetében pedig fordított a helyzet. A mikropártokból senki nem kér, hiszen szövetség esetén a bejutási küszöb is emelkedik, többet visznek, mint hoznak.

Mindezek fényében reális esély a négypárti parlamentre van, egy olyan felállással, ahol a Mi Hazánk már erősebb lesz, mint a DK, utóbbi pedig az utolsó megmaradt bástyája marad a baloldalnak.

Egyértelmű továbbá az is, hogy a magyar belpolitika szempontjából történelmi időket élünk, s a 2026-os választások új fejezetet nyitnak az ország politikai történetében.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info