Az előző rész: Tarnóczy Szabolcs: A próféta Wagner varázsa - II. rész

Szereplők:

Wotan – főisten
Fricka – Wotan felesége, a család és a tulajdon istennője
Brünnhilde – walkür, Wotan kedvenc, harcos szűzleánya
Siegmund – Wälsung, Wotan fia
Sieglinde – Siegmund ikertestvére és szerelmes élettársa
Hunding – Sieglinde férje
Nyolc további walkür, Brünnhilda nővérei

Előzmények:

Wotan, Erda intelme ellenére sem mondott le végleg a világhatalmat jelentő gyűrűről. A törpekirály niebelungtól, Alberichtől csellel és erőszakkal kellett elvennie, és odaadnia az óriásoknak, Fasoltnak és Fafnernek, a Walhalla vár megépítésének béreként. De szerette volna valamely más módon mégis visszaszerezni, hogy világuralma általa teljessé legyen. Fafner, aki a gyűrű egyedüli birtoklásáért agyonütötte testvérét, Fasoltot, egy rengeteg erdő mélyén levő barlangba költözött, ahol a varázssipka segítségével sárkánnyá változva őrzi a niebelungok aranykincseit. Wotan, a földön kóborolva, a Wolfe álnevet felvéve, (a főisten totemállata a farkas és a holló) egy ember-asszonnyal ikreket nemzett, a Wälsung-párt, Siegmundot és Sieglindét; remélve, hogy mivel ők már tőle függetlenek, segítségükkel valahogyan újra a gyűrű birtokába juthat, anélkül hogy saját világtörvényeit meg kellene szegnie. A gyermekek anyja meghalt, apjuk pedig elhagyta a félisteni ikerpárt, hogy ne kerüljenek befolyása alá. Árván nőttek fel, sőt gyermekfejjel még egymástól is elszakadva.

Hatalmas vihar tombol az erdőben, dörög és villámlik, sűrű zápor zuhog.

Egy erdei fa köré épített faház udvarára egy kimerült vándor zuhan be, s a fáradtságtól mindjárt el is veszti eszméletét. Az egyedül otthontartózkodó háziasszony vízzel kínálva téríti újra magához a félholt férfit. Az megköszöni a vizet, de mindjárt tovább is indulna, mondván, sorsa, hogy mindenkire csak bajt hozzon, s nem akar kárt okozni jótevőjének. Az asszony azonban azzal marasztalja, hogy neki is keserű sors jutott: azon már nem tud rontani senki és semmi. Közben mézsörrel is megkínálja a kimerült vendéget. Bizalomra ébred egymás iránt a gyerekkorukban egymástól elválasztott Wälsung ikerpár – hiszen ki mások lehetnének? –, de még nem ismernek egymásra.

Ekkor ér haza, s toppan be harci kutyáival a vadász Hunding, a ház ura. Bizalmatlanul méregeti a vendéget, mindjárt észreveszi a feltűnő hasonlóságot közte, és felesége közt. Az asszony azonnal védekezik, s a vendég is védelmébe veszi: Egy kimerült vándor előtt nem lett volna szép dolog bezárni az ajtót, s nem kínálni meg vízzel. Hunding szállást kínál, de arra kéri a vendéget, hogy mondja el, kicsoda, és honnét jött. Mivel a gazda felesége is kíváncsi, a Wälsung elmondja történetét.

Árva gyermekként saját nevét sem tudja, de talán a Wehwalt („szenvedő”) illik hozzá leginkább. Apját Wolfénak hívták, és egyszer, míg ketten vadászni jártak, otthonukra szomszédos, ellenséges törzsek csaptak le: anyját megölték, húga eltűnt. Keresésére indultak, de az ellenség őket is megtámadta, és menekülés közben, az erdőben apjától is elszakadt. Tovább vándorolva is mindig csak baj érte. Állandóan magányos maradt, mert természete más volt, mint a többi embernek, így sohasem fogadták be maguk közé. Amit ő jónak tartott, azt a többiek rossznak, és viszont. Legutóbb egy kétségbe esett leányzó esedezett a segítségéért: bátyjai házasságra akarták kényszeríteni valakivel, akit nem szeretett. Wehwalt kihívta a vőlegényt párviadalra, de amazok többen támadtak rá. Hősiesen védekezett, és a vőlegényt, valamint a lány bátyjait sikerült is leterítenie. Ezután azonban – halott fivérei miatt – már a megszabadított leány is ellene fordult, és mindkét nagycsalád együtt rontott rá, hogy agyonverjék. Fegyvere összetört, menekülnie kellett a puszta életét fenyegető túlerő elől. Egyedül a tomboló viharnak köszönhette (Donner segítsége!), hogy üldözői szem elől vesztették. Ám továbbra is nyomában vannak, míg ő most már a végkimerülés határához ért.

Hunding közli, hogy rokonai őt is éppen a Wälsung elleni hajszára hívták segítségül, de mikor nyomát vesztették, haza jött. S lám, ki várja most vendégként házában? Rokonai gyilkosa! A vendégbarátság törvénye szent, de holnap ki kell állnia vele párbajra. Feleségét durván a házba küldi, hogy éjjeli italt készítsen számára, majd vendégét az udvaron hagyva, maga is bemegy. A Wälsung egyedül maradva azon elmélkedik, hogy Hunding feleségébe első látásra beleszeretett, de még arra sincs fegyvere, hogy holnap saját életét megvédje. Pedig apja, mielőtt elszakadtak volna egymástól, egy kardot ígért neki, ha valaha a jövőben végveszélybe kerülne. Hol van hát most e kard?

Ekkor az asszony siet ki a házból a menekülthöz, s közli, hogy férjének esti italába titokban altató mákonyt kevert. Majd elmeséli a maga keserű sorsát: árva leány volt, s gazdái pénzért hozzákényszerítették Hundinghoz, akit soha nem szeretett. Esküvőjén, míg a vendégek mulattak, ő magányosan gyászolta szerencsétlenségét. Ekkor egy ismeretlen, félszemű vándor toppant be, vigasztalóan nézett rá, és az udvaron álló kőrisfa törzsébe belevágott egy kardot; majd hozzá tette, hogy ezt innen csak egy igazi hős fogja tudni kihúzni. Számtalan bivalyerős férfi próbálta már kihúzni a fából a kardot, de senki sem volt képes rá. (A olvasók, és nyilván az opera hallgatói előtt is nyilvánvaló, hogy a félszemű vándor nem más volt, mint Wotan főisten, Wolfe-alakban, és nyilván fiának készítette elő a győzedelmes fegyvert, vészhelyzet idejére. Ugye ismerős mindez olvasóinknak? Ez az a kard, mely a niebelungok kincsének része volt, és miután Fafner agyoncsapta a gyűrűért testvérét, Fasoltot, kapzsi sietségben a Walhalla tövében felejtett. Wotan viszont megtalálta, és ezt felmutatva vonult be diadalmasan családjával a várba. De máshonnan is ismeretes e kard egy hasonmása. Aki ismeri a kelta Artus király mondakört, ott ezt a kardot Excaliburnak hívják, és egyedül az ifjú Artusnak sikerül végül egy sziklából kihúznia.)

Az asszony már sejti, hogy a kard a Wälsungot illeti: ő fogja a szolgai sorból kiszabadítani, s ő lesz élete igazi párja. Szerelmesen ismerik fel egymást az ikertestvérek, és a tavaszi szél kitárja előttük az ajtót, mintegy mutatva számukra a menekülés útját. „Nevezzelek Wehwaltnak?” – kérdi az asszony. „Most már nem illik hozzám!” – mondja a fiú – „Te adj nekem új nevet!” – „Nemde apánkat Wolfe-nek hívták?” – "Csak ellenségei, nekünk Wälse volt!” – „Tiéd a kard, legyen hát neved akkor Siegmund!” – sikolt fel örömében az asszony.

Siegmund ekkor a fához ugrik, „Nothung”-nak kereszteli a kardot, és könnyed mozdulattal rántja ki a fa törzséből! (Azért nevezte el így, mert a német „Not” szükséget jelent, és ő szükségében kapta.) „Én pedig Sieglinde vagyok, húgod és mátkád, és most már örökre egymáséi leszünk!” – Boldogan fonódnak egymásra a szerelmesek: „A Wälsung-vér szent nászra lép!” Azután együtt szaladnak ki a tavaszi éjszakába…

A Wallhallához közeli sziklákon feltűnik Wotan és legkedvesebb walkür leánya, a lovagló Brünnhilde. Wotan közli vele, hogy készüljön, mert jelen kell lennie Hunding és Siegmund párviadalánál, s győzelemre kell segítenie Wotan fiát. Brünnhilde távozik, de még jelenti apjának, hogy látja egy viharfelhőben, kosok vontatta szekerén közeledni Wotan házsártos feleségét, Frickát: bizonyosan családi perpatvar készül…

Fricka valóban azért jön, hogy Hunding megsegítését követelje férjétől a párviadalban, hiszen a vadász feleségét szöktette meg Siegmund. A nőrablás pedig Wotan törvényei szerint család- és tulajdon elleni vétek, amit szigorúan büntetni kell, különben összeomlik törvény és rend. Wotan először arra hivatkozik, hogy a szabad szerelmi vágy a lét felsőbb törvénye; mi össze nem illő, nem összekényszeríthető; és küzdelem szükséges, hogy győzhessen a jobbik! (Amit Fricka vérfertőzésnek tart, Wotan fajnemesítésnek.) Azonban Fricka könyörtelenül leplezi le férje hátsó szándékait; hogy egyáltalán nem semleges szemlélője a történetnek: önző céllal, maga nemzette a Wälsung-ikreket. Ahogyan Wotan saját törvénye ellen vétve Frickát megcsalta (bár korábban csak fél szeme feláldozásával tudta elnyerni), úgy veszélyezteti a rendet a házasságtörő és vérfertőző ikerpárral is. (Emlékeztetőnek: Wotan Erdával, a földanyával 9 harcos szűzleányt nemzett, a walküröket, meg a 3 vak, jövőt látó nornát, mielőtt a Wälsung-ikreket nemzette volna egy földi asszonnyal. Frickával ezek után csak egy kompromisszum árán tudott kiegyezni: a walkürök, Fricka hatalmát is szolgálják és védik!)

A főisten azt próbálja megértetni nejével, hogy az istenek céljait is csak egy tőlük függetlenül, szabadon buzgólkodó, védelmük által nem segített, nemes emberi sarj valósíthatja meg. Fricka szerint az ember tehetetlen isteni segítség nélkül, de Wotan épp Siegmund szenvedéseit hozza ellenpéldának. „Akkor most se segítsd!” – csap le rá Fricka –, „hisz tőled van nászajándékuk, a kard! Igaz ugyan, hogy veszélyben nyerte el, de a veszély is tőled volt!”

Wotan lassan kezd magába roskadni az érvek súlya alatt: „mit kívánsz hát?” Fricka: „Ne védd Siegmundot, ha Hundinggal harcol!” A Wälsung csak akkor lehet szabad, ha sem a kard nem védi, sem Brünnhilde nem segít rajta. Hiszen a walkür sem szabad, ha Wotan parancsát hajtja végre. Csak így menthető meg a törvényes isteni rend!

Wotannak igazat kell adnia feleségének, kénytelen megadni magát: a visszatérő Brünnhildával pedig keserűen közli a megváltoztatott parancsot: Nem Siegmundot, hanem Hundingot kell védenie a párviadalban! Azonban – mivel lánya azt hiszi, hogy ez csak Fricka akarata – Wotannak vallomást kell tennie, hogyan vált az egykor szabad isten, meghasonlottá, önnön törvényei rabjává.

Miközben egyre jobban űzte a hatalomvágy, rövid ideig ő is felhúzta ujjára Alberich, a niebelung elátkozott gyűrűjét. És hiába vált meg tőle Erda intésére, az átok, lám, tovább üldözi. Hatalma védelmére kötött szerződést a hősökkel: míg harcolnak, a walkürök védik őket, s ha meghalnak, felviszik őket lovaikon a Wallhallába, ahol az istenek birodalmát védik örökkön-örökké. Ám Erda megjósolta azt is, hogy Alberich átka, gyűlölete és bosszúja az egész világot pusztulással fenyegeti! Mert ha sikerül visszaszereznie a gyűrűt, s a velejáró kincset és hatalmat, bárkit képes elcsábítani, és árulásra késztetni. S akkor az istenek rendje is veszélybe kerül. Wotan számára egyetlen megoldásnak látszott a Wälsung pár nemzése. Ha Wotant kötik szerződései, egy tőle független hősi nemzettség talán képes megszerezni a gyűrűt, és megóvni attól, hogy Alberich-hez visszakerülhessen. Csakhogy Siegmund sem független, hiszen neveltetése isteni, s védi a kard is. Ha viszont Wotan cserbenhagyja a Wälsungot, és az elpusztul, a Niebelung átka teljesedik be rajta, hiszen rosszra kényszerült saját fiával szemben, akit szeret. Wotan keserűségében már csak a véget várja, melyet meg is hoz a jóslat szerint Alberich. Mert amint Erda jövendölte, sarjat fakasztott ő is, egy földi nőt megerőszakolván, hogy erős és kíméletlenül gonosz harcost neveljen a bosszúállásra.

Brünnhilde tudja, hogy apja szereti Siegmundot, ezért ellenkezni próbál. Wotan azonban nem tűr ellentmondást és lázadást. Kőrisdárdába rótt törvényeit nem csak ő, mások sem hághatják át! Ha Brünnhilde engedetlen, Wotan bosszúálló haragja neki sem sok jót ígér. A walkür tehát elsiet, jelenteni Siegmundnak, hogy hamarosan meg kell halnia: készüljön rá, hogy a Walhallába kell költöznie.

A Wälsung pár erdei menekülése közben Sieglinde teljesen kimerült, a rájuk váró bizonytalan sors miatti félelmektől szinte aléltan zuhan álomba. Siegmund őrködik felette, miközben sejti, hogy az őket üldöző Hunding már nem lehet távol. Ekkor érkezik Brünnhilde, hogy Siegmundnak bejelentse, el fog esni a harcban. A hős kérdi, hogy apjával ott majd találkozhat-e. A válasz: igen. És húgát is újra láthatja ott? A válasz: nem, mert Sieglinde útja még tart lenn a földön. „Akkor én sem megyek!” – válaszolja Siegmund. A férfi nem fél a haláltól, de kész a küzdelemre, hisz erejében és kardjában. A walkür azonban közli vele, hogy pártfogója, aki a kardot küldte, is ellene fordult, s a sors döntése ellen lehetetlenség lázadni. „Akkor jöjjön velem Sieglinde is!” – Siegfried mindenre elszántan, kardját emeli az alvó Sieglindére. Brünnhilde a szerelem e kétségbeesett, abszurd gesztusát látva, úgy dönt, szembeszegül apja parancsával: mégis Siegmundot fogja védeni a harcban, és győzelemre segíti a bátor férfit. Hunding kürtje riasztja fel az alvó Sieglindét, aki előre sejti szerelme közelgő halálát. Hunding és Siegmund találkoznak egy tisztáson, és elkezdődik a párviadal. Siegmund mögött feltűnik az őt pajzsával védő Brünnhilde, de a Walkür hűtlenségét sejtő Wotan is megérkezik, akinek lándzsáján kettétörik Siegmund Notung nevű kardja, s Hunding így könnyedén le tudja döfni fegyvertelen ellenfelét. Sieglinde ájultan esik össze. Brünnhilde lovára fekteti az alélt leányt, a törött kard darabjaival, és elmenekül velük Wotan haragja elől. A főisten szomorúan nézi szeretett fia holttestét, s tehetetlen haragjában Hundingot egyszerűen utasítja, hogy haljon meg: siessen jelenteni Frickának, hogy kívánsága teljesült. Hunding élettelenül rogy össze, s Wotan lovára pattan, hogy utolérje, s megbüntesse az akarata ellen fellázadt Brünnhildét.

Brünnhilde megérkezik a walkürök sziklájához, többi nyolc testvére közé. A lányok mindegyike egy-egy elesett hőst hozott nyergében, hogy a Wallhallába vigyék őket, az istenek szolgálatára.

Brünnhilde elmondja húgainak a vele történteket, s azt kéri, hogy nyújtsanak védelmet az őket üldöző Wotan haragos bosszújával szemben. Sieglinde felébred, és kéri, hogy öljék meg, hiszen csak bajt hozott rájuk, s Siegmund nélkül úgysincs értelme életének. Brünnhilde azonban közli vele, hogy áldott állapotban van, ezért életben kell maradnia, hogy megszülhesse Siegfried nevű fiát, aki minden idők legnagyobb hőse, talán a világ megváltója lesz. Brünnhilde szeme felragyog: ezért érdemes életben maradnia! A walkür itt marad, s feltartóztatja Wotant, így egérutat nyerhet Sieglinde. Még gyorsan útba igazítja a leányt, rejtőzzön el abban a keleti őserdőben, ahol Fafner, sárkány képében őrzi egy barlangban a niebelungok kincsét. Ott biztosan nem fogja keresni Wotan. Búcsúzóul, örökségként még kezébe adja a Wotan lándzsáján kettétört Notung-darabjait. Ha majd összekovácsolja egykor a kardot, nagy hős lesz belőle, legyen hát neve akkor hát Siegfried!

Mihelyt elsiet Sieglinde, megjelenik a haragtól tajtékzó, Brünnhildét kereső Wotan. Mikor nővérei elrejtenék, és védelmükbe vennék, Wotan rövid úton szétrebbenti őket. A walkürrel pedig közli lázadásának büntetését: isteni halhatatlanságától és csodás erejétől megfosztva, ezentúl közönséges, földi nőként kell élnie. Álmot bocsát rá, és az első jöttment férfié lehet, aki rátalál! A walkürök könyörögnek, hogy apjuk vonja vissza a szörnyű büntetést, de Wotan elűzi őket: aki nem pusztul szeme elől, arra ugyanaz a sors vár, aki Brünnhilde pártját fogja, vele együtt kell bűnhődnie is!

Mikor egykori kedvenc lányával egyedül marad, Brünnhilde még egyszer megpróbál érvelni tette védelmére: Wotan parancsa eredetileg Siegmund védelme volt, s azt csak Fricka befolyására változtatta meg. A lány érezte apja fájdalmát az új parancs kimondásakor: értelme ellen, de szívének vágyait támogatva lett engedetlenné. De azt is elmondja, mit élt át Siegmunddal találkozva. És ezek után cselekedett úgy, ahogyan ma is újra tenne. Wotan emlékezteti rá, hogy a sorssal senki sem szegülhet szembe, csellel nem lehet legyőzni. Útjuknak el kell válni, a walkür bár áltassa magát reménységekkel, de apja csak a halál után vágyódik immár. Brünnhilda azonban arra figyelmezteti atyját, hogy saját magára is szégyent hoz, és az isteneket is gúny tárgyává teszi, ha a büntetés arányát mértéktelenül szabja ki! Hiszen még engedetlensége bűnében is Wotan vágyait mentette meg azáltal, hogy elrejtette Sieglindét, kinek gyermeke talán az isteni rend megmentője lesz egykor! Bocsásson hát álmot reá, de vegye körül a sziklát bűvös tűzfallal, melyen nem képes átkelni bárki, csak egy olyan bátor és tiszta hős, aki félelmet nem ismer! Wotan mélyen megindulva, elfogadja a tervet, s könnyek közt búcsúzva lányától: csókkal álmot bocsát rá, és Loge varázstűzével vonja körül a bércet. Csak az kelhessen át e tűzön – no vajon ki lesz az? – ki Wotan dárdáját nem féli, és szabad, nem pedig törvényeinek rabja, mint az Isten…