Egy szolgálaton kivüli siófoki rendőr szombatra virradó hajnalban ittasan ült autóba. Alig néhány száz méter megtétele után a tökéletesen kivilágitott úton elgázolta a tabi G. Jánost.
A rendőr annyit ivott, hogy nem vette észre, mit tett, és továbbhajtott, egészen szülei nagyjából hét kilométerrel odébb lévő lullai házáig. Azt még nem tudni, hogy az elgázolt férfi menthetetlen volt-e, vagy abba halt bele, hogy nem hivtak hozzá orvost. Amikor néhány órával később a járókelők megtalálták, már halott volt.
A rendőrök hamarosan beállitottak P.-hez, aki akkor fogta fel, hogy részegen egy barátja édesapját gázolta el és hagyta magára. A szomszédok szerint ezután fel akarta vágni ereit, ám a rendőrök szerint nem voltak rajta külsérelmi nyomok. A férfi amúgy közlekedési rendőrként dolgozik, a közösségi portálon azt irja magáról: "Vigyázok az emberekre és mindenkire, aki közlekedik." Szombaton ez mégsem sikerült. P. a Blikknek nem akart beszélni a tragikus esetről, de a lap úgy tudja, tegnap délutánig nem próbált meg bocsánatot kérni barátja családjától.
"Máté unokám jó barátságban volt a sofőrrel, aki most az apját halálra gázolta. Vége lett a barátságnak, és a gyerek apját sem adja már vissza senki" - mondta el a Blikknek Anna néni, a szombati baleset áldozatának édesanyja.
A Somogy Megyei Főügyészség a meghallgatást követően nem látta indokoltnak a szolgálaton kivüli rendőr cserbenhagyásos gázolása után az őrizetbe vételét, igy ő szabadlábon védekezhet. Eljárás indult ellene ittas vezetés, halált okozó közúti veszélyeztetés és segitségnyújtás elmulasztása miatt. A rendőr tettéért akár nyolcéves letöltendő szabadságvesztést is kaphat. Addig azonban egyetlen büntetése, hogy azonnali hatállyal felfüggesztették állásából.
(Blikk)