 Viperával vérengzenek |
A jelenet kísértetiesen hasonlít Mária Terézia székelyeket kényszersorozó tisztjeire, katonáira, akik vadállati kegyetlenséggel igyekeztek rábírni a székelyeket szabadságuk feladására, majd amikor ez nem sikerült, akkor szétlőtték Madéfalvát, a fegyvertelen embereket pedig kizavartatták a januári metsző hidegbe, egy részüket leölve, más részüket tömlöcbe záratva. Valami hasonló történt október 23-án Budapest belvárosában.
Láttuk, hogy mit tettek a kormány fogdmegjei a földre bukott emberekkel, miközben nem tudnak - nem akarnak? - mit kezdeni a cigánybűnözéssel, a kábítószercsempészekkel, az alvilági maffiákkal. A magyar haderő és karhatalom ugyancsak nem tud - nem akar? - semmit tenni a határon túli magyarok bántalmazása ügyében.
Saját értéktelenségét és indulatát a szavukat a politikai hazugság és jellemtelenség ellen felemelőkön vezeti le, október 23-án egyben főpróbát tart. Felméri erejét, hogy a télvíz idején fűtési számláikat kifizetni nem képes és fagyoskodó, a tömeges elbocsátások miatt utcára kerülő, a gyógyászati ellátásból kimaradó szeretteikért bosszúra szomjas éhséglázadók felkelésére majdan hogyan válaszoljon.
Ez a hadműveleti bevetés nem a futballhuligánoknak nevezett - valójában már régen nem az - "csőcseléknek" szólt, hanem hadüzenet volt, megfélemlítés. De ezt már sokan elmondták. Azt annál kevesebben, hogy legalább ilyen megdöbbentő látvány, amikor az orosz elnyomás elősegítésében élen járó Apró Antal rokonával, Gyurcsány Ferenccel állam- és kormányfők koszorúznak a Kossuth téren. Mit várunk ettől az Európától, amelyik a hóhér rokonával tetszeleg?
Mit várunk attól a Gyurcsánytól, aki színészeket meghazudtoló ájtatossággal térdel le az apósa által - is - bitóra juttatott, '56-os szabadságharcosok gyalázatos megjelenésű emlékművénél, és persze attól a Szekeres Imrétől, aki a miniszterelnök példáját követve ugyancsak virágot helyez az emlékműre? Szekeres 1956 hőseiről és nagyszerűségéről beszél, miközben annak a veszprémi gazember Papp Jánosnak a tanítványa, aki felakasztatta még az oroszok által is ártatlannak minősített Brusznyai Árpádot. Shakespearenak igaza volt, (örök) színház az egész világ.
Mit várhatunk attól a köztársasági elnöktől, Sólyom Lászlótól, aki szinte könnyekig meghatva adja át az idióta Jancsó Miklósnak a második Kossuth-díjat, ám képtelen felemelni szavát a rendőri brutalitás ellen?
Mit várunk attól az egyháztól, amelyik a Regnum Marianumnak még a romjait sem engedi feltáratni, mondván, hogy már felépült az új a Zoborhegy-téren?
Mit várunk azoktól a szájhős rockzenészektől, akik mintegy erejüket fitogtatva katonai terepruhában parádézva hajtogatták sületlenségeiket 'békeidőben', de hangjukat sem hallani, amióta komolyra fordult a dolog?
Mit várunk azoktól a városatyáktól, akiknek eszébe sem jutott az '56-os hősök emlékére fellobogózni a közutakat nemzeti ünnepünkön?
A választ mindenki tudja. És noha egy hazug felmérés szerint az emberek többsége az ellentétes politikai erők megbékélését áhítja, tudnunk kell, hogy a harc most kezdődött igazán. A hóhérral ugyanis nem lehet és nem is érdemes alkut kötni, láttuk, mi lett a Kossuth téri tüntetők és rendőrség alkujából. Az engedmény a gyengeség jele ott, ahol az erő akar diktálni. Ezt a megalkuvást nem engedi azon hősök iránti tisztelet sem, akiket az elmúlt hetekben vertek agyba-főbe emberi mivoltukból kivetkőzött pribékek, zártak rács mögé előre gyártott koncepciós perekben napjaink vérbírái. Ennek a bandának minden nap minden percében éreznie kell, hogy nincs biztonságban, hogy verejtékben úszva rettegje mikor és hol csapnak le rá, hogy ő a betolakodó idegen, miközben mi itthon vagyunk.
Ez a harc áldozatot fog követelni. És nem elsősorban fizikai értelemben, hanem az áldozatos kitartás szintjén, hiszen a hatalom majd megpróbálja lekenyerezni azt, akit lehet, ezzel is éket verve közénk. Jól bevált gyakorlat, ezen alapult a kádári gulyáskommunizmus is.
Tanulnunk kell történelmi nagyjaink példájából, a megalkuvástól mentes II. Rákóczi Ferenctől, Bocskai Istvántól, a hun Attilától, Hunyadi Mátyástól, a költő és hadvezér Zrínyi Miklóstól, és Szigetvárnál hősi halált halt dédapjától. Mert a tanulás megkerülhetetlen, ezért építik le az iskolákat, hogy, úgymond, túl sokan vannak a felsőoktatásban. Persze, hiszen tudásuknál fogva nem lehet velük a bolondját járatni.
Ahogy beszédében Kossuth a nemzet előtt, magam azok előtt hajtok fejet, akiket a rend őreinek nevezett horda október 23-án és 24-én hajnalban megnyomorított, véresre vert.
Szakács Gábor
újságíró, rovásíró
