A karhatalom által körözött Budaházy György ismét üzenetet juttatott el szerkesztőségünkbe, melyet alább változtatás nélkül közlünk. A forradalmár úgy látja, Gyurcsány esetleges távozása, rendszerváltás nélkül önmagában semmit sem ér.
Honfitársak!
A szeptember 18-i győzelem, majd a másnapi csatavesztés után a forradalom az állóháború állapotába került. Orbán Viktor belekényszerített minket ebbe az önkormányzati választásba. Nagy hazardírozás volt, de szerencsére bejött. Remélem nem bízza el magát, és hiszi azt, hogy mindenki a FIDESZ feltétlen híve, aki most rájuk szavazott. Erőt kellett felmutatni a hatalommal szemben, és ezt most csak így lehetett megtenni. Ennek következtében sajnos azok az alulról jövő, rendszerváltó új hangok, melyek a Kossuth téren vagy az ország más városaiban folyó tüntetéseken hallhatóak, nem tudtak ezen a választáson részt venni. Persze valószínû, hogy ez volt az egyik fő cél, megőrizni a népképviselet terén a kizárólagosságot és ezzel a zsíros jövedelmet, a ’89-es „kerek asztal lovagjai” számára.
Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, a köztársasági elnök beszéde is a nemzetbiztonsági bizottság szeptember 19-i, 30 évre titkosított ülésén, a pártok által kialakított forgatókönyv része. Gyurcsány a végletekig kapaszkodik a székébe, és amikor már tarthatatlan a helyzet, akkor lemondatják, evvel leszerelve a forradalmi hangulatot (szerintünk Juhász, Szili vagy egy ezekhez hasonló klón lép a helyébe, s az orbáni tábor majd ezt mutatja fel győzelemként a kifárasztott nemzetieknek, miközben alapvetően a rendszer mit sem változik - a szerk.). De mi nem állhatunk itt meg, nem gondolhatják rólunk, hogy olyan hülyék vagyunk, hogy ezzel megelégszünk (ráadásul egyelőre Gyurcsánynak esze ágában sincs lemondani).
Nekünk el kell érnünk a szintén illegitim parlament feloszlatását, de nem úgy, hogy gyorsan kiírnak egy új szavazást, és megint választhatunk ugyanezek közül, ahogy ez vasárnap történt. Nem, nekünk el kell jutnunk egy alkotmányozó nemzetgyûlésig, ahol újragondolunk mindent, és ahol felszámoljuk ezt a „pártokráciát” és lerakjuk az igazi népképviselet alapjait. Elérkezett az idő, hogy a piknikezős, énekelgetős „szeressük egymást”, „bocsássunk meg ellenségeinknek” típusú happening tüntetés helyett újra támadásba lendüljünk. Erő felmutatás nélkül egy demokratikusabb hatalmat sem lehet legyőzni, pláne nem ezt a diktatúrát.
Az MSZP-s SZDSZ-es makacskodás (egy lépést se akarnak hátrálni) fel is hatalmaz erre minket. A vidéknek mozdulnia kell, be kell ülni gépjármûveikbe és körbezárva blokád alá vonni a vörös Budapestet (alul közlöm az ehhez szükséges útlezárások helyszíneit). A fővárosi hazafiaknak meg keresztbe kell állni a hidakon.
Az így kialakult helyzetet az egyébként is agyonhajszolt, túlterhelt rendőrség már képtelen lesz megoldani, az ő átállásukat el kell érni, ha szép szóval nem megy, akkor egy újabb ütközetben le kell őket győzni. Utána el kell kezdeni begyûjteni a hazánkat tönkretevő bûnbanda tagjait, de nem csak a politikai főkolomposokat, hanem a minket lecsürhéző médiasöpredék tagjait, és a pénzügyi hátterüket megteremtő gazdasági bûnözőket is (igazán elkezdhetne már valaki az Interneten összeállítani egy fényképes, adatos nyilvántartást róluk). Persze nem feledkezhetünk meg a még mindig raboskodó szabadságharcosok kiszabadításáról sem! Legyünk már bátrak, nincs mire várnunk! Meddig kell még bujkálni ebben az országban a hazafiaknak?
Budapest blokádjához szükséges útlezárások (a „!!!”-lel megjelöltek a
kiemelten fontosak)
1. 11-es főút és a 2/A találkozása, Budapest határa !!!
2. Országút Pilisszentkereszt előtt, Esztergom felé
3. 10-es főút Piliscsaba és Pilisszentiván között !!!
4. Országút Budakeszi és Budapest határában
5. 1-es főút M0 csomópont !!!
6. M1, M0 csomópont !!!
7. M7, M0 csomópont !!!
8. 7-es főút M0 csomópont, Diósdnál !!!
9. 6-os főút M0 csomópont !!!
10. M0 csomópont Szigetszentmiklósnál
11. 510-es főút Dunaharasztinál !!!
12. 5-ös főút M0 csomópont !!!
13. M5, M0 csomópont !!!
14. M0 Gyáli leágazás csomópont
15. 4-es főút Üllő előtti kerülő leágazás csomópont !!!
16. 400-as főút Üllő
17. 31-es főút Budapest határában !!!
18. Országút Pécel után, Budapest határában
19. Országutak Budapest felé Nagytarcsánál
20. 3-as főút Kistarcsa után, Budapest határában !!!
21. M3, 2/B autóút csomópont !!!
22. 2/B Fóti úti csomópont
23. 2/A, 2/B csomópont !!!
24. 2-es főút 2/A elágazás Káposztásmegyernél !!!
Budaházy György